„Óriási szenzáció! Nem lehet gyermeke, mert nem tudja kihordani magzatát? Én kettő és fél millióért vállalom, hogy kihordom és megszülöm Önöknek saját gyermeküket. »Ez komoly« jeligére a hirdetőbe.”

Az ember nem vakondok, tehát a fényt szereti. Az embernek a fény az éltető eleme. A fény és a meleg. Ez ad neki biztonságot. De az ember ismeri a hideget és a sötétet is. Életére állandóan árnyékok vetődnek. Ezért végül is tudja és elfogadja, hogy az élet ellentétpárokból épül körülötte. A jót csak a rosszhoz viszonyítva képes átélni. A fényt az árnyékhoz, a meleget a hideghez, így dönt. Választ. Rendszerez. De idővel ráébred arra, hogy egy-egy ponton a legnagyobb ellentétek is összeérnek. Elfogadja, hogy a rosszban a jó is felfedezhető. Miként fordítva. Ez az élet. És ettől a felismeréstől számítva kezd nem ítélkezni, hanem figyelni. Talán éppen ezt a figyelmet hívjuk emberségnek.

— Mit szólsz ehhez a hirdetéshez ? — állított meg a szerkesztőségben a főszerkesztőm. Először azt hittem, viccel velünk valaki, de a kísérő levél meggyőzött a szándék komolyságáról: „Rendszeresen olvasom lapjukat, és tudom, hogy rajtam kívül még nagyon sokan. Ezért fordulok Önökhöz. A szokatlan hirdetésért ne vessenek meg! Kényszerből teszem, a három saját gyerekemért. Albérletben élünk, iszonyú anyagi körülmények között.”

Mit szólhattam volna? Elutaztam a dunántúli kisvárosba, hogy találkozzam a hirdetővel.

A lakótelepi albérletben karcsú, jó alakú, harmincas fiatalasszony fogad. Márta. Arca sápadt az izgalomtól, szeme rebbenő, keze idegesen kapkod. Csupa vibráló harciasság. Érzem, meg akar győzni az igazáról. Beszélgetésünkből egy keservesen nehéz élet rajzolódik ki. Közösen próbáljuk megkeresni a fordulópontokat, melyek a kilátástalannak tűnő jelenhez vezettek…

I. tétel: Andante 

Fiatal lány. pályaválasztás előtt. Szülei keményen dolgoznak a termelőszövetkezetben, hogy a négytagú család valahogy megéljen. Márta tele vágyakkal, ábrándokkal, kusza, önmaga számára is megfoghatatlan elképzelésekkel. Nem tanul jól, közepesforma, matematikából közel a bukáshoz. Nagyon csinos, kiválóan sportol, remekül táncol. — Tán híres sportoló leszek, vagy táncosnő — ábrándozik magában. Álmait senkivel sem osztja meg. Nincs kivel. Édesanyját szereti, ragaszkodik hozzá, de szánja is apja durvasága miatt. Italos apjától iszonyodik. Már nyolcadikos, amikor apja kegyetlenül elveri. Márta közben észreveszi az ajtó előtt topargó, kétségbeesett anyját, aki nem meri megvédeni őt. Ekkor fogadja meg, hogy az ő gyerekét — ha lesz — nem verheti majd senki.