Nem csupán Magyarországon, de sok más európai országban is a feminizmust újabban valamiféle kékharisnyás, divatjamúlt ügyként kezelik. Rengeteg hamis elképzelés él az emberekben a harcias, feminista hölgyekről. Antonia Burrows Londonból érkezett hozzánk, hogy a magyar nők helyzetét tanulmányozza. Ő maga évek óta aktív feminista. De hát mit is jelent ez?

– Mást jelent feministának lenni Európa különböző országaiban. Ez mindig attól függ, milyen hagyományai vannak a mozgalomnak az adott helyen. Én azt szoktam mondani, hogy minden gondolkodó nő akarva-akaratlanul feminista. Ha körülnéz ebben a patriarchális, férfiközpontú világban, előbb-utóbb rádöbben arra, hogy minden tekintetben hátrányban van a férfiakkal szemben. Nem ez a természetes szereposztás. És nem véletlen, hogy egyre többen érzik szűknek a nőkre szabott szerepet. A feminizmus fogalma talán még azt is magába foglalja, hogy a meglévő rendszerhez képest felértékeljük a nőket. A kisebbrendűség nemcsak anyagiakban jelentkezik a munkahelyeken, hanem az emberek gondolkodásmódjában is. Magyarországon ez különösen igaz, ahol valóságos megvetéssel szoktak beszélni a nőkről.

– Tényleg ekkora lenne a kontraszt? Idejött, körbenézett, és ekkora eltérést érzékelt a nők megítélésében Angliához képest?

– Abszolút. Óriásit. Érezhető itt az általános nőgyűlölet. Annyira természetes mindenki számára, még a nőknek is, hogy ők másodrangúak, róluk csak úgy lehet beszélni, mint valami különös, komolytalan, szeszélyes és főleg passzív teremtésekről. Egy főiskolás csoporttal a barátságról beszélgettünk és különféle tulajdonságokat rangsoroltunk. Kiderült, hogy a leghumánusabb érzelmeket (empátia, segítőkészség stb.) kizárólag a nőknek tulajdonították. Ám amikor azt kérdeztem, kivel tudod megbeszélni a gondjaidat, egytől egyik nőket emlegettek, csak persze… És akkor jött ez a tanult valami, hogy a nőkben nem lehet megbízni, és még a legjobb barátnődet is csupán az érdekli, hogy a barátodat minél előbb elcsábítsa.

– Szinte egy időben jelent meg a magyar könyvpiacon Kaari Utrio: Éva lányai és dr. Toni Grant: A nőies nő című kötete. Az előbbi a feminizmus mellett tör lándzsát, az utóbbi a női fortélyokban látja a gyengébb nem erősségét. Mit válaszolnak a feministák azoknak, akik inkább a nőies nőkre és a férfias férfiakra szavaznak?

– Először is nagyon érdekes számomra az, hogy míg a feminista témájú kötetek nemigen voltak jelen a magyar piacon – a mozgalom nyugati jelentősége dacára -, addig a nők hagyományos szerepét kiemelő kiadványok ellepik a könyves standokat. De ha már a könyveknél tartunk, hadd emeljek ki egy tényleg színvonalas dolgozatot, Anne Dixon tollából a „Teljes jogú nő”-t. Arra tanítja a lányokat, asszonyokat, hogy hogyan lépjenek fel saját érdekükben. Ez egy öntudattréning. A nőiesség – ugye úgy tanultuk -, abból áll, hogy mindig engedelmesnek, alkalmazkodónak, szerénynek és készségesnek kell lennünk. Amikor magyar barátaimmal este el akartunk menni valahova, javasoltak egy helyet, és én azt feleltem: nem, én nem akarok oda menni, akkor rögtön az volt a reflex, hogy milyen férfias vagyok. Pedig csak annyit mondtam, hogy nem. Nem férfias voltam, csupán határozott. Pontosan ez a hozzáállás fosztja meg a nőket attól a lehetőségtől, hogy bármit is meghatározzanak az életükben.

– Ha a határozottságot választja, akkor hogyan találja meg a helyét a nő egy párkapcsolatban, a férfi-nő viszonyban, ami évszázadok óta kialakult koreográfia szerint működik?

– A feminizmus nagyon tömören definiálja a patriarchális család fogalmát. E szerint a hagyományos család egy olyan intézmény, amely biztosítja a férfiak számára a háztartási és szexuális szolgáltatásokat – éspedig ingyen. De mit nyújt a nőknek cserébe? Gyerekeket? Ahhoz nem kell feltétlenül házasság. Biztonságot? De hát mitől kell megvédeni őket? Nos, a többi férfitól. Ezzel szemben mi egyenrangú kapcsolatokat szeretnénk kialakítani a férfiakkal. Rajtuk múlik, hogy hajlandóak, illetve képesek-e rá.

– Hernádi úr, az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesületének elnöke egyenjogú, közös gyermeknevelésről beszél. Mi a feministák véleménye erről? A gyermeknevelés vajon kizárólag a nők privilégiuma?

– A politikai jobbratolódás, a munkanélküliség visszaparancsolja a nőket a konyhába. Szüljenek csak gyerekeket, és lehetőleg ne mozduljanak ki otthonról. Ebben persze az egyháznak is nagy a szerepe, amikor az anyaságot a nő legszentebb feladataként tüntetni fel. A feministáknak az a véleményük, hogy a választás lehetőségét kell biztosítani a nőknek. Nyilvánvaló, szüljenek, ha akarnak, de vannak, akik más képességeiket is szeretnék kibontakoztatni. A férfiakról is bebizonyosodott, hogy – a szoptatáson kívül – pontosan ugyanúgy képesek a gyerekgondozásra, mint a nők. De az ezzel járó társadalmi hátrányok (szakmai kiesés, presztízsveszteség, a férfiasság rögeszméje) miatt mindez fel sem merül bennük. A hölgyválaszban, a Nők Lapjában néha tragikus hangvételű leveleket olvasok arról, hogy milyen rosszul érzik magukat a nők a házasságban, a partnerkapcsolatban. A férfi-nő kapcsolat valóban rosszul működik. De ez nem a feministák hibája. Ők csak rámutattak erre. S ez nem tetszik mindenkinek.

– Az eddigiekből az derül ki, hogy a feministák, túl az anatómiai eltéréseken, nemigen látnak különbséget a férfi és a nő lelki alkata, természete között.

– Állítani lehet, hogy a férfi és a nő lelki alkata eltérő, de nem lehet bizonyítani. Az eltérés nyilvánvaló, ám bármilyen teszteket, megfigyeléseket készítenek, nincs bizonyíték arra, hogy a különbség hátterében nem társadalmi, szocializációs folyamatok állnak, amelyek a mindenkori társadalom elvárásainak megfelelően alakítják a férfiakat és a nőket. 

Kiemelt kép: Fortepan / Schiffer Pál
Trafalgar Square, londoni Nemzeti Galéria. Fekete Klári és Takács Zsuzsa manökenek

Nők Lapja 1992/6. (Forrás: Nők Lapja archívum)