1996: „Rendben van ez így?” – Vekerdy Tamás az egészséges szexuális fejlődésről

Kérdés: „Időnként egy hatéves kisfiúra vigyázok, és az utóbbi időben nem egyszer zavarba hoz. Előfordul például, hogy miután magunkra maradunk, kedvesen felajánlja, hogy »megfoghatod a fütyimet és majd nézd meg, hogy akkor mekkora lesz«. Máskor azt kérte, hogy játsszuk azt, hogy ő beteg, dugjam a lázmérőt a fenekébe és közben simogassam, ahogy az anyja szokta, mert az nagyon jó. Mikor határozottan azt mondtam, hogy én ilyet nem játszom, kicsit csalódottan nézett rám, aztán hirtelen mintha megrémült volna, izgatottan kért, hogy erről az apjának ne beszéljek, mert akkor »baj lesz«. Már nem egyszer előfordult, hogy anyja jelenlétemben simogatta, csipkedte, fogdosta a gyereket, miközben nevetve ijesztgette: megerőszakollak! Máskor szenvedélyesen végigcsókolgatják egymást, s ilyenkor a gyerek szerintem trágár szavakat kiáltva nyúlkál anyja melléhez, szoknyája alá. Ez a játék közöttük úgyszólván naponta ismétlődik. A gyerek azt mondja: ez hozza meg a jókedvemet! Az anya szerint ez a fia egészséges szexuális fejlődése miatt jó, és arra hivatkozik, hogy ezt a szakemberek, gyerekorvosok is helyeslik. Én ezt nem tudom elfogadni. Álszent volnék? Szerintem itt valami nem stimmel. Bár én is hallottam, hogy más kultúrákban szokás fiúgyereket így »edzeni«. De a gyereken is úgy látom: izgatott és feszült, más játékra, mesére nem igazán tud figyelni.”

Válasz: Én is azt hiszem, hogy valami nem stimmel. Kétségtelenül tapasztalhatjuk, hogy az ötödik életév körül a gyerekek erotikus érdeklődése (és maguk-mutogatása) fokozódik, fokozódhat. Freud ezt az időszakot nevezte ödipális korszaknak, amikor sok kisfiú el is mondja, hogy ha nagy lesz, anyukáját veszi feleségül-illetve a kislányok, hogy apjukhoz fognak férjhez menni -, de még gyakoribb, hogy a gyerekeknek csak a fantáziájukban jelenik meg és erősödik ez a kötődés. Semmiképpen nem javasolható azonban, hogy a felnőtt kínálkozzék aktív társul ezekhez az erotikus játékokhoz. Olyan levezethetetlen izgalmakat és feszültségeket válthat ki a gyerekben -mint erre levélírónk utal -, melyek aztán jelentős lelki terhet jelentenek, majd pszichikus kimerültséget okozhatnak. Ez a fajta kifáradás kisgyerekek esetében aztán még tovább fokozódó izgalmi állapotokban jelentkezik.

A kisgyerekek erotikus érdeklődése általában szétszórt és erőteljesen érzelmi színezetű, míg a fenti példában az is aggasztó, hogy az érdeklődés ennyire egy-egy részterületre koncentrálódik, és fokozottan „technikai” jellegű. További jele annak, hogy itt valami „nem stimmel” anya és fia között, hogy ezt az egész „játékot” az apa elől titkolni kell. Ha pedig még nem mondtuk ki ezt a szót, most ki kell mondanunk: ez az egész helyzet betegítő, és nemhogy hozzásegítené a gyereket egészséges szexuális fejlődéséhez, ellenkezőleg, tévutakra tereli ezt a fejlődést, károsítva a gyerek személyiségét. Nehezen tudok elképzelni szakembert, gyermekorvost, aki helyeselné ezeket a „játékokat” – melyeket én semmiképpen se neveznék játéknak.

Nem. Én ezt a gyerekkel való visszaélésnek nevezném, valóban egyfajta megerőszakolásnak, még ha a gyerek látszólagos hozzájárulásával, sőt „kívánságára” (melyet a felnőtt idézett elő) történik is. Ami itt történik, talán még a törvénybe ütköző cselekedetek határát is súrolja – de mindenesetre arra kötelez mindenkit, aki erről tudomást szerez, hogy igyekezzen elérni: az anya forduljon szakemberhez! Gyermekével együtt, bár feltehetőleg neki van szüksége elsősorban szakszerű tanácsadásra és esetleg felvilágosító jellegű kezelésre.