Kevés drámaibb tehetsége van a modern magyar irodalomnak a prózaíró Móricz Zsigmondnál. Regényeinek majd minden alakja — eleven drámai hős, konfliktusai sisteregnek, robbannak. Az írót nemcsak érdekli, mágnesként vonzza is a színház — műhelyében mégsem születtek igazi, epikájával egyenértékű drámai alkotások. Nagy Péter a modern magyar irodalom egyik legnagyobb rejtélyének és csalódásának nevezi a színműíró Móricz Zsigmond tevékenységét. Ám a sorsformáló gondokat színpadra állító, részleteiben nemegyszer zseniális, közönségvonzó drámák — valahányszor egy-egy jelentős rendező elfogadja a drámaíró Móricz kihívását — újra meg újra színpadra kerülnek. És időről időre megméretnek.

1909 — az első Móricz-premier éve: a Sári bírót írója eleve színpadra szánta. Azután, szinte az író haláláig, egymást érik a drámai kísérletek, főként regényadaptációk. Az Úri murit megkülönböztetett hely illeti meg ebben az életműben. A millenniumi Magyarország halálraítélt dzsentrirétegének ez az önpusztító, a jobbakat is sárba rántó tivornyája — történelmi jelkép és mementó.

A dráma idei felújítását az előzőeknél is nagyobb érdeklődés előzte meg: az Úri murit az erdélyi Harag György rendezésében mutatta be a Vígszínház. Ebből az alkalomból lapoztuk fel mi is a mű irodalmi és színpadi történetének képes albumát.

1927. szeptember 4-én jelent meg Móricz Zsigmond készülő — frissen elkészült — regényének, az Úri murinak, első részlete a Pesti Napló hasábjain. Az olvasók azután napról napra követhették a birtokostársainál messzebb látó, a mezőgazdasági reformok és kert-Magyarország gondolatát felismerő, de tervei megvalósítására képtelen Szakhmáry Zoltán fenyegető, végül porban, bárban, alkoholgőzben robbanó tragédiáját. Élményanyagát Móricz Debrecenből hozta magával, de amerre járt-kelt az országban, mindenütt a vezetésre, újjászületésre képtelen uralkodóréteg erkölcsi züllésének nyomaiba botlott.

Decemberben — tehát még mielőtt a folytatásos regény két könyvfedél közé került volna — kész lett a Nemzeti Színház színpadára illő, méltó dráma. A premierre végül is — részben személyi viták következtében — nem Hevesi Sándor színházában, hanem a Vígszínházban került sor. Az eredmény, egykori tanúk szerint, tisztes siker.

A szereposztás körül zajló viták eleve megmérgezték az előkészületeket. Móricz Rhédey Eszter szerepét feleségének, Simonyi Máriának szánta, de a színház, még a figura drámai széttörése árán is ragaszkodott hozzá, hogy az új Móricz-darabnak Varsányi Irén legyen a sztárja. (Így azután egy új szerepet írattak be a szerzővel a darabba: Eszter mondanivalójának felét húga — Zsuzsika — tolmácsolta.) De ami ennél is lényegesebb: Jób Dániel valószínűleg személyesen bírta rá a szerzőt, hogy álljon el a tervezett, tragikus befejezéstől. Hegedűs Tibor szerint Móricz maga is .hajlott a kompromisszumra. Mindenesetre a krónika Somlay Artúr személyes emlékeit őrzi: Móricz könnyes szemmel egyezett bele Jób irodáiéban a drámai erejét, hitelét veszélyeztető happy endbe.

A kritika lelkes, de nem hallgatja el fenntartásait. Schöpflin Aladár a Nyugatban a magyar irodalomból és közéletből fájdalmasan hiányzó társadalomkritikai színmű születését köszönti, miközben látja, fájlalja, hogy Móricz művének nem a drámai cselekedet, nem az akció, hanem az atmoszféra a legnagyobb erőssége. Laczkó Géza szerint a bemutatott Úri muri ,,szimfónia inkább, mint színdarab, széles és színes körkép inkább, mint dráma”.

Később a Szakhmáryak halálos ítéletének végrehajtása — történelmileg — karnyújtásnyi távolságra .került, a világ horizontja pedig már felhősebb. komorabb lett. Móricz, a korszak már koszorús írófejedelme, ekkor visszaállította, visszaállíthatta a dráma eredeti befejezését. Németh Antal azonban még ekkor is udvariasan elutasította a súlyosabb drámát. Móricz mégsem adta fel a harcot, 1942-ben újraírta az Úri murit. Ez a végső, autentikusnak elismert változat azonban csak a felszabadulás után (Móricz Virág dramaturgi közreműködésével) került színpadra.

A nemzeti színházi bemutató 1948-ban társadalmi és színháztörténeti elégtétel. A rendező, Gellért Endre, aki szellemi felkészülésül először a rádióban rendezi meg a drámát. Szakhmáry szerepét eredetileg Tímár Józsefnek szánta, de a próbák megkezdésének idejére már eldőlt, hogy Rajczy Lajos, Mészáros Ági (Rozika) és Tompa Sándor (Csörgheő Csuli) lesz a főszereplő. Az ősbemutató szereplői közül a hajdani Szakhmáry Zoltán, Somlay Artúr, képviselte — Zsellyey Balogh Ábel szerepében — a folytonosságot. Később tőle vette át a szerepet Bessenyei Ferenc.

Egy évvel később — Bán Frigyes rendezésében — a regény motívumaira is építő film készült az Úri muriból.

Elsősorban a mű társadalmi mondanivalójának köszönhető, hogy századunk majd minden évtizedében megszületik egy-egy hazai felújítás. Gellért Endre klasszikussá lett rendezését 1954-ben még megnézheti, aki 48-ban elmulasztotta. A 60-as évek derekán Egri István mérkőzik meg a nagy feladattal. A szereposztás akkori érdekessége Kállai Ferenc és Törőcsik Mari kettőse. Rhédey Eszter szerepét, mintha Lukács Margitra szabta volna az író.

Móricz hajdan majdnem forradalmi gondolatai az évtizedek során egy másfajta társadalombírálat árnyalatával gazdagodtak. Vidéki színházak kisebb hírveréssel, de nagy ambícióval próbálják újra megidézni a haláltáncot járó hajdani dzsentri-társaságot.

Harag György — a hírek szerint — a vígszínházi bemutató előtt Kolozsvárott találkozott az Úri murival, amit „az egyik legjobb magyar drámának” tart. Nyilatkozata szerint „az értékek folyamatos életben tartása érdekében” vállalkozott az újrarendezésre.

Mit mondhat Móricz Zsigmond műve a budapesti közönségnek — a 80-as években? Erre az izgalmas kérdésre a dráma mikrovilágának szélesebb társadalomrajzzá való kitágításával keresett választ az előadás. Harag György történelmi tablójának nem egy magával ragadó jelenete a rendező igazi formátumát idézi. De maga a dráma, Szakhmáry Zoltán drámája — részben egy szereposztási tévedés következtében — elsikkad. Koncz Gábor nem tudott vagy nem akart igazán a körülötte mulatozók fölé emelkedni, és öngyilkosságának drámazáró gesztusa így nem hordozza az értékek pusztulásának tágabb, jelképes tragikumát. Rozika (Pap Vera), akit megszeret, nem tisztaságra született és a mocsárban elzüllött parasztnaiva, hanem egy szerepet játszó, majdhogynem rafinált, falusi utcalány, aki kívánatos testét az uraknak árulja.

Hiányérzetünkért, ha lehet, két jelenet nyújtott némi kárpótlást. A legelső, amelynek várakozó, moccanatlan unalmában ott érezzük nemcsak a lélegzetelállító kánikulát, a nagyvendéglő levegőtlenségét, de az összezárt, tespedő urak zsíros agyú korlátoltságát, a cselekménytelenség robbanással fenyegető feszültségét is. Az előadás másik fénypontját, erősségét a bérüket számonkérő csugariak fenyegetése és megcsúfolása jelentette. Itt Harag három nagyszerű színésszel és egy majdnem az abszurdba hajló, merész rendezői látomás révén elérte, hogy a kisemmizettek ereje és tehetetlensége, a velük szemben álló Zsellyey Balogh Ábel kegyetlenül tréfálkozó furfangja, és az emberi megaláztatás ellen való legyőzhetetlen tiltakozás egyszerre öltsön testet.

Az Úri muri drámaalbumát a színháztörténet írja tovább.

Földes Anna

 Nők Lapja 1982/25. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Szalay Zoltán / A Magyar Rádió stúdiója, Móricz Zsigmond Úri muri című regényéből készült rádiójáték felvétele Török Tamás rendezővel és Bessenyei Ferenc színművésszel