Forró, fülledt, páratelt a levegő. A monszuneső függönyt képez. Megszólal a lélekharang. Akiért a harang szól, azt már életében szentként tisztelték. Teréz anya – így nevezték a szegények és elesettek önfeláldozó oltalmazóját. Szíve nyolcvanhét éves korában szűnt meg dobogni. Aranyszíve volt. Erős, vasakaratú. Indiában jelképpé vált. Megrendültén fogadták világszerte a szomorú hírt, távozásával szegényebb lett az emberiség.

India kétnapos gyászt tartott, félárbocra eresztették a nemzeti lobogókat, az államfő lemondta összes hivatalos programját, a kormányfő Calcuttába utazott, hogy fejet hajtson az ország nagy halottja előtt. Állami, kormányfőnek járó tiszteletadással temették el e rendkívüli teremtést. II. János Pál pápa „mélységes szomorúsággal” fogadta Teréz anya halálhírét. „Napjaink egyik óriását vesztettük el” – jelentette ki Clinton elnök. „Ragyogó példája volt az irgalmasságnak” – hangsúlyozta az ENSZ főtitkára. Chirac francia elnök szerint „…Teréz anya távozásával kevesebb szeretet, kevesebb együttérzés, kevesebb fény maradt a földön”. Milliók gyászolják korunk legtiszteletreméltóbb személyiségét.

Nővérei fehér száriba öltöztették, jégágyra fektették Teréz anyát, sorra elvonultak előtte, az indiai hagyományt követve, a tiszteletadás gesztusaként megérintették mezítelen lábát. Küldetése befejeződött. Mi tette ilyen naggyá, ilyen tiszteletreméltóvá? Hogyan vált Teréz anya nemzetközi hírűvé, példátlanul népszerűvé, példaképpé?

Küldetés

1910-ben, Szkopjében jött a világra Ágnes Gonxha Bojaxhiu, albán nemzetiségű szülők gyermeke. Apja módos építész volt. A családi védett fészek hamarosan elárvult, a papa korai, váratlan halála után megváltozott életük. A mama ruhákat, hímzéseket árulva kereste meg a kenyerüket. Agnes a helyi plébánia fiatalokból álló csoportjának a tagja lett. A velük foglalkozó jezsuita pap egy életre szóló hatást gyakorolt a tizenéves lányra. Elhivatottságot érezve, tizennyolc évesen jelentkezett a katolikus missziós apácák, a Lorettói Nővérek Rendjébe. Írországba küldték, megtanult angolul, majd Indiába irányították.

1929-ben érkezett meg Kalkuttába. Eskütételekor a Teréz nevet választotta, közel érezte magához Lisieux-i Szent TWzf. Kalkutta Ázsia és a világ egyik legnagyobb és legszegényebb városa. Modem, egyszerre gazdag és elképzelhetetlenül nyomorúságos. Emberek milliói születnek, élnek és meghalnak az utcán. Egész életük az utcán zajlik le. Kéregető kisgyerekek, testüket áruba bocsátó kislányok, koldusok serege, csontvázemberek, betegek, nyomorékok, haldoklók… Reménytelennek tűnik a helyzetük. Az utcán élők serege nem csökken. Az újszülöttektől a haldoklókig mindannyian kiszolgáltatottak.

Teréz anya Kalkuttában földrajzot és katekizmust oktatott egy rendi iskolában, ahová jómódú gyerekek jártak. Nap mint nap elé tárult az utca apokaliptikus képe. A feneketlen nyomor, a mérhetetlen szenvedés láttán összeszorult a szíve. Tüdőbajos lett. Dardzsilingbe, a Himalája lábánál lévő hegyi üdülőhelyre küldték gyógyulni. Ekkor született meg benne az elhatározás: a jólétből átköltözik a sorsukon segíteni nem tudó elesettek közé. 1948-ban a katolikus egyház engedélyezte, hogy tanítás helyett szolgálja a „szegények legszegényebbjeit”.

Megtanult hindi és bengáli nyelven. 1949-ben megkapta az indiai állampolgárságot. Egy év múlva a Vatikán jóváhagyásával megalapította A Szeretet Misszionáriusai Rendet. Nyolc ágra oszlik a rend: aktív nővérek, szemlélődő nővérek, aktív testvérek (papok), szemlélődő testvérek, misszionárius atyák, laikus misszionáriusok, önkéntesek, a betegek és szegények közül jelentkező munkatársak. A végső fogadalomtétel előtt a nővérek három hétre hazatérnek családjukhoz, hogy eldöntsék: valóban végleg a rendben akarnak-e maradni, szolgálni egy életen át. Lemondanak a magánéletről. Spártai életmódot folytatnak, mértékkel étkeznek, nincs külön szobájuk, csak egy ágyuk, egy váltás ruhájuk, egy pár szandáljuk és egyetlen fatányéruk. Mindenkihez egyformán kedvesek, figyelmesek, jóindulatúak. Teréz anya arcát többnyire szelíden mosolyogva láttuk.

Az első Nobel-díjas apáca

Első otthonukat 1952-ben, Tiszta Szív néven nyitották meg. Fizikai és lelki segélynyújtás, orvosi ellátás, oktatás, szociális tevékenység, a tbc-s, a leprás, az AIDS-es betegek ápolása, elhagyott, mozgássérült, szellemi fogyatékos gyerekek gondozása, mozgóklinikák működtetése, szakmai képzés tartozik feladataikhoz. A hajléktalanok, az alkoholisták, a kábítószeresek, a leányanyák istápolása, otthonok alapítása, főtt étel osztása (naponta legalább ezer emberre főznek). Tevékenységüket az emberszeretet diktálja. Mindez Teréz anya kezdeményezésére, ösztönzésére jött létre.

A misszionárius nővérek járják az utcákat, összeszedik a haldoklókat, hogy tiszta ágyon fekve, békében, emberi méltóságukat visszanyerve távozhassanak az élők sorából. Lepra… Már az említése is félelmet kelt. Bár a leprás beteg korunkban nincs halálra ítélve. Negyven évvel ezelőtt kezdték el a leprások kezelését. Ma falunak beillő központban látják el őket.

Számtalan kérés érkezett Teréz anyához a világ minden tájáról. Az AIDS új kihívást jelentett. Észak- és Dél-Amerika, Afrika, Európa, Ázsia számos városában létesítettek AIDS-otthonokat, -gondozókat.

Zöld ágyak sorakoznak a gyerekotthonban, a beteg, alultáplált kicsinyekbe lassan visszatér az élet. Játszószoba, játszóudvar — napjaikat igyekeznek megszépíteni. Az utca népe naponta találkozik a nővérekkel, akik a legelesettebbeket magukkal viszik, megfürdetik, lefektetik, infúziót adnak, felerősítik őket.

Első, Indián kívüli otthonuk a venezuelai Cocorotében nyílt meg. A fehér-kék száris nővérek megjelentek és otthonokat nyitottak minden kontinensen. Egyedül Indiában ekkor már 168 rendház működött.

Teréz anya „a szegények és nélkülözők, a betegek és árvák közötti emberbaráti tevékenységéért” 1979-ben Nobel-békedíjban részesült. Előtte még sohasem kapott apáca Nobel-díjat. Kérte, hogy a hagyományos díszvacsoráról mondjanak le, a hétezer dollárt hadd fordítsa szegényeire. VI. Pál pápa, hogy megkönnyítse Teréz anya közlekedését, drága Lincoln gépkocsiját neki ajándékozta. Természetesen ezt is értékesítette, élelmet vett belőle.

Számos kitüntetésben részesült, India messzemenő tiszteletét legmagasabb érdemrendjével fejezte ki. A XXIII. János pápáról elnevezett díjat először adták nőnek, Teréz anyának 1971-ben. Megkapta a Kennedy Alapítvány kitüntetését, Pertini olasz köztársasági elnök nyújtotta át neki a Balzan-díjat és sorolhatnánk tovább.

Hódolat és bírálat

India lakosságának csak három százaléka katolikus. Teréz anya nem nézte, ki milyen vallású, a rászoruló emberre tekintett, és segített. A társadalom kasztokra osztása több évezredes maradvány. A kasztrendszert eltörölték, de a gyakorlatban nehéz felszámolni. Gandhihoz hasonló nézeteket vallott.

Kemény bírálatok is érték. Mereven elutasította az abortuszt, csak a természetes családtervezést tanította a szegényeknek: „gyöngyfüzért adunk az asszonyoknak, amelyen kiszámíthatják ciklusuk napjait.” Tette ezt Indiában, ahol ötven évvel ezelőtt, a függetlenné váláskor 360 millió lakos volt és most vészesen közelít az egymilliárd felé. Távol tartotta magát a világ bajaitól, nem lépett fel okainak megszüntetéséért, bár közelről látta a nyomort, az igazságtalanságot. Szeretetek törődést, menedéket, gyógyírt, „felszíni kezelést” nyújtott védenceinek. Rosszallták, hogy adományokat bárkitől elfogadott, még a gyűlölt haiti diktátortól, Duvalier-től is. A haldoklóknak nem adott fájdalomcsillapítót, mert bár élete átívelt a XX. századon, ő mégis mintha a régi idők eszményképeit idealizálta volna. „Csak” segíteni akart, tette ezt tiszta szívvel, rendíthetetlen hittel, kitűnően.

Ma több mint százhúsz országban 4500 áldozatkész apáca követi Teréz anya útmutatását, 569 központban nyújtanak segítséget a „szegények közt a legszegényebbeknek”. E sorok írója az etiópiai éhínség idején, UNICEF Nemzetközi Küldöttség tagjaként találkozott Teréz anya lányaival. Iszonyatos körülmények között, éjt nappallá téve próbálták kiragadni a halálból a még megmenthető gyerekeket. Pontosan tudták, vészhelyzetben mit kell tenniük, kicsik és nagyok felnéztek rájuk, nemcsak tejet és tápszert kaptak, hanem biztatást, bátorítást is. Elmentek a nővérek Csernobilbe, a radioaktív sugárzás áldozatait ápolni. Az örmény földrengéskor a hajléktalanná váltak segítségére siettek. Magyarországon 1989-ben telepedtek meg Teréz anya nővérei.

Anyai szeretet

Óriás volt a törékeny, töpörödött, barázdált arcú, idős rendfőnöknő. Nem le-, felnéztek rá, csodálták heroizmusát. Legyőzhetetlennek tűnt. Még a betegségek, a tuberkulózis, a tüdőgyulladás, a maláriás rohamok, a csonttörések is csak időlegesen döntötték le lábáról. Lelki ereje legyőzte fizikai gyengeségét. 1983-ban kapta első szívrohamát, 1989-ben a másodikat, csaknem végzeteset. Szívritmus-szabályozóval élt tovább. 1990-ben még nem fogadták el lemondását, 1997 tavaszán súlyosan megrendült egészségi állapota miatt, érműtéte után már kénytelenek voltak.

„Én nem vagyok Teréz anya, Nirmala nővér vagyok. Kérem, ne hívjanak engem anyának” – mondta megválasztása után hatvannégy éves utódja, aki a rend első önkéntesei közé tartozott. Teréz anya jogi egyetemre küldte, ő lett a misszió jogtanácsosa. Ő ápolta Teréz anyát, ő volt a kísérője, szellemi gyermekének tekintik.

Teréz anya… Millióknak nyújtott meleg, anyai szeretetet. A legszegényebbeknek! Szolgálata lejárt… Példája él és hat. Életműve az emberiség öröksége. 

Szilágyi Éva

Nők Lapja 1997/38. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Terry Fincher/Hulton Archívum/Getty Images