Mintha láthatatlan kezek nyúlnának ki valahonnan, aztán észrevétlenül eltűnik a papírhalmazok tengerében bizonyos tíz százalék, aztán tizenöt, negyvenhárom és megint tizenöt. Alig marad valami. Mi csak írjuk a számokat vagy a könyvelőnkhöz hordjuk a számlákat, de nem igazán értjük, hová is megy, amit befizetünk, mi történik azokkal a gondosan kalkulált összegekkel, és hogy ez az egész nekünk miért jó. Hívták már dézsmának, kilencednek, tizednek, sőt porciónak is, ma csak három betű jelöli a közös ellenséget, és csak ennyit mondunk: ADÓ.

— Amikor 1988-ban bevezették az adórendszert, az emberek rögtön elkezdték mondogatni: nyugati adórendszer, keleti bérrendszer. Sikerült-e a sajátos magyar viszonyokra alkalmazni az adófizetés módját – kérdeztük Koltay Jenőt, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatóját.

– Ez valóban egy nyugati adórendszer, ami ott sok évtizedes fejlődés nyomán alakult ki. Magyarország olyan viszonyok között vette át, amikor még nem működött a piacgazdaság. Ez önmagában is ellentmondás. Hogy sikeres volt-e? Annyiban mindenképpen, hogy az emberek kénytelenek voltak megszokni, adót kell fizetniük. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki rendesen megfizeti az adóját. Nagyon sokan, egyrészt a törvény adta keretek között megpróbálják elkerülni az adófizetést, mások – nem kevesen – törvénytelen eszközökhöz folyamodnak.

Az adórendszer egyik értelme, hogy nyilvánvalóvá váljék, mindaz, amit az állam elkölt, a költségvetés és a társadalombiztosítás szociális juttatásokra, nyugdíjakra, iskolákra, hadseregre, a termelők és a fogyasztók támogatására kiad – az mind-mind tőlünk – az adófizetők pénzéből származik. És ha így van, akkor ezért cserébe ellenőrzési jogunk van.

– Úgy tűnik, ez az ellenőrzési jog egyáltalán nem működik.

– Egyelőre illúzió maradt. A rendszerváltozás után ugyan megjelentek a helyi önkormányzatok, ahol ez az ellenőrzés megvalósulhatna. Az elképzelés az volt, hogy a személyi jövedelemadót vissza kell juttatni a polgármesteri hivatalokhoz. Jelenleg ennek az összegnek az aránya harminc százalékra csökkent. A konstrukció hibája, hogy nem az önkormányzat határozza meg, fizessenek-e adót az állampolgárok, s ha igen, ez mekkora legyen, hanem központilag állapítják meg. Ráadásul két évvel azelőtti bevétel alapján határozzák meg a visszajuttatott összeg nagyságát. így az adófizetők nem érzékelik, mire fordítják a pénzüket, s nem is mondható el, hogy különös büszkeséget jelent adót, sok adót fizetni.

– Inkább ki szeretnénk bújni a kötelezettség alól.

– Ez egyrészt természetes viselkedés, nem volt másképp a fejlettebb országokban sem. Olaszországban az áfa bevezetésekor bő másfél évtizedig óriási volt az adócsalás és az adóelkerülés aránya. Hatvan-, hetvenszázalékos.

– Ehhez képest nem is állunk olyan rosszul.

– Igen, viszont az is igaz, hogy Magyarországon nagyon magas az adószint. A kötelező elvonások, adók és a társadalombiztosítás a megtermelt jövedelem 60 százaléka körül van. Ilyen szinte sehol nincs a világon, s tovább már nem is növelhető. Nincs a fejlett piacgazdaságokban, a jóléti államokban, a skandináv országokban, ahol viszonylag erős a központi újraelosztás és végül nem tapasztalható a szomszédos országokban sem. Amíg az állam elvonja a polgáraitól a megtermelt jövedelmek közel kétharmadát, s utána ezt más módon szétosztja, addig nagyon nehéz lesz megjavítani az adófizetési morált. Az adózáson kívüli feltételek még nehezebben változtathatók meg. Ha a kiadások jó ideje meghaladják a bevételeket, ha rossz az általános gazdasági helyzet, akkor nagyon nehéz értelmes, ésszerű lépéseket tenni – csökkenteni a terheket úgy, hogy ne váljanak működésképtelenné az ellátórendszerek, a szolgáltatás, az oktatás, a közegészségügy, a szociális és nyugdíjrendszer.

– A kedvezmények visszavonását tapasztaljuk, de ezzel párhuzamosan nem csökkennek az adókulcsok. Vannak számadatok arról, hogy az adót mennyien fizetik be rendesen, és mennyien próbálnak csalni?

– Csak becslések vannak, s ezek nagyon bizonytalanok. Ezt a jövedelmet – ezt a szürke-, feketegazdaságot – Magyarországon húsz-harminc százalékra teszik.

– Látszik, hogy vergődünk ebben az adórendszerben. Van-e olyan pont, ahol lehetne valami kitörést találni?

– Mindenkinek, az adófizetőnek és az adóellenőrnek is nagyon rossz, hogy a jogszabályok évről évre változnak. Egy normális piacgazdaságban az elvonási rendszernek kiszámíthatónak, stabilnak kell lennie. Enélkül sem a háztartások, sem a vállalatok nem tudnak kalkulálni, nem tudnak üzleti tervet készíteni, nem tudják a fennmaradás feltételeit biztosítani, és főleg nem fognak beruházni. Mit lehetne tenni? Egy elfogadható programot kellene készíteni mondjuk két-négy évre, s ezt be is tartani.

– Visszahat az adómorálra, hogy az emberek nem látják, jól használják- e fel a pénzüket?

– Nyilvánvalóan visszahat. De miután a vállalatok sem működnek úgy, mint a normális piacgazdaságokban, nem képzelhető el, hogy hirtelen az állam költségvetési intézményei, az iskolák, a kórházak, a rendőrség, a hadsereg működése is áttekinthetőbbé válik. Mégis elkerülhetetlen, hogy ez az intézményrendszer átformálódjon.

– Ezek szerint Magyarországon gyakorlatilag az történt, hogy addig emelték az adóterheket, amíg azok már tovább nem növelhetők, és majd csak azután kezdtek el próbálkozni a kiadási oldal átalakításával?

– Hát igen. Ezt volt könnyebb, egyszerűbb megcsinálni. Itt volt kevésbé közvetlen az ellenállás. Sokkal egyszerűbb újabb adókat bevezetni, vagy bizonyos adókat megemelni, mint a kiadásokat csökkenteni. De látni kell azt is, ez volt az ára annak, hogy Magyarországon működnek, ha sok szempontból rossz színvonalon, rossz minőségben is, de élnek az állam által finanszírozott rendszerek, szolgáltatások.

A kisvállalkozó

Tóth Tamás huszonöt éves, bútorkészítő és -értékesítő vállalkozást működtet. – Szerencsémre olyan sávba kerültem amelyik jövőre is átalányban adózhat. Ez számomra azt jelenti, hogy nem kell a negyvennyolc százalékos adót kifizetni, csupán minden számlaérték öt százalékát. Tavaly év végén azonban még egyáltalán nem volt biztos, hogy továbbra is átalányadózó lehetek. Sokat gondolkodtam is ezen, s végül úgy döntöttem, ha nem esem bele ebbe a vékony rétegbe, akkor abbahagyom a vállalkozást.

Az átalányadózás korrektebb és őszintébb, s ezzel tökéletesen elégedett vagyok. Ettől függetlenül egyáltalán nem tartom jónak a jelenlegi adórendszert, hiszen közvetve kihat a megrendeléseink számára. A mostani rendelkezések, szigorítások épp azt a középréteget célozzák meg, akikből én és a társam élünk. Ha fejleszteni akarnánk, csak rájuk számíthatnánk, állandó megrendelések kellenének. Jelenleg viszont alkalmi munkákból élünk. Azt tapasztalom, hogy annyira megnövekedtek az emberek terhei, hogy nincs fizetőképes kereslet, nem érdemes fejleszteni a vállalkozást.

A doktornő

Magyar Anna a második kerületben háziorvos. – A rendszerváltás után az egészségügyi kormányzat kitalálta, hogy az alapellátást privatizálni kell. Az önkormányzatok tulajdonába átkerült rendelőkben praktizáló orvosok egészségügyi vállalkozást hozhattak létre. A privatizáció lényege, hogy a betegek után járó kártyapénz közvetlenül az orvos zsebébe megy, s ebből ő tovább gazdálkodik. így én két éve alakítottam egy betéti társaságot, amelynek én vagyok a beltagja, és van egy kültag is. A takarítás, tatarozás és a szennyes hulladék elszállítása az önkormányzat feladata. A gyógyszereket, fecskendőket, kötszereket, vécépapírt, könyvespolcot, továbbképzéseket, számítógépet mind én fizetem. És hát valamennyi fizetést magamnak is adok, meg persze a nővér bére is a társaság kasszájából származik.

Ennek irtózatos sok járulékvonzata van. A tébé, munkaadói és munkavállalói járulékot és a személyi jövedelemadót rögtön be kell fizetnem. Ha kettőnknek adok ötvenezer forint fizetést, az körülbelül százezer forint kiadást jelent. Ezután a maradékból megkezdődik a beszerzés. Nyomtatványboltba, gyógyszertárba rohangálok. Nem rossz ez a vállalkozósdi, hiszen megvehetem magamnak a cukormeghatározó készüléket, a számítógépet és ezt mind költségként elszámolhatom. Ami pénz marad még a fizetések és beszerzések után, azután társasági adót fizetek. Illetve negyedévenként ennek az előlegét, amit év végén összesítenek. A maradékból osztalék lesz, ami után „csak” a forrásadót kell az APEH-nak továbbítanom. És jön még a személyi jövedelemadó. Majd következnek az általam „sunyinak” titulált elvonások. Például az, hogy tavaly bevezették, minden vállalkozónak kell üzemorvost alkalmaznia. Azt gondolom, hogy a nővérrel ketten, nem vagyunk semmi olyan balesetnek kitéve, amelyet mi, egészségügyi szakemberek, ne tudnánk orvosolni. így hát évente lefizetünk több ezer forintot egy cégnek, és van üzemorvosunk.

Súlyos adócsalásokra nem vagyok hajlandó, az ilyesmi távol áll tőlem. Tehát nem megyek a családdal úgy nyaralni, hogy szakmai útként könyveltetem el. Inkább megpróbálom becsületesen.

A malackupec

Mély szippantás a cigarettából, egyetlen korty a sörből:

– Gyönyörű választási malacok hétezerért! Tessék, tessék! Ez a négy van, végeladás!

Aztán újra sör, cigi és kiabálás. Jóképű, nagydarab cigányember kínálja portékáját a vásáron. Mire eladja a négyet,addigra ott a következő tíz. Fia hozza, zsákban, a nem messze parkoló kocsiból a hófehér malacokat.

– Béla vagyok, a malackupec – nyújtja a kezét.

– Ismer a környéken mindenki! Húsz éve csinálom, rajtam nem fog ki semmiféle adószabály, írni se tudok, nemhogy bevallani – húzza ki magát.

– Délután járom a nyírségi, hajdúsági falvakat, tanyákat, veszem a malacokat. Másnap eladom, és minden malacon marad egy kicsi. Ötszáz, ezer, de van, hogy három is – súgja bizalmasan, majd hozzáteszi: nekem szívesen adják a gazdák a jószágot, mert nincs nyoma, készpénzzel fizetek, nem hetek, hónapok múlva, mint a felvásárlók.

A gazda

– Le ne írja a város nevét, mert bajban leszek – kérlel – Évente száz, százötven hízót adunk le. A család minden tagjának a nevére, még a kisunokáméra is. Ha az árbevétel meghaladja az egymillió forintot, már vállalkozónak kellene lenni, így meg nincs gond, kicsi jut mindenkire és eltengődünk. A környéken sokan hizlalnak, de adót nem fizet senki. Górjuk a trágyát, étetünk, esőben, hóban, nincs ünnep, nincs vasárnap – mondja ízes tájszólással János bácsi. Aztán beszél arról, mindig riogatják őket az adóval, hogy jön az ellenőr és majd elhajtja az állományt. Hogy drágul a táp, a termény, hogy nem fizetnek, eltűnnek a felvásárlók, hogy ha kismalac van, kocát vagy hízót keresnek, hogy mindig más kell, mint ami van. Ők már csak parasztok maradnak, míg élnek, és övék a munka.

Csehország: Adócsökkentés?

Csehországban hat éve indult be az élet minden területére kiterjedő reformfolyamat, de az új társadalmi-gazdasági helyzetnek megfelelő adórendszert csak három éve vezették be. Bár ezt eddig már hatszor módosították, a hazai és külföldi szakértők is általában jónak és működőképesnek tartják. A kormány tavalyi döntése alapján ugyanis a magánszemélyek maximális jövedelmi adója az eddigi 43 százalékról 40 százalékra, míg a jogi személyeké 41 százalékról 39 százalékra csökkent.

Vacláv Klaus miniszterelnök szerint az adóteher fokozatos csökkentése, mégpedig a fejlett nyugat-európai országok általános adószintjére, a kormányprogram része, s azt ígérte, hogy ez a tendencia a következő években folytatódni fog. Az átlag cseh állampolgár havi bruttó fizetéséből mintegy 20-25 százalék megy el adóra, illetve a kötelező egészség- és nyugdíjbiztosításra. Szükséges megjegyezni, hogy a nyugdíjak, a különféle segélyek, szociális juttatások, ösztöndíjak stb. adómentesek. A kormánypolitikusok általában ugyan megelégedéssel nyilatkoznak az adórendszerről és az adózási erkölcsről, de azt azért kénytelenek elismerni, hogy sok mindenen kell még lényegesen javítani, változtatni. Csehországban például még nem kötelező a pénztárgépek használata, ami jó lehetőséget nyújt a befolyt jövedelmek egy részének letagadására. Prágában és a főként németek által látogatott nagyobb turistaközpontokban mindennapos a kettős árak – egy ár a hazaiaknak, s egy dupla a németeknek – alkalmazása.

Koskes János, Prága

Németország: Sok az adó, egyre több a csaló

Németországban részben az egyesülés és a keleti tartományok gazdasági fejlesztése okozta komoly anyagi terhek miatt az elmúlt években rekordmagasságot értek el az adóterhek és az állami elvonások. így egyre inkább „nemzeti sporttá” válik az adócsalás.

Újdonság, hogy nem adóztatják meg a létminimum összegét, ezt egy alkotmánybírósági határozat írta elő a kormány számára. 1996-ban ez az összeg egyedül élők számára évi 12.095 DM (azaz mintegy havi százezer forint), házaspárok számára 24 181 márka. Lehetséges az összevont adózás, ami az érintettek számára nagyon kedvező, ugyanis a nők többségének nincs munkahelye, vagy csak részmunkaidőben dolgozik.

Az elmúlt évtizedekhez képest példátlanul magas mostani adóterhek azt jelentik, hogy egy átlagkeresetű (4000 márka) dolgozó bruttó keresetének 46,1 százalékát vonják le adóra, valamint a kötelező nyugdíj- és egészségbiztosításra. 1982-ben ez az arány még 39 százalék volt. 1991-95 között a vállalkozók adóterhei viszont több mint 11 százalékkal csökkentek. A kelet-németországi újjáépítés támogatására tavaly „szolidaritási járuléknak” nevezett különadót vezettek be, ami az egyes dolgozó jövedelemadójának 7,5 százalékát teszi ki. Az Adófizetők Szövetsége nevű szervezet egyébként igyekszik szemmel tartani, hogy az állam mire fordítja a polgárok pénzét, de tevékenységének legfőbb eredménye a minden évben elkészülő „fekete könyv”, az állami pénzek pocsékolásának szélsőséges eseteiről, így fölösleges beruházásokról és túlköltekezésekről.

A sportolók, a tévésztárok, színészek persze nem pár ezer márkát dugnak el az adóhatóság elől. Az utóbbi években nagyon sokan például Belgiumba települtek át, mert ott kisebb az adóteher. A közelmúlt legnagyobb adócsalási botrányának Stefii Gráf volt a főszereplője. A legújabb adatok szerint összesen több mint 40 millió márkával csapta be a német államot.

Pach Ferenc, Berlin

Mi változott?

Andrási Jánosné, tanácsos: – Változtak az adósávok, 1996-ra már a 900 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkezők 44 helyett 48 százalékot fizetnek. A kedvezmények is megszűntek, nincs nulla adókulcs, minden fillér után fizetni kell. Kedvezmény volt, hogy akik 500 ezer forint alatt kerestek, azok az adójukból 7200 forintot jóváírhattak, a jövőben erre nem lesz mód. Nem írható le a nyugdíj és az egészségbiztosítás 25 százaléka az adó összegéből, és nem csökkenti az adóalapot a kötelezően fizetendő munkavállalói járulék sem.

– Az állampolgárokat érinti még az ingatlan eladásából származó jövedelem után fizetendő adó. A vételi ár és a költségek összege, és az eladási ár közötti különbözet után kell tíz százalék adót fizetni. Ha állandó lakás céljára vásárolt ingatlant elad valaki, a befizetett adót visszakapja, amennyiben az igazolásokat a törvényben meghatározott időpontig bemutatja.

Írták: Árvai Magdolna, Rist Lilla, Szabó Patrícia

Nők Lapja 1996/8. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / FŐFOTÓ