Kérdés: „A fiam most másodikos, a lányom középső csoportos az óvodában. Amikor a fiam volt óvodás, ugyanitt, ugyanennél az óvó néninél – ő is nagyon szerette -, középsős korától kezdve őket is minden évben kétszer elvitték valamilyen múzeumba. Kísérő szülőként én is ott voltam, láttam, hogy a gyerekek halálra unják magukat, futkározni meg nem szabad. Kérdeztem az óvónőt, hogy minek jövünk ide, nehezen válaszolt, aztán kiderült, hogy ez az óvodavezető kívánsága. De úgy látszik ez a kerületben általános szokás, mert az iskolából is elvitték a fiamat már elsős korában múzeumba, most meg nemrégiben, megint a kislányommal voltunk. Én valaha művészettörténésznek készültem és kamaszkoromtól fogva rengeteget jártam a múzeumokat. De óvódásokat, elemistákat múzeumba vinni, ahelyett, hogy a parkban futkároznának, játszanának, homokoznának, hintáznának — van ennek értelme? És még azt is mindig meg kell hallgatnunk, hogy a gyerekeink neveletlenek, nem tudnak viselkedni. ”
Válasz: Hogy van-e ennek értelme? Nincs. Úgy tíz-tizenegy éves –vagy mondjuk: kilenc-tíz-tizenegy éves– koruktól kezdve a gyerekek érdeklődése egyre fokozódó mértékben a külvilág tárgyai felé fordul. Tíz-tizenegy éves gyerekeket már esetleg el lehet vinni olyan fajta „múzeumba”, amilyen Budapesten legutóbb a rövid ideig nyitva tartó Csodák Palotája volt, ahol meg is lehet fogni, kézbe is lehet venni a dolgokat, játszani lehet velük. (Ilyenek például az angol természettudományos játék-múzeumok.) Aztán nemsokára, valóban a kamaszkor felé haladva, értő tanári vezetéssel –értő, de nem oktató vagy pláne kioktató!– érdemes elmenni a többi múzeumba is. Ha keveset járunk be és tényleg meg tudjuk nézni, ami elébünk kerül, és van, amit megtudjunk róla, akkor nem fogunk unatkozni.
De óvodásokat, kisiskolásokat elvinni a számukra halott múzeumi térbe és még azt is elvárni, hogy ne viselkedjenek életkoruknak megfelelően – azaz ne futkározzanak, ne ugrándozzanak, ne zajongjanak, hanem nézzék illedelmesen, mondjuk a képeket —, ennek nemcsak hogy nincs értelme, de kifejezetten káros.
Most elvon a gyerektől valamit, amire a legnagyobb szüksége volna (a mozgásos játék lehetőségét), a jövőre nézve pedig jó előre megunat vele valami olyasmit, amit pedig nem kéne feltétlenül unni.
Nők Lapja 1996/1. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Kriss Géza