…A hős boldog. A hős konfliktusba keveredik, a hős meghasonlik, esetleg a narrátor elmagyarázza, hogy a hős megbékül a világrenddel, a nappal, holddal, csillagokkal és feleségével. Ha komédia az illető színmű, a hős mindenféle mulatságos bonyodalmakba kerül: kiteszik a hivatalából, menyasszonya elhagyja, elbukik a küszöbön, spenótot öntenek a fejére, és így tovább.
De akár így, akár úgy — a színésznek számtalan jelenetben, párbeszédben, magántűnődésben adódik alkalma, hogy lépésről lépésre fejlessze szerepét, hogy jellemének hol egyik, hol másik oldalára vetítsen fényt.
A nagy színpadok művészeinek rendelkezésére órák vagy rosszabb esetben is negyedórák állnak, hogy megformálják szerepüket. A kabarészínésznek — néhány perc! A Vidám Színpad művészeinek lélegzetvételnyi idő alatt kell összemarkolni, összesűríteni egy karaktert. Úgy kell dolgoznia, mint a modern festőnek, aki néhány széles, erőteljes ecsetvonással ábrázol. Pár mozdulat, egy szempillantás, a szájnak bizonyos fintora, egy bizonyos mosoly, egy bizonyos hangsúly — és már »hozza« a figurát. Már hoznia kell. Mert figura, mert jellem nélkül — nincs nevetés. Nincs önmagamra, szomszédomra ismerés. Csak ha elhiszem, hogy a szerep él a színpadon, akkor hiszem el szavait és tetteit és — akkor derülök rajtuk.
Sajátos törvényű színjáték a kabaré, a Vidám Színpad művészete. Erősnek, tömörnek, hatásosnak kell lennie, mint a borsnak. Hiszen majdnem olyan zárt, szigorúan megszabott kell retek között mozog — mint a szonett…
Kertész Magda és Nádor Ilona riportja
Nők Lapja 1962/37. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Kotnyek Antal
