Nyakunkon a nyár, a vakáció. Gyermeknek öröm, szülőnek gond. De talán mégsem, ha előkapjuk ifjúságunk emlékei közül azokat a kedves játékemlékeinket, amelyekkel naphosszat múlattuk az időt. S bár szegényebbek voltunk a nézhető képernyővel, mégis gazdagabbak a közös játék örömével. Mert akkortájt még szülő és gyerek természetes egyszerűséggel ült az asztal köré, s dobált kockát, ütött ki bábut (Ne hagyd magad kidobni!), emelgetett rezzenéstelen kézzel hosszú pálcikát (Marokkó) és egyaránt felderül nebulói, szülői szív.

Ma a Barbie-k, elektromos pityegők korában lassan feledésbe merülnek a koroktól, égtájaktól függetlenül mindenütt fellelhető, ügyességet, ötletességet igénylő játékok.

Az öröm nem pénz kérdése. Közreadunk néhány egyszerű, kelléket is alig igénylő szórakoztató játékötletet. Remélve: szülőnek, gyermeknek egyaránt hasznosítható.

Játszótéren, kertben órákon át játszható a Rá-Be-Ki. A játék során egy körülbelül négy méter hosszú gumiszalag két végét összecsomózzák. A szalagot két szembenálló gyerek tartja kifeszítve a lábán úgy, hogy téglalapot formáljon belőle. A középen álló harmadik játékos a gumiszalag segítségével különböző ugrógyakorlatokat végez. (Rá = ráugrik a szalagra; Be = beugrik a téglalap közepébe; Ki = terpeszállásban a lába közé fogja a szalag szárait, vagy páros lábbal kiugrik bármelyik oldalára.) Az alábbi ábrák az ugró talpának helyét jelölik.

Ki ne Ugróiskolázott volna gyermekkorában? De ugye, ezt se lehet megunni? A lényege: a játékos egy cserépdarabot vagy lapos követ dob az első mezőbe, fél lábon utánaugrik, kidobja onnan, kiugrik, végig vigyázva arra, hogy se a kő, se a lába ne kerüljön vonalra, vagy azon kívülre. Aztán a másodikba és további kockákba dobja a követ és utánaugrál. Egészen a hatodikig. Az X-szel jelölt mezőbe se dobni, se ugrani nem szabad, mert ez a Pokol. A negyedik és ötödik mezőn a játékos mindkét lábát leteheti, a hatosról pedig terpeszben, két lábbal ugrik a négyesre és ötösre. Majd a Poklot átugorva ugrál vissza az egyesre. Aki vonalra ugrik vagy oda dobja a követ, kiesik. Nehezíthetjük a játékot úgy is, hogy a követ csak az első mezőbe dobjuk, onnan tovább kell rugdalni, de ekkor se szabad vonalra kerülnie.

A Pitykézéshez öt lapos kavics kell. Ezeket a földön egymástól arasznyi távolságra helyezzük el, a játékos egyet felemel, feldobja a levegőbe, közben a földről felkapja a második követ, és ha elég ügyes, ezalatt még elkapja a levegőből visszahullót is. Majd a kettőből egyet a bal kezébe tesz, és megismétli a műveletet most már a harmadik kővel. Addig játszhat, amíg a követ el nem ejtette vagy összegyűjtötte mind az öt követ.

A Zálogosdinak számos fajtája van. Játszhatjuk úgy is, hogy két játékos egymással szemben áll és a jobb kezét ökölbe szorítva hátrateszi. Majd a játékvezető jelére mindketten előrántják kezüket. Az egyik mondjuk két, a másik három ujját mutatja fel, s közben hangosan azt a számot mondják, mely szerintük a végösszeg lesz. Ez esetben, aki ötöt mond, telibe talál, s az nyer, aki legjobban megközelíti az ujjakról összeolvasott számot. Aki veszít a menetben, zálogot ad. Ha összegyűltek a zálogok, a játékvezető megkérdezi: „Mit érdemel az a bűnös, akinek a zálogát a kezemben tartom?” A feladat már csak fantázia kérdése. Például álljon szobrot – ekkor a többiek igazgathatják tetszés szerint kezét, lábát, fejét, akkor jut szigorítottba, ha elneveti magát. Vagy mondjon el egy verset úgy, hogy minden sor utolsó szavát elhagyja. Mondja el az ábécét visszafelé, szájával emeljen fel a földről egy tárgyat anélkül, hogy letérdeljen, vágjon háromszor vidám, háromszor szomorú képet, táncoljon pár nélkül a többiek dalára, utánozza nevetés nélkül mindazt, amit a többiek előtte mutatnak stb.

A fogócska egy fajtája a Majomjáték. Póznára, fatörzsre háromméteres kötelet hurkolunk, és ennek végét fogja a fogó. A kötelet nem engedheti el, miközben a pózna körül a többiek után körbe szalad. A pózna körül egyméteres körben kavicsokat rakunk le. Ezekből kell a játékosoknak minél többet felszednie anélkül, hogy a fogó elkapná őket. Akit elkapott, az kiesik a játékból, esetleg zálogot ad. Az nyer, aki a legtöbb követ szedte fel.

A Hunyónak is igen sok változata van. Egyike a Tolvajlépés. Ebben a játékban a hunyó arccal a fal felé fordulva áll, és magában számol vagy kiszámoló mondókát mond addig, amíg neki tetszik. A többiek négy-öt méterre állnak tőle, a lényeg az, hogy egy vonalban sorakozzanak fel. Amíg ő magában számol, egyszerre elindulnak felé, és megpróbálják lopakodva, minél jobban megközelíteni, de amint megfordul, abban a pillanatban szoborrá merevednek, mégpedig abban a pózban, amiben voltak. Mert akit mozogni lát, azt visszaküldi az alapvonalra. Aztán ismét a falnak fordul, és mondja a mondókát. A kiszámoló ütemét változtathatja – hol hamarabb, hol később fordul meg, mert így nem tudhatják, mikor fordul feléjük ismét. Az nyer, aki elsőnek érinti meg a fogó vállát úgy, hogy játék közben egyszer se látta mozogni. A következő menetben ő lesz a hunyó.

Nos ennyit ízelítőül. És aki még több játékra kíváncsi, az további ötleteket meríthet Lukácsy András, Játszd újra című könyvéből.

Nagy Emőke

Tudósok, bölcsek régóta tudják, a játék egyidős az emberiséggel. Ahogy a csecsemő, születése percétől önfeledten játszik ujjacskáival, hangjával, az ajkán kibuggyanó nyálcseppel éppúgy, mint a beragyogó fénynyalábbal, az emberiség is játszott eszmélése perceitől. Legendák, mítoszok idejéből ismerős néhány játék, amely a mai kor gyermekének éppoly örömet okozhat, mint ük-ük, ük, ük nagyapjának. Elevenítsünk fel közülük néhányat.

Itt van elsőnek a több mint hatezer esztendős játék, a DÁMA, a kétszemélyes táblásjáték, amelyet már az ősi Egyiptom földjén játszott a fellah, fáraó egyaránt.

A legegyszerűbb változata sakktáblán folytatható. A nyolc-nyolc parasztfigurát felállítják, de nem sorban, hanem cikcakkban, akként, hogy a fehérek a fekete, a feketék a fehér kockán álljanak a tábla két szélén. Feladat, minél gyorsabban átjutni az ellenfél oldalára, s ott felállni az eredeti „harci rendben”. Lépések az ugratás: ez azt jelenti, hogy átlósan átugorjuk a saját, avagy az ellenfél bábuit, és amíg van szabad ugrás lehetőség – tehetjük is – szerencsés esetben akár az egész mezőn átugrálhatunk.

Ennek hiányában csúszkálunk előre, ugyancsak átlósan, de csak egyegy kockát. Ha a stratégiánk igényli, nem feltétlenül szükséges csak előre haladni. Lehet, hogy kisebb-nagyobb kitérővel gyorsabban érjük el a célunkat. A győztes az, aki elsőnek áll fel az ellenfél eredeti helyén.

Ugyancsak távoli múltra tekint vissza az egyik legkedveltebb szellemi játék a BARKÓBA. Eredete valóságos történeten alapszik. Pelsztinát a hatalmas Római Birodalom magának követelte időszámításunk után 132-ben. Bár Kochba, a zsidó vezér felkelést szított ellenük, s amikor elébe hoztak egy foglyot, akinek a nyelvét kivágták, olyan ügyesen kérdezte ki a csak bólogatni tudót, hogy megtudta a rómaiak haditervét.

Többen is játszhatják úgy, hogy egyet maguk közül Elküldenek. Ezalatt eldöntik, mire gondolnak. Lehet tárgy, mint például valamelyők zsebkendője, lehet élőlény, mondjuk, a fizikatanár, de lehet fogalom, mint például a cselekvést jelentő játszani. A visszatérő feltesz mindenkinek egy kérdést, amire csak igennel és nemmel szabad válaszolni, ha jól kérdez, jól körülhatárolja a válaszokból az eshetőséget, gyorsan kitalálhatja a feladatot. Az megy ki következőnek, akinél eltalálta.

Ki ne szeretne hintázni, repülni, fordulni a szélben. Leggyönyörűbb emlékeim közé tartozik, amikor ógörög emléktárgyakat bemutató Heraklion múzeumában, egy sok ezer éves miniatúrán felismertem a hintázó lánykát. Lám-lám, ember és állat áldozati vére pirosította a Knosszosz palota köveit, s ezenközben apró gyermekek reppentek az örök tavaszi napfényben. Hintázhatunk libikókán a parkokban, hajóhintán, de néha, ha nincs jobb, erős kötelet feszítsünk a fa hasonlóan erős ágára, s már kész is a pompás játék.

A legifjabb játékajánlataim közül az alig háromszáz esztendős DOMINÓ. Úgy mondják Észak-Olaszországból ered. Kis finom csontlapokkal játszották először, de volt később fából készült változata is. Nevét, merthogy urak játszották, innen is kapta, domine (úr, uram).

A dominólapocskákat kiosztjuk, egymás elől eltakarjuk. A legtöbb pontozását emelő játékos kezd – mármint a letakart talonban levő lapocskák közül. A második feladata, hogy a kirakott dominólap valamelyik oldalához illesszen egy azonos pontszámú másikat. Akinek nincs ilyen, kimarad, és vesz egy újabb lapocskát. Amikor újra rákerül a sor, tehet, ha tud. Az győz, akinek előbb elfogy a dominótéglája.

Végül, de egyáltalán nem sereghajtónak hagyva, jöjjön a legkedvesebb gyermekkori játékom a MAROKKÓ. Eredetéről mit sem tudok, csak sejtem, hogy neve nem véletlenül azonos egy országéval. Talán az afrikai Marokkóban játszották a berber vagy tuareg csemeték, ki tudja? Az is előfordulhat, hogy mivel a színes jelekkel ellátott fapálcikákat marokra kell fogni, ezért kapta ezt a nevet. Igenám, de akkor miért hívják ugyanígy Angliában vagy a német gyerkőcök körében? Megfejtésem nincs, azért a játékot bemutatom. Ha nem kapható készen, vagy netán túl drága lenne, könnyűszerrel elkészíthetjük házilag. Vásároljunk hurkapálcát, vágjuk azonos hosszúságúra és piros és fekete színekkel fessünk rá értékeket. Azaz készítsünk tíz darab tízest: hosszú, széles piros csík jelezze, tovább két darab húszast, kevésbé széles zöld csíkkal. Majd készítsünk közlegényeket: mondjuk húsz darab kettest, két keskeny piros csíkkal, húsz darab hármast, három piros csíkkal, húsz darab ötöst öt picikébb, szélesebb piros csíkkal.

Ha elkészültünk, kezdődhet a vérfagyasztóan komoly játszma. Nagyon sokan játszhatják – mi mindig szüleimmel játszottuk, nemcsak az esős nyaralások alkalmával, de hétköznap este, szombat vagy vasárnap délután, télen, nyáron, levezetve az összes családi konfliktust ebben a harcban.

Aki csukott szemmel a legmagasabb értékű marokkó pálcikát húzza, az a kezdő. Marokra fogja a kötegel, a „derekánál megtekeri” és az asztalra borítja. Ebből a pálcahalmazból kell egyenként kiszabadítani a minél több értéket képviselő pálcikák sorát. Ha megmozdul a halom, már azt a darabot is ott kell hagyni, amellyel eddig bajlódtunk, s jöhet a következő. A harc tisztes szabályai szerint csak két tanú egybehangzó „megmozdult” állítása fogadható el. Az győz, aki a legtöbb csíkot számlálhatja hurkapálcáin.

Napos, jókedvű, élménygazdag nyarat és rengeteg, kedves társaságban töltött napot kívánok:

Molnár Mária

 Nők Lapja 1992/24. (Forrás: Nők Lapja archívum)