Kérdés: A lányunokám nyolcadikos. Azt hallom, hogy sok gimnázium már fel se veszi, mert ezekbe a „jobb” iskolákba negyedik után vagy hatodik után kell jelentkezni. Az unokám mindig jó tanuló volt, számtalan kitüntetést nyert különböző versenyeken. Végre a lányomék találtak egy gimnáziumot, amelyik jó hírű, és még indít négyosztályos tagozatot is, itt viszont három felvételi forduló van! Először egy verseny magyar nyelvből, azután az ebben megfelelő helyezést elérők számára előfelvételi nyelvtanból, matematikából és történelemből, s ezt követően pedig az igazi felvételi, amelyen írásbeli és szóbeli is van. Még soha nem láttam az unokámat idegesnek, eddig kiegyensúlyozott, nyugodt gyerek volt, de most stresszes állapotban van. Könnyen elsírja magát, éjfélig tanul, a múltkor azt láttam, hogy a keze is reszket… Jaj! Nem is sorolom. Lehet, hogy én már nagyon kiöregedtem ebből a világból, de csak azt hajtogatom a férjemnek: „Ezeknek elment az eszük!” — mármint azoknak, elnézést, akik ilyesmit kitalálnak a tizennégy éves, vagy bármilyen életkorú gyerekek számára. Tényleg abból a gyerekből lesz majd a maga és a mások örömére egészséges, jól élő felnőtt, aki sikerrel kiállja ezt a hármasfelvételit?
Válasz: Nem hiszem. A felvételi vizsgák – és a bizonyítványok – nem jelzik előre az életben való beválást. Ellenkezőleg. Sokszor tapasztaljuk, hogy a kitűnő vizsgázók az életben már közel sem vizsgáznak olyan kitűnően, hogy a zseniális tesztkitöltők az életben közel sem mutatkoznak zseniálisnak (sőt, amerikai vizsgálatok szerint butának mutatkozhatnak még abban a tantárgyban is, amelynek tesztjét kitűnően kitöltötték).
Tőlünk nyugatra már jó néhány évvel ezelőtt rájöttek, hogy voltaképpen az egész népességet – de legalábbis túlnyomó többségét – középiskolai végzettséghez kell juttatni, a középiskolákat kell megnyitni a gyerekek előtt. A tanszabadság különben is azt jelenti, hogy aki egy előző iskolafokozatot elvégez – bármilyen eredménnyel, akár színelégségessel -jogosult belépni a következő iskolafokozatba. (Kivéve persze speciális iskolákat, mint a balettintézet vagy a zenei, képzőművészeti iskolák stb.). Azt is tudjuk, hogy a középiskolát végzettek ranglistáján utolsó előtti helyen álltunk még néhány évvel ezelőtt is Európában. (Ez némileg javult az utóbbi években.) Ugyanakkor bár demográfiai hullámvölgy éri el a középiskolákat, nincs igazán több hely bennük, mert elkezdték lefelé növeszteni magukat, többek közt azért is, hogy ne fenyegesse munkanélküliség a tanáraikat. Nem nevezném „jobb” iskoláknak azokat, ahová negyedik vagy hatodik után kell jelentkezni. Attól függetlenül, hogy helyeslem, ha vannak hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumok is, ha a négyosztályos lehetőség is fennmarad legalább addig, ameddig gyerekek jelentős része végez nyolcosztályos általános iskolákban.
Meg vagyok győződve arról, hogy semmit nem érnek az ilyen háromfordulós felvételi vizsgák a gyerekek valódi képességeinek megismerése szempontjából. Úgy gondolom, hogy ember- és gyerek-ellenesek, és azzal, hogy nem a valódi értékek szempontjait érvényesítik, a jövő társadalmának is ártalmára vannak. Élesen fogalmazva azt mondhatnám: társadalomellenesek is.
Selye János, a stressz felfedezője annak idején azoknak ajánlotta könyvét „akik nem félnek élvezni az egész élet stresszét” (és ez persze „nem sikerülhet”, mint a szerző mondja, „a szellem erőfeszítése nélkül”). De a hármas felvételi vizsga nem az élvezhető életstresszek közé tartozik, és amit a gyerekektől igényel, az nem a szellem erőfeszítése.
Nők Lapja 1997/3. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
