Ilyenkor, nyáron, előfordulhat, hogy mi apák is egy kicsit jobban ráérünk, legalább egy-két hétig – de néha tovább is.

És – ne adj’ isten! – pótolni akarunk…

Kezelésbe vesszük a gyereket így vagy úgy, fáradt türelmetlenségünkben úgy látjuk, hogy „nem elég stramm”, „nem elég bátor”, „gyönge az angolja”, „és még úszni se tud…”. Előfordulhat, hogy éppen matematikából akarjuk egy kicsit megerősíteni – mert abból volt gyönge év közben, szégyenszemre, holott a mi szakmánk éppen matematikai, és nekünk ez a kisujjunkban van…

Egyszóval: a gyerek nem felel meg elvárásainknak, és most majd, hogy van egy kis időnk (és idegesen vesszük észre, hogy pihenni se jó, mert nem tudunk mit csinálni, és nem tudjuk, hogy ez a görcsös állapot csak a már mélyben is rongáló kifáradás jele), most majd mi teszünk róla, hogy ez a sok „mulasztás” bepótoltassék „és a gyerek se pocsékolja el a drága időt”.

Hm.

Úgy látszik, a gyerek nagyon el van kényeztetve – úgy látszik, egy kicsit meg kell törni – vagy éppen nagyon is elpuhult, és azért nem tudunk sikeresen „dolgozni” vele – meglátszik rajta, hogy egész évben asszonyok között volt – makacs és önfejű, vagy éppen lusta és mozdíthatatlan…