Mit tehet egy anya, ha gyermekét, aki nem tud beilleszkedni a hagyományos iskolarendszerbe, egyedül kell nevelnie? Ha a fia nekivág a világnak, de senkinek nem szól a tervéről? Az állandó felügyelet elengedhetetlen ilyen esetben: Marcira most már az édesanyja vigyáz, egy kis segítségnek köszönhetőn… Riport a főváros környéki Pilisjászfaluból.
Marci tizennégy éves autista kisfiú. Okos zöld szempár, nyurga termet, szép gyerek. Három évvel ezelőtt találkoztam vele először, és már akkor ámulatba ejtett matematikai tehetségével, a súly- és űrmértékekről készített táblázataival meg azzal, hogy a kedvenc színe a paliszander (a Brazíliából származó fa vörös vagy ibolyaszín-barna árnyalatú). Az autizmusáról legfeljebb néhány „repdeső” kézmozdulata és a nyakában lógó bőrszíj kitartó morzsolgatása árulkodott. Marci ma nyurgább és okosabb, mint tizenegy éves korában volt. Most azzal lep meg, hogy Márai Sándor „Füves könyvét” olvassa, és a fejezetek tartalmát saját kedvtelésére leírja. Mert „jókat gondol ez az író…” Aztán rövidke előadást tart az istenhitről, az udvariasságról, a lányokról és arról, hogy zsúfolt lesz a nyara. Sokat szeretne tanulni meg dolgozni.
Marci világgá indult
Ha most arra gondolnak, hogy sok hasonló korú, egészséges gyerek nem üti meg ezt a színvonalat, akkor sürgősen be kell mutatni az érem másik oldalát is. Marci két nappal a látogatásom előtt eltűnt. Pillanatok alatt átmászott a kerítésen, és nekivágott a nagyvilágnak. Ugyanis olyan hatással volt rá Fekete István „Tüskevár” című regénye, hogy a fejébe vette: látnia kell a Kis-Balatonnál Matula bácsi kunyhóját. Pilisjászfaluról elkeveredett a Déli pályaudvarig, de nem tudta, melyik vonatra szálljon. Érdeklődött, tétovázott, végül feladta. Aztán óriási szerencsével eljutott estére egy rokonhoz, aki telefonon jelezte, hogy előkerült. Közben az édesanyja pánikban kereste az általa vélt útvonalakon, riasztotta a rendőrséget, a helyi polgárőrséget… Szóval Marcit még évekig kísérni kell, mert nem lehet kiszámítani, mikor támad kedve újabb kalandozáshoz.
