Egy nap Budapesten, 1962 – A Rákóczi útra kiküldött tudósítóink jelentik

Budapesten itt adják a legtöbb randevút. Az óránál és szemben, ahol ismét »az Emke cigánya zenél…« Aki a kelleténél jobban siet a légyottra, s lelép a gyalogosoknak kijelölt átkelősávról — legfeljebb a rendőr karjaiba pottyan. Régmúlt időkben veszélyesebb volt a félrelépés: keskeny palló vezetett át a Rákos patak idetévedt ágán. Még régebben: Duna-ág hömpölygőit a Körút helyén. A múlt század hatvanas-hetvenes éveiben, amikor a Nagykörút kiépítését tervbe vették, felmerült a hajózható Kőrút-csatorna gondolata is. Ha megvalósul a fiók-Velence, ma vízibuszról szállhatnánk át a hetesre. Ennyi vízhez képest mi az a szerény latyak, ami manapság borítja nedves időben a Rákóczi út legforgalmasabb sarkát!…

Rókus… Matyóbabák, restaurált kápolna, a falán tábla: az 1838-as nagy áradáskor eddig ért a víz. (A kőrajz is akkor készült). A kórházat 1798-ban adták át rendeltetésének. A múlt század hetvenes éveiben a környéken még apró földszintes és egyemeletes házak álltak, kertes udvarokkal. Az úton lóvonat járt, s a kis téren a kofák azon ámuldoztak, hogy a Kerepesi utat a Rókus kórházig sugárúttá akarják alakítani, aszfaltjárdával és faültetvényekkel. A Gyöngytyúk utca (ma Gyulai Pál utca) sarkán este gyérfényű gázlámpa pislákolt… De hallottak-e már Pest város remetéiről? Ok is itt tanyáztak »a Hatvani országút mentén, a téglagyári tó közelében, a rómaikorbeli rom mellett«, vagyis pontosan a mai Rókus helyén. 1741. januárjában Preymeyer György rókusi remete beadványt intézett a város tanácsához, s kérte, építsenek számára a kápolna tövébe remetelakot. Kérelmét a tanács kemény szavakkal utasította el: nélküle is van a városnak éppen elegendő koldusa, különben is, remete létére a rengetegben, ne pedig emberlakta helyen keressen magának menedéket. Később mégis épült remetelak, a rókusi remete valósággal városi tisztviselő lett, s kötelessége volt „a kápolna tövébe ültetett akáccsemeték szorgalmatos és gondos öntözése”. Az utolsó rókusi remete, András nevezetű, a rókusi szegényház egyik termében szenderült jobblétre, röviddel hivatalának megszűnése után, 1806-ban.