A kilenclyukú hídnál nem engednek tovább. A polgári védelem munkatársai megálljt parancsolnak, mi leparkoljuk a kocsit, és felkaptatunk a hídra. A pusztán tömör füstfelhő szürke tömbje ül, szaga orrfacsaró. Vagy száz méterre tűzoltóautók, fényhídjuk villódzása áttör a füstködön. 

Június 28-án, pénteken délben döntöttük el, hogy elindulunk a Hortobágyra. Akkor kaptuk a hírt, hogy megsemmisült a pentezugi arborétum. Még Balmazújvárosnál sem látni és érezni, hogy különösebb baj lenne, ám a városból kiérve, először enyhe füstszag csapja meg az orrunkat, majd a levegő egyre csípősebbé válik, és nemsokára már füstfátyol takarja el a közeli fasort.

Harminccentis „tűzfal”

A kilenclyukú híd a határ, itt mindenkit feltartóztatnak, és csak azt eresztik útjára, aki a Hortobágy folyón túl lakik. Este hat körül jár az idő, elvileg sütni kellene a napnak, de a füst miatt csak szórt fény hull a tájra, a távolban pedig esőfelhők gyülekeznek. Ezeket a felhőket kémleli most mindenki, merthogy kiderül, a tüzet már nagyjából elfojtották, de egy kiadós eső sokat segítene a még izzó szikes végleges eloltásában.

Tíz percet téblábolunk a hídnál, amikor hirtelen megindul a forgalom, és mindenki átmerészkedhet a lezárt területre. Felemás a kép: a 33-as út bal kéz felé eső déli része koromfekete, míg a jobb oldalt nem érte tűz, csak egy helyen, azt azonban hamar eloltották. Később a tűzoltóktól megtudjuk: ez a nagy szerencse, hiszen az út és a töltés megfogta a lángokat. Ha a tűzvész átterjedt volna a másik oldalra, az északi részen a lángok akadálytalanul futottak volna a Tiszáig.

Egy darabig kerülgetjük az út szélén álló tűzoltó- és rendőrautókat, majd megérkezik zöld terepjáróján Tar János, a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őrkerület-vezetője. Hozzátársulunk, és percek múlva már a Hortobágy folyóval párhuzamosan, belépünk a fokozottan védett területre, melyet azonban mégsem lehetett megvédeni.

– A tüzet tegnap, csütörtökön kora délután észlelték először. Nem tudni, mitől keletkezett, de az szinte biztos, hogy nem emberi mulasztás okozta – mondja az őr.

Később ez hivatalos állásponttá is válik, hiszen a tűzvész ember által ritkán járt területről indult el. Hogy mi okozhatta a tüzet, mégsem lehet pontosan megmondani.

– Akár egy kaszagépből kiesett szikra – de még egy üvegdarab, amely összegyűjti a napfényt – is felgyújthatja a pusztát – mondja Tar János.

A természetvédelmi őr szerint két további tényező is fontos a mostani katasztrófa kapcsán. Az egyik, hogy a fokozottan védett pentezugi rezervátumban (ami a hírekkel ellentétben nem arborétum!), ahol a Hortobágyon egykor őshonos ázsiai vadlovakat tartják, nem legeltettek. Ez hozzájárult ahhoz, hogy a területen több a száraz fű. A másik, hogy erős szél fújt, ez pedig hihetetlen gyorsasággal űzte a lángokat: hivatalos becslések szerint másodpercenként két métert haladt a „tűzfal”. Ennek a magassága a pusztán harminc, legfeljebb ötven centiméter, a nádas, sásos területeken azonban több méterre is felcsaphattak a lángok.

Fekete vidék

A pentezugi rezervátumon is végigrohant a tűz, nyomában pedig feketeség maradt mindenhol. Még érezni a forróságot, a szénné égett fűcsomókból pedig fojtogató füst száll fel, szürreális színekkel gazdagítva a naplementét. Ahogy haladunk a terepjáróval, baloldalon apró liget tölgyekkel, akáccal, olajfákkal. Néhány fa kidőlt, tövük még izzik és lángol, a levelek elfonnyadtak. A kis erdőben őz szökken. Míg a híres ázsiai vadlovak nekimentek a tűznek és kicsit megpörkölődtek, szerencsére sikerült megmenekülniük.

A pusztán gémeskúthoz és apró pásztorpihenőhöz érünk, körülötte pedig gólyacsoport lépdel a füstölgő fűben. Vadásznak, hiszen most jön el a ragadozók ideje: rejtekhely híján a rágcsálók és a kisebb állatok nem tudnak elbújni. Ugyan a védett madarak közül a túzok, a réti fülesbagoly, a csíkos fejű nádiposzáta és a kékvércse fészkei- bennük pedig, mivel költési időszak van, a fiókák is – elpusztultak, sok állat megúszta a tűzvészt. A fekete, szenes füvön szöcskék ugrálnak, és a föld alatt lakó állatok közül is sok túlélte a lángokat.

Összesen hétezer hektár égett le, és elpusztult az állatok húsz-nyolcvan százaléka. Lapzártánkkor már tart a kárfelmérés, és a tervek szerint a puszta egy részét a felduzzasztott Hortobágy folyóval árasztják el, hogy minél gyorsabban gyógyuljanak a táj sebei és hogy ne tudjanak újabb tüzek gyulladni.

Szásztelek megmenekült

A hortobágyi tűzvész két napján egyszer kerültek emberi javak és emberéletek veszélybe: amikor a lángok elérték, és körülvették a száz lakost számláló Szásztelek települést.

A 33-as úton este megnyitják a forgalmat, hétkor már szabadon közlekedhetünk, és lekanyarodunk Szásztelek felé. Időközben a felhők megsűrűsödtek a fejünk felett. Dörögni és villámlani kezd, majd kövér cseppekben elered a pusztának nagy könnyebbséget hozó eső. A Pásztortanya fogadónál – ahonnét napközben irányították az oltást és a mentést -, keskeny betonút vezet a településig. Határában pulykatenyésztő telep, mellette pedig azok a földgáztartályok, melyek robbanással fenyegettek. Estére már nyugalom van, mindössze két tűzoltóautó áll készenlétben, az emberek pedig a mozgalmas éjszaka után -leszámítva a pusztát figyelő, alkalmi tűzőröket – korán pihenni térnek. Az utcán, házuk kapujában mégis találunk helybélieket.

– Este a holdvilágot alig lehetett látni a füsttől – mondja Cseh Jánosné. – Nem is aludtunk, talán egy óra hosszát az éjjel. Piros volt körbe az egész ég alja. A nap is úgy jött fel, mintha egy füstfelhőből kelne. Mi már az este tudtuk, hogy baj lesz. Alkonyat után vérpiros volt minden, és akkor mondtam magamban: na, ez bejön.

– Korán reggel jött a tűz, aztán hál’ istennek, a szél megfordult, de hat óra felé megint felénk indult – mondja a férj, Cseh János. – Ami oldalunkon szerencsére nem értek idáig a lángok, mert fel volt szántva, de van olyan ház, ahová majdnem közvetlenül eljutottak.

– Mit tud csinálni az ember ilyenkor?

– Semmit. Ha másfél méteres nádból és gyékényből a tűz hat-nyolc méterre kicsap, azt az ember csak nézni tudja. Lapáttal nem bírja elverni, egyszerűen kriminális. A szélben meg sem lehet közelíteni.

– Mi segített önök szerint a legtöbbet?

– A helikopter. Sokat segített, hogy helikopterről is oltottak. Tizenöt kilométerre dolgozom a halászatban, és idegesen bár, de elmentem reggel munkába.

– Arra nem készültek, hogy el kell hagyni a házat?

– Nem – mondja az asszony. – Kilencvenben volt már egy hasonló tűz. Lehet, hogy nem ekkora, de ugyanígy „bejött” a faluba, és túléltük azt is. Akkor ráadásul három hétig oltották a tüzet, most szerencsére hamarabb vége lett. Együtt kell élnünk azzal, hogy a puszta tízévente lángra kap.

 Nők Lapja 2002/28. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images / Adorján László / EyeEm