Ritmusokba kötötten élünk, bár erről manapság ritkán veszünk tudomást – életünk gyakran ritmustalanná, túlzsúfolttá vagy szétesővé válik. Ennek persze megvannak a testi és lelki következményei, betegségek, ideges, nyugtalan vagy levert állapotok. Ebben a ritmustalanságban gyakran felszínes változatosságra sóvárgunk, miközben az igazi nagy változások – bennünk és környezetünkben – gyakran szorongással töltenek el, nem értjük, hogy mi is történik – bennünk, velünk vagy éppen gyerekeinkkel -, szeretnénk megállítani az időt, szeretnénk, ha minden változatlan maradna (bár úgy se volt jó, ahogy eddig volt…).

Szívünk dobogása és lélegzésünk (és a kettő egymáshoz való viszonya) testi életünk legszembeszökőbb ritmikus rendszere. Ha megbetegszünk, tüstént változnak ezek a ritmusok – de változnak (lelki hatásra) akkor is, ha megijedünk, ha izgatottak vagyunk, ha sírunk, ha nevetünk.

Ébrenlét és alvás adja egy másik fajtáját az emberi szervezet (test és lélek) ritmikus életének.