— Minden rettenetesem sematikusan kezdődött. Négyéves koromban voltam először az Operában… Balettnél. Azután valahányszor kinyitották otthon a rádiót, táncoltam. Gyerek módra pörögtem, illegettem magam. Mikor közöltem, hogy ballerina leszek, apám, aki nagy operabarát volt, meg sem döbbent. Anyám viszont, aki gyerekkoromban is arra vágyott, hogy apámhoz hasonlóan, orvos legyek, hevesen tiltakozott. Óriási megkönnyebbülést jelentett számára, mikor hétéves koromban nem vettek fel az Operába. Két év múlva újra elmentem a felvételire. Anyám a gyenge fizikumomban és az iksz lábamban ,,bízott” — én magamban és a táncban. Anyám így újságolta otthon a hírt: ,,Sajnos, felvették, alighanem ballerina lesz belőle…” Én viszont röpülni tudtam volna a boldogságtól… Ennyi az egész. Mondtam, hogy borzasztóan sematikus.

Ezzel a szerény és boldogságtól fűtött mondatsorral kezdi Kun Zsuzsa Kossuth-díjas ballerina nyilatkozatát. Szava inkább töprengő. Mint, aki nagyon fiatalon, nagyon magasra érkezett és szinte csodálkozva tekint hátra. Alighanem először méri fel az elmúlt tíz esztendőben megtett utat.

— Nádasi mester tanítványa voltam. Az utolsó, a színházban felnőtt táncosok között. Én még nem jártam a balettintézetbe, sokkal nehezebb körülmények között, magánúton tanultam. De ugyanakkor, gyerekfejjel, már a legnagyobbakat figyelhettem. Világhírű szovjet balettmesterekkel gyakoroltam. Szinte gyerekként kerültem a színpadon például Sába királynőjének rabnői közé.

Tizenhét éves volt, amikor élete első főszerepét táncolta: Zarémát, a Bahcsiszeráji szökőkutban. Azután már egymást érték a szerepek, sikerek. Seherezádé, Giselle, a Párizs lángjai színésznője. A Keszkenő Sári szerepére két hét alatt készült fel. A bukaresti VIT-en második, a varsói VIT-en első lett a világ fiataljainak művész- seregszemléjén. A sikerek delelőjén pedig újra a tanulás hónapjai következtek.

— Tíz hónapot töltöttünk Moszkvában. A Nagy Színházban a legnagyobbakat ismertem meg, a világ első balettmestereitől tanultam. Pliszeckája mesterével, Cserkaszovával és másokkal gyakoroltam. Viktorral együtt (Fülöp Viktor nemcsak táncos partnere, férje is Kun Zsuzsának) részt vettünk a moszkvaiak gyakorlatain, a próbákon és az egyes mesterék még napi másfél-két órát külön is foglalkoztak velünk. Rengeteget tanultam, még ülve is. Egy alkalommal ugyanis bokarándulás következtében abba kellett hagynom a táncot, néhány hétig félgipszben ülve vettem részt a próbákon. A legtöbb baj eddig a kezemmel volt. Pedig a kéz nagyon fontos húr a ballerina hangszerén. Volt, hogy napokon keresztül mást sem tettem, mint figyeltem a világ legszebb kezét, Ulamováét. Mikor újra talpra, illetve spiccre álltam, a mesternő csodálkozva mondta: ,,Úgy látszik, a pihenés alatt is fejlődött … különösen a keze…”

— Tanulságos tíz hónap volt.

— Igen. A mi művészetünk számára életkérdés az utazás. Látnunk kell ahhoz, hogy fejlődjünk.

— Azt hiszem, nem panaszkodhatsz!

— Sőt. Nagyon szerencsés vagyok. Jártam Bukarestben, Varsóban. Moszkvában, táncoltam Vichyben, Londonban kétszer szerepeltem. Küszöbön áll egy újabb angliai és franciaországi meghívás is. Berlinben a televízió kért fel vendégszereplésre.

— Mozgalmas év lesz.

— És csodálatos. De nyaralni akkor is csak Sopronba megyek, a táncon és az olvasáson kívül a természet vonz a legjobban. A hegyek szerelmese és fáradhatatlan turista vagyok. De előbb még az év legszebb élménye vár rám.

— Utazás, új szerep?

— Szerep. A legszebb ballerina-szerep, az. amiről nyolc éve álmodom. Júlia!

— Ha jól emlékszem, már láttunk Pesten Júlia szerepében?

— Igen. De Csajkovszkij Rómeó és Júliája egészen más, mint Prokofjevé. Ez az utóbbi, amire most készülünk, nemcsak azért gazdagabb, mert három felvonásban, szélesebb skálán ábrázolhatja a veronai szerelmeseket, hanem azért is, mert modernebb és ugyanakkor közelebb van a renaissance emberábrázolásához is. Az ember már a próbákat is élvezi.

— Sókat próbálsz?

— Általában igen. Naponta iskolagyakorlatok, tréning, délelőtt együttes próba, este, ha nincs fellépés, hetente többször is szólópróba.

— Mikor pihensz?

— Mindig, ha éppen nem táncolok. Két fellépés között kímélem magam. A tánc az ember egész életét kitölti.

— Szórakozás?

— Alig. Fél évben egyszer, ha így civilben felöltözöm (nevetve néz végig kivágott mélykék bársonyruháján). Egyébként otthon — hosszú nadrág, pulóver. Legszívesebben a díványon fekve olvasok. A betegségem alatt sok modemet, egyébként főként klasszikusokat, Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Thomas Mannt. Ez egyszerre pihentet és élményt is ad. Ezenkívül moziba járok. A film számomra a szakmai tapasztalatok kincstára is.

— Ez a balettfilmekre vonatkozik?

— Nem, nemcsak azokra. Minden jó filmre, amelynek formanyelve a mozgás. A két művészetben nemcsak az a közös, hogy vizuális jellegű, hanem az is, hogy az emberábrázolásban a gesztusok, a némajátékok kerülnek előtérbe.

— És most egy egészen más természetű kérdés. Milyen az, ha a ballerinának a férje a partnere?

— A színpadon csodálatos, a próbateremben nehéz. Pontosabban, fárasztó. Viktor asszisztensként mindenkiből a maximumot akarja kihozni. Sokat követel. Tőlem különösen. Remekül tanít… És a tíz év alatt kialakult összhang — nagyszerű dolog.

— Azt hallottam, te is tanítasz.

— Hogyne. Imádom a fiatalokat.

Ránézek és elnevetem magam. Túlságosan, sugárzóan fiatal ahhoz, hogy ez a mondat ne lepne meg.

— Ne csodálkozz. A mi művészetünk illanó. Egyébként azért is sajnálom, hogy nálunk még csak nem is kísérleteznek a balettfilmmel! A közönség is szeretné, meg dokumentumnak, sőt tananyagnak is jó. Egyébként, azt hiszem, azért imádok tanítani, mert az is tanulás. A tanulás pedig — számomra élvezet. Angolul, oroszul beszélek, most franciául tanulok. De ha időm lenne, művészettörténettel, sőt csillagászattal is foglalkoznék. Lehet, hogy nem hiszed, de egy ballerinában mindez tánccá válik…

— Búcsúzául ismét egy szokványos kérdés: mit szóltál a nagy kitüntetéshez?

— Első érzésem a meglepetés volt. Azután a nagy öröm… a betegség és a tánctalan hónapok után ez a felszabadult boldogság… És utoljára a felelősség: te jó ég! Ezután nekem most már mindent még jobban kell csinálni?

Azt hiszem, ezzel a kérdéssel felelet nélkül is lezárhatjuk a beszélgetést. Legfeljebb még csak annyit: szívből gratulálunk.

Földes Anna

Nők Lapja 1962/11. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Kotnyek Antal/A Magyar Állami Operaház balett próbaterme, Kun Zsuzsa táncművész a poloveci táncok (Borogyin: Igor herceg című operájának egyik jelenete) szólótáncosnőjének jelmezében.