Kérdés: „Másfél éves kislányomat baleset érte. Belekortyolt egy petróleumos üvegbe. Azonnal kórházba vittük. Azt mondták, megfigyelésre éjjel bent kell maradnia, én pedig menjek haza. Kinyomoztam, hogy az orvosok feltevése szerint a belélegzett gőztől tüdőgyulladást kaphatott, a kérdés az, milyen mértékűt. Én mindenképpen bent szerettem volna maradni, mondtam, hogy elüldögélek a folyosón. Vitánkba a doktornő hamarabb belefáradt, azt mondta, vigyem haza a gyereket a saját felelősségemre, őt nem érdekli. De én nem hazavinni akartam, hanem ottmaradni, hogyha felsír éjjel, behívhassanak és megnyugtassam. „Úgysem szólok, ha sír!” – mondta a nővér. Ezután a vitát lezártuk és elaltattam Kingát. Engedély nélkül leültem a folyosón. Kis idő múlva a doktornő szólt, hogy infúziót kötnek be a gyereknek, azt még megvárhatom. Körülbelül tizenkét szúrás után sem sikerült a bekötés, bár négyen fogták le a gyereket. Ezt onnan tudom, hogy amikor a gyerek ordítását hallottam a kezelőből, bementem és megnyugtattam. Szúrós tekintetek kereszttüzében. Hogy is mertem utánuk menni? Kinga a megnyugtatás után teát kért, három bögrével megivott és elaludt, így megoldva az infúzió-kérdést. Ekkor hazamentem. Kora reggel már újra ott voltam, hogy amikor ébred, mellette legyek. Kint várakoztam s csak amikor hallottam, hogy ébredéskor felsír, akkor siettem oda. „Ez mire volt jó, anyuka?” – kérdezte az ápolónő. És – talán büntetésből — közölte, hogy Kingának súlyos tüdőgyulladása van. A főorvosnőtől hamarosan megtudtam, hogy enyhe tüdőgyulladásról van szó, és vihetem haza a gyereket, de hozzátette: hallotta, milyen cirkusz volt éjszaka, miért rajtuk vezetem le a bűntudatomat. Nekem nagyobb bűntudatom lett volna, ha magára hagyom a gyereket, mint a véletlen baleset miatt. Biztosan megszegtem egy csomó kórházi szabályt, de az én anyai szabályzatom most is azt mondja,jól tettem, hogy nem hagytam ott egyedül. Szerencsére ismerek olyan orvosokat is, akik mosolyogni is tudnak a gyerekre, és az anyát nem kiküldik, hanem behívják a gyerek vizsgálatára, kezelésére. Mit lehetne tenni, hogy az anyák a bajban kisgyerekük mellett maradhassanak?”
Válasz: Az ősi és a keleti kultúrákban az anya testi közelsége a kisgyerekek gyógyításának egyik alapfeltétele. A viszonylag modernebb, sőt a legmodernebb indiai kórházakban is az anyák általában beköltöznek gyerekükkel, ha annak kórházi kezelésre van szüksége, s ha nincs elég hely, magukkal hozott szőnyegen alszanak a gyerek ágya mellett.
Aztán jött a higiénia korszaka – és a kórházi-klinikai nagyüzemek kialakulása -, ahol az anya vagy a szülő csak zavaró tényező, „elfogultságaival”, „hisztériájával”, „okoskodásával”.
Aztán jöttek a még modernebb vizsgálatok, amelyek egyértelműen az ősi tudás helytálló voltát bizonyították: a gyereknek igenis szüksége van szülei vagy anyja jelenlétére, közelségére, testi érintésére, mely számára biztonságot ad, s ha ezt megkaphatja, nem alakulnak ki a kórházi tartózkodásnál egyébként megszokott káros tünetek, és még a sebei is gyorsabban gyógyulnak!
Az én ismereteim szerint, bár tényleg időnként viták lángolnak fel a szakemberek között a szülők jelenlétéről, vagy jelen nem létéről a kórházban, de ma már Magyarországon is több helyütt lehetővé teszik az anya bent tartózkodását, a lehetőségektől függően.
Persze, az is előfordulhat, hogy egy szülő tényleg zavarja a gyógyító tevékenységet, annak valamelyik szakaszában. De ez viszonylag ritka eset. Itt a gyógyítók – orvosok és nővérek – beállítódásáról van szó. Nekem -szerencsémre -jók a tapasztalataim, sokkal jobbak, mint a levélírónak, bár igaz, hogy én más kórházakban tettem szert ezekre, nem abban, amit ő levelének itt nem idézett részében megnevez.
Úgy gondolom, a szülő elemi joga, hogy jelen legyen gyermeke kórházi tartózkodása alatt, ha vállalja az ezzel járó fáradalmakat úgy, hogy a többi beteget ne zavarja meg, az ő állapotukon (akinek szülei esetleg nem jöhettek el) jelenlétével ne rontson. Nagykorúságáig a szülő képviseli a gyereket, ő hordozza személyiségi jogainak egy részét és érvényesíti helyette. Reméljük, a betegvédelmi törvény ezeket a problémákat is megnyugtatóan rendezi majd.
Nők Lapja 1996/39. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
