Schäffer Erzsébet: Pánik nélkül a beetetésről, Nők Lapja, 1990/10.
Mielőtt a lényegre térek, hadd meséljek el, csak úgy valamit. A történtek jellemzőek viszonyainkra; mindarra, ami kábítószer-megelőzés és tájékoztatás körében kis hazánkban történt, történik.
A gimnáziumi szülői értekezleten nem észleltem pánikot. Egyedül talán az osztályfőnök arcán ült aggodalom, amikor elmondta; tudomásukra jutott, hogy a fővárosban néhány ismert helyen – aluljárókban, bizonyos tereken – könnyűszerrel kábítószerhez juthat bárki, tehát a gyerek is. Arról is hallottak, hogy állítólag néhány iskola környékén a drogüzérek ingyen kínálnak a gyerekeknek rágót, édességet – ezt a pokoli ügyködést, a szoktatást, szaknyelven ,,beetetésnek” hívják –, figyeljék hát a gyerekeiket, nézzék meg a zsebeiket, a kidobott papírokat és így tovább. Más, ismerős szülőktől is hallottam, hogy az iskolák figyelmeztetnek, értekezleteket hívnak össze, volt egy-két rádiótájékoztatás, néhány újságcikk — igazán nem pánikkeltés céljából —, és akkor egyszer csak olvastam egy MTI-közleményt. E szerint a BRFK ifjúságvédelmi osztálya leszögezi, hogy valótlan az a fővárosban elterjedt hír, miszerint néhány iskola környékén kábítószeres cigarettát, cukrot, rágót osztogatnak a gyerekeknek. A közlemény arról is értesített, hogy az információ Gerevits (sic!) Józseftől, a drogellenes program vezetőjétől származik, aki a napokban a rendőrségen visszavonta korábban ezzel kapcsolatban a sajtónak tett nyilatkozatát. A megnyugtató záró mondat így szólt: A rendőrség minden kétséget kizáróan megállapította, hogy a fővárosban semmiféle kábítószerhez nem jutottak a gyerekek.
