Nincs egy hazug szava, hamis gesztusa. Se a színpadon, se civilben. A színház szent őrültje, akinek kortalan clown-arcán egyszerre ott van a tragikum és a komikum. Fáradhatatlanul vándorol városok és szerepek között.
Már rég nem tudlak követni. Kecskeméten találkoztunk először, majd sokáig csak filmekben láttalak, aztán Miskolcon műveltél olyan csodákat, mint az öreg Salome, most Győrben is vagy, Pesten is, közben rendeztél is, életedben először.
Nem vagyok egy helyben ülős típus. Szeretek menni ide-oda. Persze, jó tartozni egy műhelyhez, de megvolt az is. Utána lettem ilyen elkötelezetten szabad vándormadár. Előbb Miskolcra szerződtem évente egy szerepre, most pedig Győrbe. Onnét nyolc év után jöttem el, itt nemrég volt a negyedik bemutatóm: Az oroszlán télen. Az elmúlt évem úgy telt el, hogy egyik darabból folyamatosan mentem át a másikba. Ezek között volt olyan, amelyet rendeztem, a Szentek fecsegése, és egy őrült nagy kaland, a mozgásszínház.
Megpróbálom kimondani a címét: Paralellepipedon. Mi ez? Roppantul izgat.
Engem is. Csodálatos élmény volt kipróbálni valamit, amit még soha nem csináltam. Az ötletet Karinthy A cirkusz című művéből merítette Magyar Éva, aki nagyszerű táncos, koreográfus, rendező, és engem kért fel a hegedűs szerepére. Tavasztól több színházban is előadjuk: legközelebb április 17-én a Merlinben.
Ez a „megkísérlés” azért sem eshetett nehezedre, mert valaha táncoltál a Néptánc Együttesben. De hát rólad mégsem ez jut az eszünkbe, hanem a színházi és a filmszerepeid, Júlia, A makrancos hölgy Katája, Kurázsi mama, Phaedra, Médeia, és ne hagyjuk ki a híres musicalt sem, a Hello Dolly!-t, meg a vásárosasszonyodat, András Ferenc Végkiárusítás című filmjében.
Ne is mondd! Szívfájdalmam, hogy már nem forgatnak ilyen tévéfilmeket. Népszerűségben s nagy sikert hozott ez a szerep, az emberek ma is emlegetik: „ Tudja, az a pulóveres. A piacos” . Egyébként már főiskolásként is jó szerepeket kaptam a Nemzetiben. A főiskolán pedig velünk kezdődött az első hazai Brecht-áttörés a Koldusoperával. Idővel minden női szerepe utolért: Polly, Kocsma Jenny, Peaock-né. Holott a nyolcadik általánosban még színházi és filmrendező akartam lenni. Ehhez képest rögtön utána táncos lettem: az élethelyzetem úgy alakult, pénzt kellett keresnem.
Mikor szoktál rá a dohányzásra?
Huszonnyolc éves koromban. Sajnos. Nálunk mindenki dohányzott, anyám, a nővérem. Utáltam, hogy állandóan bagóznak. Egyszer csak rákaptam, és azóta füstölök. Rendesen. Nem tesz jót a hangszálaimnak, de ez a pálya nem arról szól, hogy nagyon kíméljük magunkat.
Miben élted át életed legboldogabb pillanatait: szerepben, házasságban, szerelemben?
Hát persze, hogy a szerelemben! Barátságokban is, magában az életben és abban a szépségben, amelyet a természet ad. A szakmámat is azért szeretem, mert ugyanúgy meggyötör, akár a szerelem. Nagyon sok keserűséget ad, és ugyanannyi boldogságot, izgalmat. Egyszer éltem házasságban, borzasztóan rövid ideig, az együttéléseim viszont hosszan tartottak.
Feltételezem, hogy most sem élsz egyedül.
Hát nem. Kilencedik éve vagyunk együtt a kedvesemmel. Erről nem akarok beszélni, elég annyi, hogy nem vagyok elégedetlen az életemmel. Talán csak azt hiányolom, hogy a sors nem adta meg nekem az anyaság semmihez sem fogható boldogságát.
Kaptál helyette mást.
Nincs helyette más. Ez alapvető része az életnek. Ha mégsem jön létre, akkor meg kell találnod a helyedet, de tudnod kell, hogy kimaradt valami nagyon fontos. Ezen utólag fölösleges keseregni, és én sem vagyok az a típus, aki a letörtségét kötelező emblémaként cipeli magán. Pedig voltak nagyon rossz passzaim. A családomból mindenki meghalt már, még a testvérem is. Erre mondjuk, hogy sorsszerűség, kár nyavalyogni rajta, mert vannak dolgok, amelyekkel meg kell tanulni együtt élni.
Most látom, hogy ugyanolyan alabástromvázád van, mint nekem. Csak nem Egyiptomból hoztad?
Eltaláltad. Két nagy hobbim van: az utazás, és nyáron a Duna, ahol van egy kis víkendházam. Elég sokfelé jártam, Japánban, Kínában, Iránban, Amerikában, Kanadában, Izraelben többször is. Európában három országot kivéve mindenütt.
Isteni ez a barna táska. Hol vetted?
Itthon. Londonban is megkérdezték, hol vettem. Pedig utálok vásárolni, ruhát is inkább cserélünk a barátnőimmel. Egy éve készíttettem alkalmi öltözéket, alig volt rajtam. Ebben a nagy rohanásban az van, hogy abba megyek este színházba, amiben egész nap szaladgáltam. Amire nagyon adok, az a szép táska és a szép cipő. Ez is egyike azoknak az apró megkísérléseknek, amelyeknek képtelen vagyok ellenállni.
Nők Lapja 2002/15. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Kádas Tibor
