Azt írod, sokéves, sikertelen próbálkozás után lemondtál arról, hogy saját gyereked legyen. „Mindent megtettünk” – írod. És azt is még, hogy ez volt életed egyetlen és legfőbb vágya.

Anya akartál lenni.

Csoda történt. Mert amikor már semmiben se bíztál, jött egy értesítés; a hosszú várakozási listán előre kerültél, s kaptál – kaptatok – egy gyönyörű kislányt, pár napos kis újszülöttet, akit azonnal örökbe fogadtatok.

Ő is Juli lett.

Ma már nagylány. Hétéves. Nagyon szeretitek. Te is, a férjed is. „Talán még jobban – írod -, mint ha saját gyerekünk lenne.”

A rokonok is szeretik. A barátok is.

Az iskolában vannak vele problémák – de melyik gyerekkel nincsenek?

A kérdésed: mikor mondjuk meg neki, hogy nem a miénk?