1951. február 12-én délelőtt, mintha a jeges szél kapta volna szárnyára, úgy terjedt el városszerte a hír: meghalt Bajor Gizi, az ország legnagyobb színésznője! Es a férje, dr. Germán Tibor orvosprofesszor követte őt a halálba…

A budapesti rendőr-főkapitányságon megcsörrentek a telefonok: „…a művésznő halálának körülményei tisztázatlanok… ”

Az ügyet maga Péter Gábor, az ÁVH rettegett főnöke veszi kézbe, és elsőként a helyszín lezárását rendeli el. Ám a parancsot már nem lehet végrehajtani. A Bajor-villában ott nyüzsög a művészvilág apraja-nagyja: barátok, ismerősök egymásnak adják a kilincset. A házat rendőrnyomozók és ávósok lepik el. Összeszedik a fellelhető kéziratokat, és kikérdezik a háziakat. De senki nem tudja, hogy mi is történt valójában… Egy szűkszavú búcsúlevél-féleség: „így nem lehet tovább élni. Bajor Gizi, Germán Tibor” – kettős öngyilkosságra utal. A „jól értesültek” tiltott határátlépésről, letartóztatás! parancsról pusmognak. Van, aki gyilkosságra tippel…

Biztos egyelőre csak az, hogy a világ szegényebb lett egy csodával. A tüneménnyel, akinek a neve Bajor Gizi volt…

Mondják, a színpadon élt és az életben játszott. Mondják, imádott élni, és úgy, mint ő, játszani nem játszott senki más. A JÁTÉK volt az élete, így, csupa nagybetűvel, és ha ez a fogalom nem létezett volna, ő bizonyára megteremti.

Az őrjítő csitri

1893. május 19-én született bele a századvégi Budapest színes, zsibongó világába. Édesapja, Beyer Marcell a Kecskeméti utcában kávéházat bérel. Itt cseperedik a kis Beyer Gizella hosszú szoknyás nagyleánnyá az emeleti otthon meghittsége és a földszinti kávéház izgalmas nyilvánossága között ingázva. És bár a tisztességes polgári úrilány viselkedési normáit egyetlen pillanatra sem szegi meg, mégis korán módját ejti annak, hogy magára terelje a közfigyelmet.

Nemsokára tekintélyes udvara van, szerelmes fiatalemberekből. Akad a szédült rajongók között egy langaléta szőke dzsentri gyerek, Sztrakoniczky Károly, hírlapíró és tiszteletbeli vőlegényjelölt, aki előtt egy percig sem kétséges soha, hogy Gizikéből a század legnagyobb színésznője lesz.

Beyer Gizella 1911-ben jelentkezik az Akadémiára, Szép Ernő frissen írott Gyermekjáték című versével. Elmúlt már tizennyolc éves, de úgy dönt, hogy a verssorok kedvéért visszafiatalodik: rövidre nyíratja a haját, és lábszárközépig érő matrózruhát ölt. A sápadt „gyermeket” a vizsgabizottság egyöntetű szavazással veszi fel. Nemsokára már játszik, előbb a „népség, katonaság” kategóriában, aztán már főszerepet. Hírlik, hogy a Vígszínház tagja lesz, ha végez; így hát Tóth Imre, a Nemzeti igazgatója gyorsan leszerződteti, nehogy a konkurencia vigye el a csitrit, akiért mindenki bolondul…

Való igaz, a karcsú, tüzes szemű leány remekül ért ahhoz, hogy környezetéből mindig olyan hőfokú és olyan minőségű szeretetet varázsoljon ki, amilyenre éppen szüksége van. Sztrakoniczky Károlyt vőlegényből „önzetlen jó baráttá” minősíti át, mert a vőlegényjelölti státust Vajda Ödön – becenevén „Duci” foglalja el.

A színház királynője

Az első világháború éveiben Vajda Duciból tüzérzászlós lesz, Sztrakoniczky Károlyból hősi halott, Beyer Gizellából Bajor Gizi. Izgalmas, furcsa, újszerű jelenség. Sűrűn játszik, főleg naiva szerepeket. De a törékeny termetében rejtező súlyos drámai erő a sablonos figurákból is kihozza azt a valamit, amitől tapasztalt színházi rókák háta is lúdbőrös lesz a nézőtéren. Ambrus Zoltán, az író, a Nemzeti új igazgatója „Bajor Gizinek való” jelszóval kormányozza a színházat. Irigylésre méltó helyzete van, pályatársai mégsem gyűlölik, Márkus Emília és a gőgös Jászai Mari sem. Valamit tud ez az asszony, amivel még a legkérgesebb szívekből is kisimogatja a szeretetet…

Az Ambrus-korszak szivárványszín sikerfigurái: Bródy Sándor „Dadája”, a Holicsi Cupido pajkos gyermekistenkéje, a Szentivánéji álom elragadó Titániája, a Figaro házasságának tündén Cherubin apródja, és a szerepek szerepe: Júlia! Ekkor Bajor Gizi már Vajda felesége és a Pannónia kávéház művészkompániájának királynője. A társaság rangelnöke Herczeg Ferenc, tagjai még a rendező Hevesi Sándor, aztán Molnár Ferenc, Lengyel Menyhért, Csathó Kálmán és színésznő felesége, Aczél Ilona, meg a fiatal Zilahy Lajos.

1922 a váltás éve. A színésznő megválik Vajda Ödöntől mint férjtől, de örökre megtartja mint jó barátot. A Nemzeti megválik Ambrustól, és a direktori székbe – kerek tíz esztendőre Hevesi Sándor kerül.

Ez már a diadalmas fénykor! Bajor boszorkányos ügyességgel tobzódik a legkülönbözőbb szerepekben. Szabadjára ereszti groteszk humorát, a Makrancos Katában olaszos temperamentumát, a Krétakörben kínai balettmutatványainak finomságát. Érett asszonyként tizennégy éves kisfiút alakít. De mintha mohó játékosságát mindez nem elégítené ki. Alakít „civilben”, társaságban is, megjelenít akár egy tárgyat is, felismerhetően. Rajongóinak hada egyre nő.

Eközben lezajlik évekig tartó viharos szerelmi viszonya az elegánsan jóképű Zilahy Lajossal. Ám mégsem hozzá, hanem a dúsgazdag bankárhoz, Paupera Ferenchez megy feleségül. Most végre kiélheti misszionárius hajlamait. Ad és ad, ajándékoz mániákusan és gyönyörűséggel. Nála hajlékra lel a veterán primadonna és a díszletmunkás nagybeteg kisfia. Pompás estélyein egymásra talál a főváros szellemi és pénzarisztokráciája. De Paupera bankja csődbe jut. A színésznő latba veti művészi rangját és áruba bocsátja az ékszereit, hogy férjét a börtöntől megmentse. A házassága azonban menthetetlen. Paupera nem tudja elviselni az eltartott férj másodrendű szerepét, és házon kívül vigasztalódik.

Az asszony felköltözik Budára, a család Pilsudszky (ma Stromfeld Aurél) úti villájába. Sztárgázsijából nagy házat visz. Valóságos udvartartása van. Ismét bódult férfiak rajongó hada követi.

A művésznő férje

1933-ban nőül megy dr. Germán Tiborhoz.

Már a nászútjuk is rendhagyó. Bajor, a mondén társasági dáma úgy intézi, hogy a mézeshetek alatt is népes baráti-rokoni kör vegye őket körül. Germán látszólag jól viseli a „királynő férje” szerepét. Rebesgetik, hogy szakmai előmenetelét is részben Bajor Gizi befolyásának köszönheti, és hogy keresete meg sem közelíti a felesége gázsiját.

Bajor Giziről – A néma levente Ziliájáért – ebben az időben írják le a magyar színikritika tán legszebb sorait: „Hangjában egész zenekar szólalt meg, gesztusai, pillantásai, arckifejezése a nagy művészet tékozló kedvét mutatták, a nagy művészek szerénységének varázsában. Versmondása tökéletes volt, szava ejtésének ritmusában szív dobogott és lélek ringatózott.” (Rédey Tivadar)

Ezenközben a „Nagy Művésznő” férje szerelmetes rigmusokba szedi túláradó érzelmeit: „Tündérem / angyalom / életem / végzetem / … / Imádom / szörnyen imádom / halálosan szeretem /… Tíz óra és félkor főpróba lesz kérem / Az autó várja Önt, idejében, szépen /… és így tovább. A teleírt cédulákkal megtölti a lakás különböző zugait. Az asszony tudatosan locsolgatja férje önérzetét: „Ez a Tibor! Zseniális! Mindenhez ért!” – hangoztatja társaságban nemegyszer. A házasság úgy tűnik, tökéletes.

Aztán kitör a második világháború. A Bajor-villa menekülők, üldözöttek mentsvára lesz. Bujkál a férj is, a manzárdszobában, a ruhásszekrény mögött. Most már az életét is a feleségének köszönheti… Bajor Gizi mentőakciókat szervez, hivatalokban kilincsel, menleveleket kunyerál. Mintha minden földönfutót harangos köpenykabátjával akarna beborítani.

A Bajor-nimbusz az 1945 utáni hatalmasoktól is megvédi a családot. Neki nem kell partizánaszszonyt és traktoristalányt játszania. Még „polgári csökevényeit”; a budai villát, az inast, a szakácsnőt – is elnézik. Napfényes életére egyetlen árnyék vetül: egyre erősebb fülbántalmak kínozzák, és egyre rosszabbul is hall. Germán görcsös igyekezettel gyógyítgatja, sőt kétszer meg is műti, saját kezűleg… S bár a panaszok enyhülnek, nem hagyja abba a fájdalmas gyógykezelést. Közben külföldi szakorvosokkal levelez és egyre morózusabbá, zárkózottabbá válik. Megszállottan kutakodik Gizi orvosi leletei között…

Az asszony bizalmas barátnőinek bevallja, hogy már szinte fél az urától. Germán társaságban túl sokszor céloz a halálra, és Gizi háta mögött bizalmasan elmeséli, hogy a felesége gyógyíthatatlan beteg…

Bajor Gizi új szerepre készül. A férj injekciós vitaminkúrára fogja. Február 11-én Bajorék az estét a szokott jó hangulatban társaságban töltik. Hazatérve Gizi új szerepéről beszél, és a másnapi vendégváró ebéd menüjét tervezi meg. Másnap reggel bizonnyal a szokásos mozdulattal nyújtja oda karját a fecskendő alá. B-vitamin helyett halálos adag morfiumot kap. Valamivel később az orvos férj magának is befecskendezi a mérget.

Mi volt ez? Kétségbeesett menekítés a közelítő, fájdalmasabb halál elől, vagy egy bomlott elme kisebbrendűségi érzésekből fakadó gyilkos indulata? A vélemények megoszlanak. A holtakat eltemetik.

A nyomozás során kiderül, hogy a búcsúlevél hamisítvány. Germán egy Bajor-autogram fölé írta a búcsúszavakat. Az orvosszakértő megállapítja, hogy az ötvennyolc éves művésznő egészséges volt. A hetvenéves Germán Tibor azonban súlyos agykéregsorvadásban szenvedett. Akik ismerhették Bajor Gizit, vallják, hogy nem lehetett öngyilkos, ő, aki annyira szerette az életet… És ha tudta volna, hogy meg kell halnia, a legutolsó nagy szerepet nyilván nem abban a gyűrt pizsamában játszotta volna el, amelyben rátaláltak.

Medgyessy Éva

Nők Lapja 1993/43. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Ráday Mihály (Andrássy út 69., Nemzeti Kamaraszínház­. Jean Cocteau: Szent Szörnyetegek című színművének főszereplői Bajor Gizi és Ráday Imre színművészek)