Kérdés: „Ötéves unokaöcsém szülei tavaly nyár óta nem élnek együtt, válóperük folyamatban van. A kisfiúval senki nem beszélt apja hirtelen elköltözésének okairól. Sőt, úgyszólván nem is említik a gyerekek előtt – van egy kétéves unokahúgom is – az elköltözött apát. A családban az apa: tabu. Elköltözése óta körülbelül négyszer találkozott a kisfiú az apjával. A kisfiú viselkedése távolságtartó, kimért volt; ha apja mégis szóba kerül, úgy emlegeti, hogy »apátok«, tehát nem a saját szavával (apu, papa) nevezi meg, hanem a nagyszülők által használt szót mondja. Jól van ez így? A családi légkör egyébként kiegyensúlyozott, a nagyszülők sokat segítenek. Unokaöcsém is okos, harmonikus kisfiú, főleg ha nyugodt, békés környezet veszi körül, a feszültségekre viszont igen érzékeny, és ilyenkor agresszívvé válik.”
Válasz: Nem. Ez így valóban nincs rendben. A tabutémák megterhelik a családi légkört is és a gyerekek képzeletvilágát is.
Sok erőt vesznek el a tabuk és a titkok, ami a fejlődő gyerekek életében egészen másra volna felhasználható.
Anélkül, hogy szidalmaznánk az apát, vagy negatív módon jellemeznénk – hiszen az anyai család feltehetőleg így gondolkodik róla – a tényeket mindenképpen világossá kellene tenni a gyerekek előtt (még a kétéves előtt is, akit látszólag biztosan nem is érdekel, vagy „nem is érti”, hogy miről van szó.)
El kellene hangoznia annak – s ezt lehetőleg az anya kellene, hogy kimondja, hogy: „Sokat veszekedtünk apuval és ezért ő most elköltözött.” Szóba kellene, hogy kerüljön az is, hogy most merre, hol lakik, és hogy lesz ez ezután. Hogy most már nem fog visszaköltözni, hogy a gyerek mikor és hogyan fog vele találkozni és így tovább.
Nem kell sokat beszélni. De módot kell adnunk arra, hogy a gyerek, ha akar, kérdezhessen. És kérdéseire is őszintén válaszoljunk, anélkül, hogy túlságosan bőven a fejére zúdítanánk az elköltözött elleni haragunkat vagy kifogásainkat. (Például: „Miért veszekedtetek?” – „Mert szerintem apu túl sokat ivott.” Vagy: „Hol túl sok munkát vállalt és akkor soha nem volt itthon, hol meg túl keveset és akkor nem volt pénz. Ilyenkor én ideges voltam és veszekedtünk. ”)
Egyszóval: a gyereknek éreznie kell, hogy velünk bármikor, bármiről beszélhet és biztos lehet abban is, hogy válaszolni fogunk, akármit kérdez.
Nők Lapja 1996/11. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / A R
