Bence 4,5-es bizonyítványával három gimnáziumba, illetve alternatív középiskolába felvételizett eddig, február elejéig. Sehova nem vették fel. Utolsó lehetőségként egy szakközépiskolába jelentkezik. Szüleinek oda van valami protekciója.

Gábor, mint a legtöbb pontot elért jelentkező, simán bejutott a neves gimnáziumba. A tizennégy éves fiú az izgalmak és a vizsgadrukk miatt kétszer lázasodott be.

Flóra erős négyeseivel nem kapott helyet a divatos szakmát tanító szakközépiskolába. Most gimnáziummal próbálkozik.

Nem folytatom, mert folytathatná bárki, akinek környezetében most végző, nyolcadikos gyerek él. A demográfiai csúcs – állítólag – utolsó osztálya végez az idén az általános iskolákban. Jövőre fellélegezhetünk, gondolhatnánk. A praktikus számokat tekintve talán igen. De az iskoláztatás lényegéről gondolkodva – egyáltalán nem.

Hosszú évek óta tudják és mondják a szakemberek: a hazánkban működő iskolaszerkezet rossz. Sok minden miatt az, de most maradjunk annál a kényszernél, ami a tizennégy éves korú gyereket (és szüleit) pályaválasztásra kárhoztatja. Félrecsúszott életek – s nemcsak karrierek! -, elbizonytalanodott életvezetésű, szakmát tévesztett felnőttek sokasága a bizonyság rá, hogy büntetlenül nem lehet ezt a rossz szerkezetű iskolarendszert fenntartani. Nem véletlen, hogy a most még igen kevés négy plusz nyolc, illetve hat plusz hat osztályos iskolák iránt oly nagy az érdeklődés. Mert sok minden egyéb mellett a gyereknek haladékot ad. Egy jóval érettebb korra tolja ki a pályaválasztást. (Az elkövetkező időben néhány olyan iskolát, iskolakísérletet szeretnénk majd bemutatni, ahol sok egyéb szemléletbeli és gyakorlati változtatás mellett, ebben a szellemben gondolnak a gyerekekre.)