Kérdés: „A kisfiam négyéves. Egy évvel ezelőtt meghalt az a szomszéd néni, akivel nagyon sokat volt együtt, a néni vigyázott rá, és ő nagyon szerette. Most nyáron pedig a dédnagymamája halt meg, akivel egy családi házban laktunk. Mind a ketten nagyon hiányoznak neki, este gyakran felsír és zokogva kérdezi, hogy ők most hol vannak, és mikor jönnek vissza. Mostanában pedig már egyre sűrűbben azt is kérdezgeti, hogy ő is meg fog-e halni és mikor. És hogy ő hol lesz akkor? És én nem tudom, hogy mit mondjak neki, hogy ne hazudjak, de meg is nyugtassam. Kérem, válaszoljon!”

Válasz: Ezekre a kérdésekre ki-ki csak saját meggyőződése, hite szerint válaszolhat a gyerekének. A hívő könnyebb helyzetben van. Elmondhatja, hogy aki öreg lesz, annak egyre nagyobb teher ezt a test-ruhát cipelnie. Ilyenkor a lélek egy idő után kiszabadítja magát és visszatér saját — „mennyei” — birodalmába, s ott létezik tovább. Talán még azt is mondhatjuk, ha hiszünk benne, hogy valamilyen módon kapcsolatban marad szeretteivel a remélt viszontlátásig. Az elképzelésnek ez a világa a gyerek számára jól felfogható. De a nem hívő számára is van megoldás. Persze nem az, hogy azt mondjuk — volt ilyen esetünk – , hogy „értsd már meg kisfiam, hogy porból lettünk és porrá leszünk; a testünket leteszik a föld alá, ott aztán megeszik a kukacok és kész.” Ez a gyerek számára rémületes és felfoghatatlan. De a materialista tudományok is hirdetik az energia (s annak egyik megnyilvánulási formája az „anyag”) megmaradásának elvét. Semmi sem lesz semmivé! Csak átalakul. Testünk anyagai ismét a Föld ásványi anyagaivá válnak, s a testünk nagyobb hányadát kitevő víz ismét bekerül a természet körforgásába. Ez az átalakulás, ez a metamorfózis – amiről a költészet síron nőtt virágai is hírt adnak – felfogható a gyerek számára. Mássá lesz a halott, de az, ami benne élt, itt marad világunkban, körülöttünk. Az a magyarázat, amit a gyerek igényel — s amelyet a tündérmesék átváltozásaiból olyan jól ismer — ebben az esetben is igazabb, mint a felnőttes „volt-nincs és kész!”

Mert itt is az a helyzet, mint az élet – a születés – nagy kérdéseiben. A gyerekkel mindent meg lehet beszélni, amire ő rákérdez, csak az a fontos, hogy a mi belső meggyőződésünk szerinti igazságot mondjuk, és azon a nyelven, amelyet ő, életkora szerint felfog és megért.

Nők Lapja 1996/3. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Lipovits Károly