Az utolsó magyar király és osztrák császár fia 98 éves korában hunyt el a múlt hét elején. Hét gyereke, 22 unokája és két dédunokája volt. Fiával, Habsburg Györggyel Szegő András beszélgetett.

– A világ most a kivételes formátumú politikust gyászolja Habsburg Ottóban, egy korszak szimbólumát. Önnek viszont ez nyilván egész mást jelent, hiszen az édesapját vesztette el.

– Jó érzés tapasztalni, mennyien szerették, tisztelték őt a világban, de számomra a halála a legmélyebb és legszemélyesebb gyász.

– Nem érzi terhesnek, hogy most, amikor néhány órája egy ilyen trauma érte, esetleg szeretne elvonulni, protokolláris kötelezettségeknek kell eleget tennie? Szervezni, megjelenni, részvétnyilvánításokat fogadni.

– Első eszmélésem óta tudom, hogy milyen családnak vagyok a tagja, ebből adódóan milyen kötelezettségeim vannak. Igyekszem méltó lenni. Ebbe beletartozik, hogy egy ilyen tragikus helyzetben is a családot képviselem, nem önmagamat. Most a legfontosabb feladatom, hogy a legméltóbb végtisztességet biztosítsam apám számára. Ő mindig is arra nevelt, hogy ami a feladatunk, annak tegyünk eleget, még ha olykor nehéz is. Teljesíteni kell, ami ránk szabatott. De pontosan tudom, hogy a neheze majd most következik, hogy jönnek majd napok, hetek, hónapok, amikor átengedem magam a fájdalomnak.

– Nem érezte olykor, hogy önnek nem egy trónörökösre, hanem egy hús-vér apára lenne szüksége? Akivel lehet játszani, elviszi az állatkertbe, akivel mindent meg lehet beszélni?

– Soha! Ő csodálatos apa volt, akire mindig lehetett számítani. Odafigyelt ránk, mindig mellettünk volt, amikor kellett. Miközben szabadságot biztosított nekünk ízlésben, gondolkodásban, rendre, fegyelemre szoktatott minket. Soha nem parancsolt, csak kért vagy tanácsolt, mégis ezeknek a jelzéseknek meghatározó súlyuk volt. Bármit meg lehetett vitatni vele, teljesen egyenrangú félnek tekintette az ötéves gyereket is, és kész volt belátni, ha nem neki volt igaza.