Kérdés: „Kell-e a gyereket rajzolni tanítani? A mi városunkban Gyermekek Rajzakadémiája működik. Nyaranta alkotótábort is szerveznek. Ezt szabadtéri kiállítás zárja „díjzsűrizéssel” (szerintem nem a díjakat zsűrizik), sajtótájékoztatóval, népzene- és néptáncműsorral, műtárgybörzével, díjkiosztó ünnepséggel… Zsűrizés, sajtótájékoztató, műtárgybörze? Szerintem a gyerekeket nem kell rajzolni tanítani. (De ha ebben tévednék, abban biztos vagyok, hogy így nem kell.) Szerintem a gyerekek még tudnak rajzolni, belső szükségletből firkálnak, és a díjakkal csak elrontjuk őket. És mi lesz azokkal, akik nem kapnak díjat? Őket ezzel a kudarccal le akarjuk szoktatni az örömteli firkálgatásról vagy a színekkel való játékról, pacsmagolásról? Szerintem a gyereknek a rajz és a festés játék, másrészt pedig olyan megnyilvánulási forma, amelyben érzelmeit, belső állapotait közli velünk. Vannak, akik azt mondják, hogy a díjazás készíti fel a gyereket a felnőtt életre. Valóban erre lenne szüksége? Tényleg tanítani, rajzolni és díjazni kell?”
Válasz: A kisgyereket a mozgásos és érzéki öröm vezérli, amikor firkál vagy ujjal, tenyérrel, vastag ecsettel festeget. Ez valódi játék, aminek legfőbb eleme a szabadság. Azt persze már a négy-öt évesnek is kell tudnia, ha ecsetet használ, hogyan mártsa be, hogy pacázzon vele, de ezt ekkor még egyszerű utánzással tanulja meg. A kisgyereket még semmiképpen nem kell tanítani. A kisgyerek művészete – mondja például Karácsony Sándor – a spontán öröm, amit a tevékenység kelt benne. Az eredmény lényegtelen. Minden óvodásrajzot egyformán sokra kell becsülni. Valóban: a gyerek belső állapotainak megnyilvánulása (néha egészen szabadon, máskor nagyon is akadályozott formában).
A nyolcadik, kilencedik életév fordulóján a gyerek érdeklődése a külvilág felé fordul, nem azt festi vagy rajzolja, ami belülről felfakad belőle, hanem megpróbálja a külső világot valamilyen formában ábrázolni. Ebben az időszakban már megismertethetjük a különböző technikai lehetőségekkel, nemcsak utánzásos, hanem tudatosabb formában is, de még nem szabadna korrigálni a műveit. (Nemcsak az iskola rontja el a gyerek spontán ábrázolókészségét, hanem ez elapad ebben az életkorban éppen az életkori külső és belső változások következtében.) A gyerek ebben az időszakban versengővé lesz, és bár magam sem szívesen díjaznék művészeti alkotásokat, tudomásul kell vennem, hogy maga a gyerek is méri és összeméri különböző teljesítményeit ebben az életkorban. Nem hiszem, hogy a gyerekeket díjazással kellene felkészíteni a felnőtt életre, és én is úgy gondolom, hogy jó volna zsűrizés, sajtótájékoztató és műtárgybörze nélkül festegetni, rajzolni, formázni… De vajon manapság akkor összegyűlik-e a szükséges pénz az alkotótáborra? Nehéz ezt a távolból megítélni. Rajzakadémiára – ha ezt komolyan vesszük – kamasz-, vagy még inkább ifjúkor előtt a gyerekeknek nem volna szükségük. Festési és rajzolási lehetőségekre, értő vezetgetés mellett annál inkább.
Ugyanígy van ez a sporttal is; a gyerekeknek sportolniuk kellene. – De „verseny-sportolni” (egészen kevés kivételtől eltekintve) nem szabadna.
Nők Lapja 1996/41. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
