„Meséld másképp!” – A hátborzongató gyerekmese jótékony hatású is lehet?

Kérdés: Sok évvel ezelőtt sokat meséltem az óvodában a gyerekeknek és aztán otthon a saját gyermekemnek is. Kislányom kívánsága volt, hogy mindazt, ami a mesében ijesztő, borzalmas, azt egyszerűen hagyjuk ki, így aztán ezek az otthoni mesék nagyon leegyszerűsödtek és megrövidültek. Mert hiszen Piroskát nem ette meg a farkas, Hófehérkét nem ölte meg a gonosz mostoha, általában mindenki csak élt boldogan, amíg meg nem halt. Ez jut eszembe most, amikor négy és fél éves kis unokám, a lányom kisfia kéri, hogy a meséket változtassuk meg. Nagyon szereti a meséket, de ha egyet-egyet megismer, hamarosan azt mondja: „Meséld másképp!” – Most úgy meséld, hogy a béka nem tudja felhozni az aranygolyót, és az lenn marad a kútban, a békából pedig sohase lesz többé királyfi – mondja az édesanyjának. Vagy: Most úgy meséld, hogy Hófehérke csak ott él a hét törpénél és semmi sem történik vele. Vagy úgy kell mesélni a Csipkerózsikát (kedvenc meséjét), hogy minden jót kíván a gonosz tündér is, Csipkerózsika felnő, férjhez megy, nyolc gyereke lesz, a legidősebbet úgy hívják mint őt, a legkisebbeket pedig mint két óvodástársát. Kérdéseivel, ötleteivel így ő is közreműködik a mese alakulásában. És mit főztek? És mit csináltak azután? És mi volt a nevük? És milyen ruhában voltak? És most úgy meséld el, hogy… Mit tegyünk? Menjünk bele a játékba és alakítsuk át együtt a meséket, vagy úgy adjuk tovább, ahogy szüléinktől, nagyszüléinktől hallottuk a meseirodalom szerintem is legszebb gyöngyszemeit, melyek azonban nem egyszer tényleg elég hátborzongatóak?

Válasz: A kisgyerek a világot szorongatónak éli át. Többek között azért, mert sok mindent nem ért benne (a mindennapjaiban sem), és amit nem értünk, az szorongást kelt. Aztán: a világ arányai felnőtt arányok. A szék, az asztal, a kilincs – minden a felnőttekhez szabott. A mese szóba áll a gyerekkel, erről a szorongásáról is beszél vele. Bemutatja, hogy a világ szorongató, nem csak neki, mindenkinek az. Ez természetes. De kalandokon át győzhet a gyenge vagy a legkisebb királyfi. Vannak, akik segítenek rajta és neki, s a végén minden jóra fordul, a kis hős győz, az ártatlan feltámad, a gyenge megszabadul. Csak az a kérdés, a gyerek ki tudja-e várni a szorongás fantáziaképein áthaladva a vigasztalás és megszabadulás nagy képeit, a mese végét. Ha igen: a mese – a hátborzongató mese -jótékony hatású! (Persze akkor, ha nem kész képeken látja a gyerek, hanem csak hallja, és maga készít hozzá, a saját teherbírásának megfelelő, belső képeket.) Ha a gyerek nem bírja ki az egymesényi feszültséget, akkor szorongása már valószínűleg nagyobb, mint amennyi életkorából következne. Ilyenkor el kellene azon gondolkoznunk, hogy mitől vált ilyen „túl érzékennyé”, feszültséget kevéssé tűrővé a gyerek, és esetleg szakemberhez is kellene fordulnunk. Ha hallgatónk arra kér minket, hogy a béka maradjon lenn a kútban és sohase legyen többé királyfi, ez nem azt jelzi, hogy a gyerek ne vágyna a feloldó, megoldó befejezésre, hanem azt a közbenső feszültséget, amíg a csúf béka az asztalon meg az ágyban ugrál, nem tudja vagy nem akarja elviselni. Ha tehát a gyerek úgy alakítja át a meséket, hogy a szorongató részeket kihagyja belőlük, ezzel saját fokozott belső szorongásait jelzi. Ha másként alakítja át – de ez viszonylag ritka, hiszen a gyerek éppen azt élvezi, hogy ismeri a mesét és tudja, hogy mire mi fog következni -, akkor gondolhatunk a fantázia élénk, játékos működésére is, de én egy kicsit ilyenkor is arra hajlanék, hogy némileg fokozott szorongás vagy legalábbis nyugtalanság jelét lássam az érdeklődés szökdécselésében a mesei belefelejtkezés helyett. Ilyenkor a gyerek nem meri magát igazán elengedni, úgy érzi, hogy folyton „észnél kell lennie”, s ennek oka valamiféle bizonytalanságérzésben rejlik. Lehet, hogy a szülők nagyon elfoglaltak, lehet, hogy elvárják a gyerektől, hogy minduntalan „okos” legyen, s ezt bizonyítsa is. Lehet, hogy egész nap gyerekekkel voltak (mert ez a szakmájuk), s mire odajutnak, hogy este saját gyereküknek meséljenek, már türelmetlenek, feszültek, még ha nem mutatják is. Lehet, hogy valamiféle vetített mesék (vagy videoklipek) szoktatták ilyen gondolati szökdécselésre a gyereket.