Különös plakátja van az Amélie csodálatos élete című filmnek, mert különös lány mosolyog rajta: sugárzik róla valamiféle gyermeki báj és egyszerű szépség. A Montmartre-on játszódó film és főszereplője, a hihetetlenül barna szemű Audrey Tautou nemcsak Franciaországban, hanem az egész világon befutott.
Idén a legjobb külföldi film kategóriájában Oscarra is jelölték az Amélie csodálatos életét, de aztán a bosnyák Senki földje vitte haza a díjat. Mindez senkit se tántorítson vissza a mozikasszánál, hanem bátran vásároljon jegyet az Amélie-re! Aztán pedig, figyelje önmagát! A film végére talán egy kicsit megváltozik: úgy érzi, hogy a világ nemcsak önmagában lehet szép, de széppé is tehetjük, ha nagyon szeretnénk. Gyönyörű film az Amélie, kedves humorral. Érzelmes, de nem idegesítően csöpögős.
Egy pincérlányról szól, aki egy véletlen folytán – fürdőszobája szegletében, a csempe mögött — rábukkan egy kisfiú féltett gyermekkori „kincsesdobozkájára”. Amikor a látszólag értéktelen csecsebecséket titokban visszaszolgáltatja a már meglett, középkorú férfinak, előhívja belőle rég magába temetett érzéseit: a férfi átgondolja eddigi életét, és ennek eredményeképp a helyes irányba tereli azt. Ettől kezdve Amélie lesz a Montmartre jótündére, és apró huncutságaival, kedves, ártatlan manipulációival „sínre teszi” a környezetében élők kisiklott életét. Mígnem aztán feltűnik a színen a furcsa fiú, Nino, akibe Amélie természetesen beleszeret, és hadvezéreket megszégyenítő ármánnyal, szervezőmunkával próbálja magába bolondítani.
Majmok helyett filmezés
A filmben felbukkanó szereplőket a rendező mindig úgy mutatja be nekünk, hogy elmeséli, mi az, amit kedvelnek és mi az, amit nem. Amélie tehát szereti kiskanállal betömi a karamell megkeményedett tetejét, szereti a kezét különböző magok és termények közé dugni. Szeret lapos kövekkel kacsázni a Canal St. Martin sima vizén, és hátrafordulva szereti figyelni a sötét moziban a nézők arcát.
Audrey Tautou igazából azonban egészen mást szeret: tetszik neki, amikor nyáron, a leeresztett redőny spalettáin áttűz a delelő nap sugara, szeret vezetés közben megállni az autópálya benzinkútjainál, és a shopban vásárolgatni mindenféle haszontalanságot. Szeret füves domboldalakon feküdni, és legurulni onnét, de nem szereti, ha pocsolyába lép, és vizes lesz a zoknija.
A huszonnégy éves színésznő Párizs északi részétől nem messze, Montluconban nőtt fel. Édesapja szájsebész, édesanyja pedig tanítónő. „Gyerekkoromban rajongtam a majmokért – meséli. – Órákig tudtam ücsörögni az állatkertben, és figyeltem, hogy ugrándoznak, hogy veszekednek, és békülnek ki. El is határoztam: főemlőskutató leszek. Aztán, amikor a pályaválasztásra került a sor, elmentem a tanácsadóba, de ott fogalma sem volt senkinek arról, hogyan lehetnék főemlőskutató. Így aztán szép lassan a színészet felé fordultam ” – adja meg Audrey a kézenfekvő magyarázatot.
Az Amélie csodálatos élete előtt vagy egy tucat filmben játszott, de egyikben sem kapott főszerepet. „Egy csúnya,félelmetes, vulgáris filmben, A különcben mutatkoztam be. Arra végül is jó volt, hogy tapasztalatokat gyűjtsék, és őszintén szólva, a pénz sem jött rosszul, amelyet ezért kaptam” – meséli.
Még barnább szemek
„Hazajöttem Amerikából, és a sok apró történetből már összeállt a fejemben az Amélie forgatókönyve – mondja Jean-Pierre Jeunet. – Éppen túl voltam az Alien – feltámad a halál című horrorfilm forgatásán. Most valami szépet és egyszerűt szerettem volna, emberi történettel és emberi arcokkal. Mi több, már a főszereplőm is megvolt hozzá: Emily Watson, a londoni lány, aki Párizsban nőtt fel. Emily azonban még a forgatás előtt faképnél hagyott. Ezen búslakodva bandukoltam a Montmartre környékén, amikor egy sarkon megpillantottam a Venus Beauty Institute című film plakátját, és rajta Audrey Tautou-t. Megszereztem Audrey számát, és megkértem, hogy jöjjön el a válogatásra. Ő volt a második jelentkező, de ahogy belépett, tíz másodperc múlva tudtam: ő lesz Amélie.”
A rendezőt leginkább Audrey varázslatosan barna tekintete fogta meg, de azt kevesen tudják, hogy a forgatás során a színész szemét különleges kameraállással és technikával tovább „barnították” és nagyították, így aztán a nézők végleg elvesznek az igéző barna „tavacskákban”.
Zarándokok Párizsban
Miután bemutatták, Franciaországban kitört az „Amélie-láz”. Ugyanúgy bolondul a filmért Jacques Chirac elnök, mint Lionel Jospin miniszterelnök, és a mozibarátok úgy ünneplik, mint az angolok a saját, legújabb kori, remek filmjeiket. Az Amélie csodálatos élete külföldön is bombasiker, Amerikában is tetszik a nézőknek, a japán turisták pedig külön azért látogatnak el a Montmartre környékére, hogy felfedezzék a filmben szereplő helyszíneket: a kávézót, Amélie munkahelyét, a morc zöldséges standját, de az Abbesses metrómegállóra – ahol szárba szökken a főszereplők szerelme – sem voltak még annyian kíváncsiak, mint manapság.
„Sohasem álmodtam ekkora sikerről – mondja Tautou kisasszony. – Annak külön örülök, hogy egy francia film külföldön is sikert arat. Az viszont kifejezetten zavar, amikor az utcán megállítanak: nem tudok mit kezdeni a rajongóimmal, és nem szeretem a felhajtást. És akkor még nem is beszéltünk a médiáról. Franciaországban az emberek nem szeretnek fecsegni a magánéletükről, de előfordul, hogy egy nap hét interjút is adok, és az újságírók folyamatosan nyaggatnak, hogy meséljek a barátomról. Ebből egyenesen elegem van. Senki sem arról kérdez, hogy miért nem lettem főemlőskutató, vagy más efféle, érdekes dologról.”
Mademoiselle Tautou-t – akit egyre többet emlegetnek az új Audrey Hepburnként – folyamatosan hívják Hollywoodba is, de nem lelkesedik: „Nézzék meg, mi lett Amerikában a francia színésznőkkel! Semmi. Csupán időpocsékolás az egész. Nem gondolom, hogy oda kellene mennem, és főleg azt nem, hogy szerepeljek valami ócska akciófilm harmadik epizódjában… És azt is meg kell mondanom, hogy csak töröm az angolt.”
Nők Lapja 2002/17. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images / Audrey Tautou színésznő az Arany Pálma-díjasok fotópályázatán a 66. Cannes-i Filmfesztiválon 2013. május 26-án
