„Könyvtárunk az 1848. esztendő forradalmi tavaszán alakult. Fogantatása még 1846-47-ben történt, de csaknem két év kellett, míg megszületett. A hosszú vajúdás alatt Karácsony igazgató bábáskodott mellette, s Eötvös József közoktatásügyi miniszter segítette a világra, biztosítva a könyvtár létéhez az anyagiakat. Eötvös később sem feledkezett meg »gyermekéről«, amit a könyvtár érdekében második minisztersége alatt kifejtett ténykedéseiből, valamint abból is láthatunk, hogy végakaratában közel ezer darabból álló értékes gyűjteményét a Műegyetemi Könyvtárnak ajándékozta.” — A csaknem másfél évszázad történetét feldolgozó dr. Móra László könyvéből valók e sorok, amelyek arról tanúskodnak, hogy a forradalom tavaszán még könyvtáralapításra is futotta a felelős magyar minisztérium erejéből, figyelméből.

Az új könyvtárat — melynek leltárában az első könyv Eötvös József ajándékaként szerepel — a kir. József Ipartanoda kapta, a Műszaki Egyetem egyik őse. A másik a Tudományegyetem (a mai ELTE) mellett 1782 óta működő Institutum Geometricum volt, a világon elsőnek alapított mérnöki intézet. A két intézmény azonban csak a szabadságharc után egyesült, és bár Eötvös már a 48-as országgyűlés elé törvényjavaslatot terjesztett műegyetem alapítása ügyében, az 1851-ben létrejött intézet mégsem mérnökképző, csupán csak tanoda, majd „politechnikum” lett. Aki akkortájt mérnök akar lenni, annak külföldön kell megfejelnie tanulmányait. Csak a kiegyezés után lesz „József Műgyetem”. Könyvtára tehát előbb volt, mint egyetemi rangja, de annál is előbb, mintsem magyar nyelve lett volna, mert az abszolutizmus korában németül folyt a tanítás, annak ellenére (vagy éppen azért!), hogy a hallgatók 83 százaléka magyar volt. A zord időkhöz illően a könyvtáros Weisz János Vész-re magyarosítja nevét, de mert magyarosítja, és éppen ilyen széljárás idején magyarosítja, azzal is hirdeti: kivel vállal sorsközösséget.

A rebellis hírben álló politechnikum olyannyira zavarónak látszott a császári kormányzat számára, hogy elrendelték az intézet eltávolítását Pest városából. (Akkor még nem egyesült a három város: Pest, Buda és Óbuda!) Tanárai nem ijedtek meg: a budai várban béreltek házakat. A könyvtár is valóságos „mozgó bibliotéka” volt ebben az időben; gyorsan gyarapodó állományával és könyvtárosával, Vész Jánossal, aki csak nyolc évi fáradságos munka után érte el, hogy ha fizetést nem is, de legalább jutalmat kapott a könyvtárosságért…

A kiegyezés után hatalmas iparfejlődés indul meg, égető szükség van mérnökökre. Gyors iramban fejlődik az egyetem is, és vele a könyvtár, de még mindig vándorolnak, egyre nehezülő és sokasodó málhákkal.

1882-ben végre méltó és állandónak látszó otthont kap az Egyetem és vele a könyvtár is. A Múzeum körút és a mai Puskin utca közé eső telken fölépül a négy épület, amely ma az ELTE természettudományi karának ad otthont, majd 1907 és 1909 között a Dunaparton megépül a Műszaki Egyetem és a könyvtár máig is használt épülete, pontosabban első épületcsoportja. Ez azóta igazi „campus”-szá, egyetemi várossá fejlődött a Lágymányos egykori mocsárvidékén.

Hogy Pecz Samu építészmérnök miért éppen gótikus kápolnába álmodta bele a műszaki tudományok gyűjteményét — nem tudjuk. Talán, mert akkor jött divatba a neogótikus építkezés, miként ezt pl. a Parlament, a levéltár a régi pénzügyminisztérium is bizonyítja. Mindenesetre a kápolna eleve könyvtárnak épült, és nem később vált azzá. A „tudomány temploma” 400 négyzetméternyi alapterületen, 11 méter magas gótikus hálóboltozatával megragadó szépségű európai nevezetesség. Mai szemmel nézve egyetlen hiányossága, hogy hatalmas ablakai miatt a modern olvasóterem nélkülözhetetlen tartozéka, a kézikönyveket kínáló szabadpolc csak kis helyet kaphat benne.

A XX. századi könyvtárépítés négy fő követelményének azonban eleget tett a tervező: az épület önálló, minden oldala szabad, s a beáramló por elé védőernyőt tart a dús növényzet; a nappali fény beözönlését semmi sem gátolja; nedvességtől, tűzveszélytől védett; az épület, alapvonalainak változtatása nélkül, bővíthető.

A könyvtár növekedése lendületes ívű. 1874-ben csak 25 ezer kötete van, 1893-ban 50 ezer kötetével már az ország legnagyobb technikai gyűjteményének birtokosa. Ekkor a látogatók is sokasodnak: a Bach-korszakbeli 200 diák helyébe 1913 őszén 2461 fő iratkozik be.

A két világháború azonban megállítja a fejlődést: megfogyatkoznak a diákok, nem gyarapodik a könyvállomány. Különösen az első világháború után érezhető az óriási emberveszteség itt, ahová akkor még csak fiúk járnak. A gazdasági megtorpanás, majd a nagy világválság, s a második világháború rombolásainak helyrehozatalához évek kellenek. De a centenárium évében, 1948-ban már 185 ezer kötet és több nagyértékű különgyűjtemény van a könyvtár birtokában, s abban az évben 14 047 olvasó iratkozik be.

Most, 700 ezer dokumentum képezi a könyvtár állományát (400 ezer kötet könyv, 300 ezer bekötött folyóirat-évfolyam, különgyűjtemény stb.) és ha a tanszéki könyvtárak anyagát is hozzászámláljuk, másfél millióról beszélhetünk.

A két legkiemelkedőbb igazgató (Wartha Vince 1870—1896 és Rados Gusztáv 1896—1933) tevékenysége idején színvonala megegyezett a legkiválóbb európai testvérkönyvtárakéval. Helyzete ma, a súlyos gondok közepette is viszonylag szerencsésnek mondható, mivel az egyetem az ipar részére vállalt munkák révén önálló bevételre tesz szert, és így képes könyvtárában a romlás mértékét lassítani — bár a könyvek ára világszerte emelkedik, s a forint is egyre kevesebbet ér. Ha azonban a könyvtár nem tud fejlődni, az oktatás-kutatás színvonala is süllyed. És ha az alkalmazott kutatások nagy részéhez hiányoznak is a feltételek, akkor legalább a külföldi haladásról kell tájékozódnunk, mert csak így marad meg a remény, hogy „egyszer majd, egy boldogabb időben” újra bekapcsolódhatunk a haladás vérkeringésébe, és nem a mélyből kell felkapaszkodnunk.

A 140 éves könyvtárnak a mai szűkös gazdálkodási körülmények között nincs könnyű dolga, de — tartja magát. Bővít, fejleszt, újít. Defenzívában van ugyan, de lihegve is, versenyt fut az idővel.

(Cikkemhez az információkat dr. Lebovits Imre főigazgatótól és Végh Ferenc tudományos főmunkatárstól kaptam.)

Bozóky Éva

Nők Lapja 1989/10. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Somlai Tibor