,,Gyermekeitek nem a Ti gyermekeitek.
Az Élet fiai és lányai, akik saját életükre vágynak.
Általatok jönnek, de nem Belőletek.
Ám bár Veletek vannak, nem tartoznak Hozzátok.
Szereteteteket adhatjátok nekik, de gondolataitokat nem,

Mert vannak saját gondolataik.
Elszállásolhatjátok testüket, de telküket nem,
mert az ő lelkük a holnap házában lakik,
ahova Ti el nem juttok, még álmaitokban sem.
Törekedhettek arra, hogy olyanok legyetek, mint ők,
de ne próbáljátok meg őket hasonlóvá tenni magatokhoz.”

K. Gibran: A próféta

Mama, meddig tart a végtelen? — felvétele kérdezi Fanni, aki négyéves, s mint az ilyen korú gyerekek általában, ha kérdez valamit, azt megfontoltan teszi. A végtelennek nincs vége, mondom határozottan, de magam is érzem, ezzel nem mondtam eleget. Mindennek van vége, állítja Fanni, az utcának is. És mutatja a Rálby Mátyás utcát, ahol állunk éppen. Ott van vége, a kozmetikus Zsuzsa néniék házánál. És a háznak is van vége, ott a kéménynél. Mindennek van vége, zárja le a fejtegetést. Akkor a végtelennek is van. De hol?