Kérdés: „A lányom három és fél éves, és szeretne óvodába menni. De nem mehet! Nem mehet, mert én gyeden vagyok tizenegy hónapos kisöccsével. Amikor elmentem a körzeti óvodába, hogy érdeklődjem és beírassam, úgy néztek rám, mintha nem jó helyen járnék. Ugyanis ez nem a beíratás ideje, mondták januárban, mit csináltam tavaly tavasszal? Szültem – mondtam – és tavaly tavasszal vagy ősszel még nem is szerettem volna a kislányomat óvodába íratni, azt akartam, előbb barátkozzon meg a kistestvérével, s majd ha látom rajta, hogy maga is akar menni, akkor íratom be. Ezután úgyszólván kidobtak bennünket az intézményből, hozzáfűzve, hogy »az aktív anyukák gyerekeinek is alig van hely és különben is tele a kiscsoport.« Mit tehetek, amíg »aktív« és »passzív« anyákban gondolkodnak egy ilyen helyen? Ilyen alapon egy év múlva sem veszik fel a lányomat, ha netán még mindig »passzív« lennék? Nem arra való az óvoda, hogy a három-négy éves gyereknek lehetősége legyen kortársaival játszani, családon kívüli közösségbe járni? Büntetendő a gyerek, ha kistestvére van (egyébként mindnyájunk örömére)?”
Válasz: Remélem, hogy az ilyen óvoda kevés. Ez az óvoda még mindig hatóságnak képzeli magát, amelyik kitaníthatja és rendreutasíthatja a szülőket, ahol a jelentkezési időszak betartása a fontos, és nem a gyerek érdeke. Remélem, hogy közel az idő, amikor az óvodák mind tudni fogják, hogy szolgáltató intézmények, s tevékenységükben egyedül a gyerek mindenek felett álló érdekét kell – sőt: törvényileg kötelező – tekintetbe venniük.
Ami pedig a passzív anyákat illeti, én pont fordítva gondolkozom.
Aktív anyáknak azokat tekintem, akik a gyerekükkel, gyerekeikkel vannak otthon és a gyerekeikért vannak otthon.
Nem titok, ha keserves is tudomásul venni, hogy a kisgyerekek elemi érdeke az volna, hogy valaki otthon legyen értük, velük kisgyerekkorukban, még abban az időben is, amikor a délelőtti órákat már az óvodában vagy az iskola első osztályaiban töltik. Ezt persze ma még sokszor nehéz megvalósítani, sokszor csak a kényszerű munkanélküliség tartja otthon az anyákat. De ha megvalósítható, és ha valaki önként vállalja, akkor se könnyű. Megint csak a nő mondjon le jó néhány évre netán választott hivatása vagy szakmája gyakorlásáról? Az „előbbre jutásról”? Hol akkor itt az egyenjogúság? Hát igen, ez is az élet nehezen feloldható – a modern élet nehezen feloldható – ellentmondásainak egyike. De tudnunk kell: gyerekeink elemi érdekei azt kívánnák tőlünk, hogy olyan „passzív” anyák vagy apák legyünk – az óvónő által használt értelemben – akik éppenséggel anyai vagy apai mivoltukban nagyon is aktívak, a gyerekek felől tekintve.
Nők Lapja 1996/22. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Fortepan
