A mérnöknő négy éve végezte el az egyetemet, azóta dolgozik ennél a vállalatnál. A több mint háromezres létszámú, fontos szolgáltatást végző cég egyetlen női mérnöke.

Dolgozott az egyik részlegben: közepes munkakör, közepes fizetés. Technikusi munkát végzett. Tavaly nyár végén fogadta őt a vezérigazgató és megállapodtak abban, hogy néhány hónapos tanulmánykörutat tesz a mérnöknő a vállalatnál és ezután új, mérnöki munkakört kap. Egy idő után a vezérigazgató hívatta és bejelentette neki, hogy munkájával nagyon elégedettek, s ha vállalja, kineveznék őt igazgatónak egy pár kilométerre levő kisvárosba.

A mérnöknő igent mondott. És ettől kezdve, mint a mesében: központi állományba helyezték, ezer forint fizetésemelést kapott. És most már, mint leendő igazgató tanulmányozta tovább a vállalat tevékenységét, a kinevezést várta.

A fiatal nő a nagy iparváros egyik régi házában élt, egy komfort nélküli szoba-konyhában. Eltartási szerződés révén jutott ehhez a lakáshoz, és most — miközben a kinevezésére várt — értesítette őt a tanács, hogy ezt a házat lebontják és kap egy szövetkezeti lakást. A lakást meg is kapta: másfél szobásat. Kölcsönnel kiegészítve összeszedte a szükséges 30 ezer forintot.

Kinevezése már napok kérdése volt, amikor a vállalati jogtanácsos lakás ügyben beszélni kívánt vele. Mint igazgató, a kisvárosban természetesen nagyobb, jól felszerelt lakást kaphatna a vállalattól, ha cserébe ő lemond a városi lakásáról, közvetlenül a tanács, de végső soron a vállalat javára.

Igen, igen, de közben szövetkezeti lakáshoz jutott. A váratlan fordulat ellenére a vállalat ragaszkodott hozzá, hogy akkor a szövetkezeti lakásról mondjon le. Hiszen kap szolgálati lakást… De az nem lesz az övé, az kizárólag az esetleges, majdani beosztása tartamára illeti meg. Ne legyen olyan bizalmatlan, nem tesszük az utcára, ha megszűnne a megbízatása… Igen, de ő a szüleinek szeretné adni… Úgy, szóval lakásüzérkedést akar… Miért nem érti meg, hogy öt-hatezer forint fizetése lesz és szép lakást is kap… Ő inkább lakna az új helyén, albérletben, de ne kelljen lemondania erről a szövetkezeti lakásról… Albérletben igazgató? Szóval ennyire nem veszi komolyan a vállalat megtisztelő bizalmát? Ilyen mellékesen akarja végezni az igazgatói munkát?

Végül is a mérnöknő nem mondott le a szövetkezeti lakásról, a vállalat pedig elállt a kinevezéstől. A vezérigazgató ma azt mondja: negyven éve dolgozik, de ekkorát emberben még nem csalódott…

A mérnöknő erényei most visszájukról kerülnek nagyító alá. Eddig becsülték erejét, mert egyszerű, nem módos parasztszülők gyermeke, falujától sok száz kilométerre végezte már a középiskolát is és kitartott a diplomáig. Most azt mondják: kitört belőle a paraszti szerzésvágy. Eddig becsülték körültekintő alaposságát, most ezt a tulajdonságot úgy hívják; bizalmatlanság a vállalattal szemben.

Veszett fejsze nyele. Akárhogyan is, de igazgatóként úgysem működhetne már jól együtt, ilyen előzmények után, a vállalat vezetőivel.

Kérdezem tőle, nem lehetett volna tárgyalni a lakásügyről ahelyett, hogy csak tiltakozott? (Pl. cserehasználati szerződést kötni a vállalattal a leendő szolgálati lakásra és az ő szövetkezeti lakására?) Azt mondja, hogy mint leendő igazgató kapott ugyan ezer forint fizetésemelést, de vele már a lakásügy előtt sem tárgyaltak, hanem utasították őt. Érzékeltették vele, hogyha őt, egy nőt most kineveznek igazgatónak, az egy életen át hálára kötelezi és hogy mit hogyan csináljon, azt majd ők mindig megmondják neki.

Nem vagyunk hajlamosak elfogultságra. Elképzelhető, hogy valóban utasítgatásokkal halmozták el és elképzelhető, hogy egy kinevezés előtt álló férfi kollégájukkal nem ezt tették volna. De lehet, hogy a mérnöknő magatartásában volt valami gyengeség. Ám a lakásügy maga arra utal, hogy egyértelműen kiszolgáltatottnak tekintették a mérnöknőt azon az egy gesztuson túl, hogy igazgató lehet belőle.

Néhány éve egy vidéki megyeszékhelyről vezető beosztásba került valaki ugyanehhez a vállalathoz. Kapott a vállalattól egy szép lakást, otthoni házát pedig eladta. Kérdem a vezérigazgatótól, hogy az a házeladás nem volt lakásüzérkedés? Hiszen szerintük a mérnöknő lakásüzér, pedig az ő szövetkezeti lakása lényegesen kisebb értékű.

— Akkor ez fel sem merült. (Tudniillik, hogy a házhoz a vállalatnak bármi köze lehetne, mint ahogy nincs is.) Vállalati érdek volt, hogy az illető mielőbb itt lakhasson a városban — mondja a vezérigazgató.

Elhatároztatott tehát, hogy a mérnöknőből igazgató lesz, de ez az elhatározás sajátosan tovább növelte a vállalat vezetőinek előítéleteit. A kinevezési szándék puszta tényén kívül, a vállalati szokásjogokhoz képest, másként kezelték a mérnöknőt.

A mérnöknő ott dolgozik most is a vállalatnál, mérnöki beosztásban. Fizetése 400 forinttal több, mint egy éve és 600 forinttal kevesebb, mint két hónapja. Helyzete formailag stabil, de a vezérigazgató és annak közvetlen beosztottjai nem titkolják: haragszanak rá.

A vállalat nőfelelőse szerint ilyenek a nők. Nem mernek kockáztatni. Egy lakásügy miatt lemondanak egy ilyen nagy karrierről, egy ilyen megtisztelő feladatról…

Vajon milyenek a férfiak hasonló helyzetben? És vajon elvár-e tőlük a társadalom ekkora áldozatot egy kinevezésért?

Salamon Magda

 Nők Lapja 1972/19. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images