Kártya- vagy rulettasztal, sejtelmes félhomály, a kaszinók fényei a középpontban egy igazi úr, akit Las Vegastól Monte-Carlóig népes hölgykoszorú vesz körül. Legtöbbünkben ez a sztereotip kép él az egyiptomi születésű világsztárról, a Doktor Zsivágó, A Dzsingisz kán, a Funny Girl, a Mayerling Omar Sharifjéről. Mélyizzású szeme, kalandor híre, lebilincselő mosolya minden életkorban utat talált a szebbik nem szívéhez. Az éjszaka embere, a mulatozó kedvű színész a nappalok tört fényében egészen másnak mutatkozik mint a filmvásznon, vagy a társasági élet pillanatképein – legalábbis a magyar-kanadai Mrs. Arris Párizsba megy című film budapesti forgatásakor. Az egyik utolsó felvételi napon a Pollack Mihály tér előtt veszteglő filmes karavánszeráj szolgált beszélgetésünk színhelyéül: Amikor beléptem az alacsonyra méretezett lakókocsiba, ahol a színész két beállítás közötti pihenőjét töltötte, egy inkább félénk, mintsem magabiztos tekintetű férfit pillantottam meg, félig fekvő helyzetben. Gyógyszeres üvegek és egy pohár víz társaságában.
– Ha gondolja, visszajövök később, vagy másnap – szóltam szinte mentegetőzve Sharifhoz.
– Nem zavar, üljön csak le. Amint látja, nem vagyok valami jól. Néhány napja elkapott a szívfájás és azóta gyengélkedem. Eddig még soha nem voltak szívpanaszaim, és bevallom, főleg éjszakánként félek. Talán túlhajszoltam magam, három éve szinte megállás nélkül dolgozom. Ez talán egy figyelmeztető jel volt, hogy hagyjam abba ezt az őrült rohanást.
– ,,Ha van pénzem, kivárom az érdekes ajánlatokat, ha pénzre van szükségem, elfogadok bármit ajánlatnak” – nyilatkozta nemrégiben, mint akiből az évek kikoptatták a lelkesedést. Így van?
– Ezt valahol természetesnek tartom. Színész vagyok, ez a mesterségem, ebből élek! Csak a filmezéshez értek, mindig is színész akartam lenni, semmi más, habár szüleim ellenezték. De ne higgye azért, hogy csak a pénzért csinálom!
– Ugye Londonban tanulta a színészmesterséget?
– Ezt honnan veszi?
– A filmlexikon szerint Londonban a Drámai Művészetek Akadémiájára járt.
– Soha nem voltam színinövendék, a szakmát nem az iskolában, hanem az életben sajátítottam el. Húszévesen forgattam az első filmemet. Egyiptomban, aminek nagy sikere lett. Utána feleségül vettem a filmbeli partnernőmet, Fatem Hamamát, az arab nyelvterület filmcsillagát.
– Hogyan indult el az arab filmek egyik legkedveltebb hősszerelmeseként a nemzetközi karrier felé?
– A Lawrence Arábia volt az első külföldi filmem, máig sem tudom, hogyan találtak rám az angol és francia filmesek. Talán eljutott hozzájuk a fényképem, vagy mert az első egyiptomi filmmel részt vettem a cannes-i filmfesztiválon.
– A későbbiekben Hollywood is befogadta. Élt Londonban, az Egyesült Államokban, és már jó ideje Párizsban lakik. Valójában hol a hazája?
– A 60-as évek közepén mentem Amerikába, de mindössze két évig éltem ott. Nem szerettem a hollywoodi életformát, Európa közelebb állt hozzám. Immár harminc éve a nyugat-európai kultúrához tartozom, franciául és angolul beszélek, olvasok. Párizsban élek, de a szívem viszont változatlanul Kelet felé húz. A hazámnak mindmáig Egyiptomot tekintem. Érzelmeimben, lelkem mélyén arab maradtam.
– Miben nyilvánul meg ez az arab származás?
– A jellememben, a természetemben. Mint általában az arabok, én is melodramatikus vagyok, melegszívű… De nehéz ezt szavakkal meghatározni. Soha nem boncolgatom, nem akarom és nem is tudom megismerni magam. Másokat mindig könnyebb megítélni, mint önmagunkat. Cselekedeteimben az ösztöneimre hallgatok. Látja, ez is arab tulajdonság: a mának élni, nem pedig a múlton elmélkedni. A véleményem is percenként változik, így hiába hivatkozik arra, amit valamikor mondtam, mert a következő pillanatban esetleg egészen másként gondolom. Ez nem azt jelenti, hogy hazudok, csupán változik a véleményem.
– Említette, hogy a mának él, ehhez tartozik, hogy köztudottan nagyvonalú, bőkezű. Legendák keringenek a királyi borravalókról amiket osztogat, szórja a pénzt. Ezt is a keleti ősöktől örökölte?
– Azért vagyok bőkezű, mert nincs értéke számomra a pénznek. S mivel nem szeretem a pénzt, elköltőm. És szerencsére mindig volt mit elköltenem. Gazdag családban születtem, szeretek adakozni. Persze olykor jól jönne az a sok pénz, amit az évek során eltékozoltam.
– Nagy játékos hírében is áll, azt mondják, szeret nagy tétben játszani. Omar Sharif állítólag a világ leghíresebb kaszinóinak egyik leghűségesebb törzsvendége.
– Ez csak részben igaz. Megesett már, hogy az egész gázsimat egy éjszaka elvesztettem, de a következő alkalommal vissza is nyertem. Unaloműzésből játszom, ha szükségét érzem, hogy valami feldobjon. Inkább időtöltés, szórakozás céljából, mintsem játékszenvedélyből. De ha szerelmes vagyok, be sem teszem a lábam egy kaszinóba. Viszont, ha egyedül érzem magam, nem tudom abbahagyni a játékot.
– Ezek szerint alapvetően magányos ember. Holott olyan férfinak látszik, aki mágnesként vonzza a nőket és könnyen meghódítja őket.
– Más a szerelem és más a könnyű hódítás. Az első nagy szerelem a feleségemhez fűzött, akivel tizenhárom évig éltem együtt. Később az idő múlása elválasztott tőle. Azóta soha nem tudtam annyira szeretni egy nőt, hogy vele éljek. Huszonöt éve egyedül vagyok.
– Ön a világ legvonzóbb filmcsillagaival forgatott – Sophia Lorentől Ingrid Bergmanig, Barbra Streisandtól Catherina Deneuve-ig. Gondolom, sok partnernője megérintette, hatással volt önre.
– Bizony. Soha nem találkoztam két egyforma nővel. Mindegyikük mással és másként vonzott. Az élet más területén is sok-sok minden hat rám. Képtelen vagyok analizálni az érzelmeimet. Talán, mert a gondolkodásmódom nem felel meg a tudatos összegzésnek. Nem tudok lekerekített válaszokat adni a feltett kérdésekre, hiszen az életet is úgy élem meg, mint valami örökös változást.
– Lehet, hogy soha, semmilyen életkorban nem szokta összegezni magában a pályáját? Sem a magánéletét, a múltját?
– Valóban, mind ez távol áll tőlem.
– És milyen jelentőséget tulajdonít a barátságnak?
– Nincsenek hosszú távú barátságaim, a hivatásom eltávolított a régi barátaimtól, új barátságokat meg nincs időm kialakítani. Mindig úton vagyok, hotelszobák, forgatási helyszínek között zajlik az életem.
– Mennyire vonzza a párizsi nyüzsgés, a társasági élet?
– Semennyire, fütyülök rá! Ott teremtem meg magam körül a társasági életet, ahol épp tartózkodom. Legyen az Párizs, London vagy Budapest…
– És a családja, az édesanyja, a fia?
– Az én családom szétszórva él a világban. Anyám Madridban, a fiam Amerikában, apám két éve halt meg.
– Úgy tudom, az unokája, Marina, aki jelenleg önnel él Párizsban, színészi pályára készül.
– Azt hiszem van is hozzá tehetsége. Ellentétben a fiammal, akit még időben sikerült eltanácsolnom erről a pályáról. Igaz, sokszor nehéz megállapítani, kiben mekkora tehetség rejlik.
– Marina nagyon közel áll a szívéhez?
– Igen. Általában Egyiptomban él, csak néhány hónapot tölt velem, amíg elvégez egy színészkurzust. Nem vérszerinti unokám, a mostohalányom lánya, de igyekszem őt támogatni. Tudja, egy lánynak több pártfogásra, biztatásra van szüksége, mint egy fiúnak…
Amikor – tekintettel Omar Sharif gyengélkedésére és személyi titkárának előzetes figyelmeztetésére – kikapcsolom a magnót, magam is meglepődöm, hogy tovább marasztal.
– Maradjon még, megnyugtat a jelenléte. Csak arra kérem, ne kérdezzen többet, inkább beszélgessünk.
Beszélgetés közben megannyi témát érintünk: Párizst, a Bois de Boulogne csendjét, amelynek közelében lakik, az arabok nyugtalan lelkét, a komolyzene, főként az opera iránti szenvedélyes rajongását. Felidézi a luxori Aida-előadást. Azután hat hónapos „kalandjáról” az I. Péter televíziós sorozat forgatásáról mesél, meg „civil” utazásairól Salzburgban az Ünnepi Játékok idején. Nem pillantok az órámra, csupán egy belső óra jelzi, hogy elérkezett a távozás ideje. Sajnálattal lépek ki a forró nyári délutánba. Kívánom, hogy az utazó lelkű Sharif mihamarabb rátaláljon régi önmagára, és nyílt mosolya ne rejtsen riadt félelmet.
Szentgyörgyi Rita
Nők Lapja 1992/25. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
