Nagyszerű homokvárat lehet építeni.

És sokfélét.

A homokozókban épülnek a sok járattal átfúrt, körülfalazott, körülárkolt halmok; esetleg a Tisza-parton vagy más vizes, fövenyes helyen a csepegtetett várak, csipkés, gyönyörű bástyáikkal és tornyaikkal (a csepegtetés azt jelenti, hogy a kezünkbe veszünk egy maréknyi jó vizes iszapot, fövenyt, homokot, ökölre fogjuk és a kisujjunk és tenyerünk között hagyott kis lukon kicsepegtetjük); esetleg a Duna-parton a kavicsvárak várárkokkal és kővel bélelt vízesésekkel…

Ha akad is szülő, felnőtt – és remélem akad aki együtt épít a gyerekekkel, legalább egyszer-kétszer, amíg ők is rájönnek, hogy mit lehet csinálni – nem hiszem, hogy valakinek is eszébe jutna a homokvárat netalán osztályozni.

Mindnyájan érezzük – akár részt veszünk benne, akár nem -, hogy nem is annyira az eredmény a fontos, maga a vár vagy a vízesés (bár nemegyszer mesterművek születnek), hanem: a tevékenység.

A csinálás.

Az, hogy formálunk, építünk valamit.

Remélem, az sem jut senkinek eszébe, hogy közben azt mondja:

– A szabályos vár nem ilyen! Az igazi! Ott azt a bástyát bontsd le, ide meg építs még egyet…