Amikor befejeződik a munkahelyen a nyolc óra, sokaknál jön a második műszak: a magyar nők átlagosan heti tíz órával többet töltenek csecsemőgondozással, gyerekneveléssel, hat órával többet főzéssel és házimunkával, mint a férfiak. A kiegyensúlyozott munkamegosztás a nemek közötti egyenlőség egyik alapfeltétele (lenne), ugyanis a házimunkával és a gyerekneveléssel járó többletteher a nők kiszolgáltatottságát is fokozza. A nő – idő és energia hiányában – nehezebben jut előre a munkahelyén, így gyakran kevesebbet is keres, és még egy sor egyéb problémát, hátrányt hozhat magával. A Nők Lapja egyik korábbi cikkét egy férfi olvasó írta, és érzékletesen lefesti, mi a baj azzal, hogy amíg a férfi a munka után a kanapén hever, addig a nő mos, főz, takarít.

N. Gy.: Vihet-e egy férfi szatyrot?, Nők Lapja, 1950/2. 

Ugyebár nem vihet. Ezt fogja mondani a férfiak többsége, ha megkérdezzük őket. Lehet az a szatyor háncsból fonva, készülhet bőrdarabkákból, vagy lehet csinos kis kaska, karcsú kosár, de akár spárga- vagy nylonháló – a férfiak úgy érzik, hogy mindenki rajtuk nevetne, ha a kezükbe vennék és végigvonulnának vele az utcán. Ezzel szemben, ha megkérdezzük az asszonyokat, aligha akad köztük egy is, aki úgy gondolná, hogy letörik a férje soha-nem-volt aranykoronája, mert erős karjára vette a felesége szatyrát és felesége helyett lebonyolította az ebédhez-vacsorához való bevásárlást.

Komoly dolog ez, egyáltalán nem nevetséges. Nálunk valóban még ujjal mutogatnak arra a férfira, aki – úgy gondolják – úgy elnőiesedik, hogy szatyor-hordásra vetemedik. Az igazság viszont az, hogy ez a férfi-kézben levő szatyor: jelkép; annak a jelképe, hogy a nő egyenjogú a férfival. Bármily kicsi dolognak látszik is, jelképezi, hogy az egyenjogúság igazi és nemcsak papíroson van meg.

Az asszony, aki gyárban vagy hivatalban dolgozik, munka után nemcsak gyerekével vagy gyerekeivel szeretne lenni, hanem legtöbbször ő rá vár a háztartás száz apró gondja s közte a bevásárlás is. A férfi munka után leül olvasni, tanulni, vagy pártmunkát, társadalmi munkát végez. Az asszonynak is megvannak ugyanezek a jogai és kötelességei. Ő is szeretne olvasni, művelődni s őt is várja a párt- vagy a társadalmi munka. De legtöbbször nem lehet, – mert a férj nem akarja karjára venni a szatyrot!
Erről van ugyanis szó. A nő egyenjogúsága akkor valódi és nem formai, ha számára is megvannak gyakorlatban mindazok a jogok, amelyek a férfit megilletik. Ha ő is olvashat, tanulhat, társadalmi munkát végezhet szabad idejében, akárcsak a férje.
Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a férj és a feleség megosztja az otthoni, a házimunkát. Az asszonyok nem azt kívánják férjüktől, hogy olyan házimunkát végezzen, amelyhez valóban nem ért s amelyben bizonyára sokkal ügyetlenebb, mint egy nő. Ne fürdesse a gyereket, ne is mosson, ne főzzön, – de az egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ne vegye karjára azt a bizonyos szatyrot.
Ami nálunk elképzelhetetlen s ami azért elképzelhetetlen, mert az emberek tudatában még jócskán benne él a kapitalista világ felfogása a nő és a férfi viszonyáról, a férfi vélt felsőbbrendűségéről, – az a szocializmus hazájában, a Szovjetunióban egészen természetes dolog. Akik jártak a Szovjetunióban, elmondhatják, hányszor találkoztak az utcán férfival, akinek a kezében ott fityegett az a bizonyos bevásárló kosár, vagy szatyor. Egyáltalán nem szégyenkeznek amiatt, hogy szabad idejükben bevásárolnak a családnak és így segítenek feleségüknek háztartási munkájában; egyáltalán nem akad senki, aki csodálkozva vagy nevetve utánuk fordulna, mert mindenki természetesnek tartja, hogy a házastársak – dolgozó emberek – megosztják kettejük, családjuk közös háztartási munkáját. Az asszony azt végzi el, ami neki való s a férfi azt, amit ő tud a legkönnyebben csinálni. Így válik a magasabb rendű szovjet társadalomban valósággá az egyenjogúság ebben a látszólag jelentéktelen kérdésben is.
Ehhez persze, öntudatosabbnak, megértőbbnek, társadalmilag fejlettebbnek s a kapitalista társadalom ostoba hagyományaitól megszabadultnak kell már lenni.
Nálunk az asszonyokon a sor, hogy kiharcolják ezt a fajta egyenjogúságot is és megértessék férjeikkel a szatyor igazságát. A férfiaknak pedig meg kell érteniök, hogy egy új, magasabb rendű társadalomban nem lehet semmiféle, még ilyen kicsi előjoggal sem kérkedni s a kizsákmányolás, elnyomás megszüntetéséhez az is hozzátartozik, hogy a férj nem kényelmeskedik olyankor, amikor a feleség kettőjükért, családjukért fáradozik. Új életünkben az a férfi válik majd nevetségessé, sőt megvetetté, aki elkívánja a feleségétől, hogy amíg ő pihen, az egymaga végezze el a házimunkát.
A férfiaknak ezért igenis, karjukra kell venniök a szatyrot. Ezzel a mozdulatukkal is segítettek valamit a nő igazi felszabadításán, anélkül, hogy az ő szabadságukon, önérzetükön a legkisebb sérelem is esett volna.

(n. gy.)

Ezt a cikket egy férfi küldte be a szerkesztőségbe. Arra kérjük mindkét nembeli kedves olvasóinkat, szóljanak hozzá a felvetett kérdéshez.

Nők Lapja 1950/2 (Forrás: Nők Lapja Archívum)

(Kiemelt képünk illusztráció: Fortepan/Lissák Tivadar )