Schäffer Erzsébet: Éretlenségi, Nők Lapja, 1990/9.

Ismerősöm mondja, hogy nem bír a gimnazis­ta fiával. Szemtelen. Amikor reggel időben kelti, hogy mozduljon, keljen, mert elkésik az első órá­ról, egyszerűen vállat von: „A tanárok is késnek”. Ha noszogatja, hogy tanuljon, készüljön, csi­nálja meg a feladatát, ránt egyet magán: „Már kész vagyok, hat órából ma is csak hármat tar­tottak meg… Az se jobb, ha az érettségire hi­vatkozik, hogy arra mégis csak tanulni kéne: „Nem hallottad, apa, visszavonják, az idén el­marad…!”
Hát ha el nem is marad, megtépázott tekinté­lyét nehezen fogja visszaszerezni. Tavaly a tételek körüli bunda-ügy még mosolyt fakasztott. Cini­kus és keserű volt ez a mosoly, mert nehéz volt ép lélekkel elismerni, hogy a korrupció és az er­kölcstelenség, no meg ezek fölötti tehetetlenség a gyerek-, ha úgy tetszik az embernevelés terén is gáttalan.
És most itt volt ez az új érettségi botrány, aminek híreit még a napilapok is csak lihegve tudták kö­vetni. Kapkodó, egymásnak ellentmondó intézke­dések, kétségbeesett tanári tiltakozások és cini­kus diáknyugalom: „Valami úgyis történik, de az minket kevéssé érdekel.” 
Ahogy sokan jósolták: visszavonták az új szel­lemben fogalmazott tételsort. Nagyjából marad minden a régiben, már csak a titkosításról kell gondoskodni. Ott még történhet egy s más, gon­dolhatják az örök kételkedők.
Pedig túlontúl sok történt már. Iskolaügyekben is. Reményt keltő hírek után számos beváltatlan ígéret. Sok minden összegyűlt ahhoz, hogy hite és hitele vesszen embernek, dolognak. Most és itt különösen rosszat tesz nekünk, hogy minden for­dítva történik.