Kérdés: A kisfiam májusban volt hatéves. Kicsi, vékony, fürge gyerek, imád játszani. Szerettem volna, ha még egy évig óvodás marad. Az óvónő támogatott ebben, bár mondta, hogy értelmileg érett az iskolára. A család ebbe kapaszkodott bele, és hallani sem akartak róla, hogy felmentését kérjük. Az iskola első néhány hete után már mindnyájan láttuk, mennyire megterheli, megviseli őt a mindennapos iskolai tanulás, az itthon elkészítendő leckékről nem is szólva. Mikor hazajön az iskolából, egészen sápadt, néha szinte ijesztően „zöld” az arca, a szeme alatt karikák, fáradt. És ami a legjobban elkeserít: ez a vidám gyerek mostanában folyamatosan szomorú. Újra kezdődtek a családi viták. Az ellenpárt szerint: megfogja szokni. Ezek átmeneti nehézségek. Szerintem (és most már a férjem szerint is) ez így nem jó, valamit tennünk kell. Elmentem az óvodába, ott azt mondták, visszafogadnák. Legyen újra óvodás? Vagy maradjon az iskolában? És beszéljünk a tanító nénivel, hogy ne hajtsa, mi nem bánjuk, ha újra járja az első osztályt? Vagy keressünk másik iskolát számára? Mi lenne a helyes megoldás?
Válasz: Az itt leírt kisfiú esetében a válasz viszonylag egyértelmű. Ne maradjon! Menjen vissza az óvodába.
Sokszor beszéltünk már arról, hogy nem jó, esetleg az egész életre kihatóan káros kicsit is éretlenül iskolába menni. Az éretlenség lehet testi vagy lelki eredetű, vagy mindkettő együtt. Tudjuk azt is, hogy a gyerekek nem hatéves korukban lesznek iskolaéretté, hanem valamikor a hatodik és a hetedik életév között, nagy egyéni eltérésekkel. (A lányok általában előbb, mint a fiúk.) Aki éretlenül kezdi meg az iskolát, az nem fogja behozni viszonylagos lemaradását az elkövetkezendő két-három év alatt, hanem tartósan -mondhatnánk: ameddig csak iskolába jár – saját színvonala alatt fog teljesíteni.
Ha a gyerekről csak az iskola megkezdése után derül ki számunkra egyértelműen, hogy túl korán kezdte meg az iskolát, akkor a legjobb, amit tehetünk, ha minél hamarabb elintézzük, hogy ha utólagosan is, de még egy évre visszatelepíthessük az óvodába. Ehhez képest pótmegoldás, hogy ha az iskolában hagyjuk, de vele is és tanítójával is megbeszéljük, hogy ez számára csak amolyan előkészítő osztály, és igazából csak jövőre fogja megkezdeni az iskolát. (A szülő kérheti gyerekének buktatás nélküli „visszahagyását”. Ilyenkor a gyerek iskolalátogatási igazolást kap az év végén, és az osztályt elölről kezdi. Első osztály végén annyival is könnyebb a dolog, hogy amúgy sincs osztályzás és buktatás.)
Szívem szerint persze annak az iskolának a pártján vagyok, amelyik csak iskolaérett gyereket vesz fel, és azt viszont nem buktatja, nem hagyja vissza – de ennek a helyes eljárásnak a mai magyar iskolarendszerben még sok, a gyereket károsító akadálya van.
Persze: ha világossá válik, hogy a gyereket egy túlkövetelő iskola vagy tanító hajszolja, akkor – ha ez az alapvető probléma – másik iskolát kell keresnünk, ha tehetjük.
Az is megoldás lehet, ha az iskolán belül a gyerek másik osztályba megy át (ha van másik osztály), de ezt a tanítók, tanárok nem szeretik, úgy érzik, hogy ez az ő kudarcuk bizonyítéka lenne. Pedig mindig vannak és lehetnek egymásnak nem való tanítók és gyerekek, és ilyen esetekben a „cserék”, ott ahol ez elfogadott, eredményesnek szoktak bizonyulni.
De ez a kicsi, vékony, fürge gyerek, aki imád játszani, s amióta iskolába jár, sápadt, fáradt és szomorú, mindenképpen menjen vissza az óvodába.
Nők Lapja 1996/40. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
