Bizonyos szempontból 1997 már nagyon régen volt, azóta gyökeresen mást gondolunk egy sor dologról. Ma már nem az van a magazinok központjában, hogy a nők milyen trükkökkel legyenek kívánatosabbak a férfiak számára, és hogyan elégítsék ki az erősebb nem óhajait, vagy éppen hogyan legyen valaki jó háziasszony. A társadalmi elvárások változnak, fokozatosan enyhülnek, sok szempontból sokkal szabadabban élünk, mint 23 évvel ezelőtt. Vannak viszont dolgok, amik nem változnak, ilyen például a magabiztosság kérdése is. Ahogyan 1997-ben, úgy most is szeretnénk kevésbé félénkek és zárkózottak lenni, könnyebben boldogulni a társasági élet útvesztőiben. Vass Virág 1997-es cikke ma is remek útmutatóul szolgálhat azok számára, akik úgy érzik, túlságosan félénkek.

Vass Virág: A félénkség fogságában – Zárkózottak figyelem!, Nők Lapja, 1997/32. 

Bocsánat… Elnézést a zavarásért, hogy így ismeretlenül megszólítom, kedves Zárkózott Olvasó! A világért se vegye tolakodásnak, de ez a cikkecske tulajdonkép­pen Önnek és Önről szól. Igazán nem szeretnék beleavatkozni az életébe, csak arra gondoltam, esetleg unja már a magánzárkát, ahova biztonsági okokból bezárta önmagát. Mi lenne, ha felkerekednénk, hogy megkeressük a nyitottság kul­csát? Aztán majd Ön eldönti, mire használja, alkalmi kiruccanásokra, vagy szélesre tárja a zárka ajtaját és kijelenti, hogy egyszer s mindenkorra felszabadult!

Segítség! Emberek! Ameddig a szem ellát. Tele van velük a szoba. Csapatokba verődnek, jókedvűek, hangoskodnak, hadonásznak, nevetgélnek. Hogy lehetne minél hamarabb elslisszolni innen? Elosonok a fal mentén, igyekszem beolvadni a környezetbe: falfehér leszek. Csendben sápítozom, amikor utolérnek. A gyomrom maroknyira zsugorodik, és lendületesen liftezni kezd. Vállon ragadnak, hátba veregetnek: ,,Szevasz, hogy vagy?” „Éppen távozóban” válaszo­lom kimérten, pedig tudom, hogy a há­tam mögött összenéznek: micsoda ma­gának való ember!
Magának való? Na, nem egészen. A pszichológia ugyan Jung óta megkü­lönböztet befelé forduló (introvertált) és kifelé élő, a külvilág felé forduló (extrovertált) személyiségeket, de ab­ban biztosak lehetünk, hogy minden embernek szüksége van kapcsolatteremtésre, a külvilág visszajelzéseire, vagyis arra, hogy élete legfontosabb eseményeit megossza valakivel. Re­mete hajlamú ismerőseink, akik legszí­vesebben fejvesztve menekülnének a lakótelepről egy lakatlan szigetre, va­lószínűleg nem gondolnak arra, milyen veszélyekkel járhat az ilyen egyszemé­lyes robinsonád. Bármihez is fogunk, egész egyszerűen szükségünk van „közönségre”, külső szemlélőkre, akik se­gítenek saját értékeink megítélésében, és abban, hogy életünk apróbb-nagyobb eseményeit a rangjukon tud­juk kezelni. Robinsonnak is szüksége volt Péntekre, hogy nem mondjon csütörtököt a lakatlan szigeten.