A szerelem mindent legyőz! – bizonyság erre ez az 1928-ban készült régi fénykép, melyet a lapjukban látott családi fotográfiákon felbuzdulva küldök – a hozzá tartozó történettel.

Mert regényes szerelmi házasság volt a kép középpontjában ülő idős páré: nagyanyámé, nagyapámé. Ők ketten ugyanis nem minden nehézség nélkül kerültek össze. Nagyanyám egy nagygazda lánya volt Dombóváron, nagyapám pedig a helybéli földesúr mindenese: kocsisa, lovásza egy személyben. A nagygazda nem nézte jó szemmel nagyapám közeledését, meg is mondta neki: „Kódishoz nem adom a lányomat!”.

Nagyapám, Csonka Vendel, nem akart lemondani a lenvirágszemű, szép szőke Kelemen Boriskáról. Bánatában – meséi szerint – erdőt, mezőt bejárta gazdája egyik szépséges paripájával, akit csikó kora óta ő nevelt, dédelgetett. A ló is szerette nagyapámat, olyan volt az amúgy makrancos állat a keze alatt, mint a kezes bárány.

Egy napon lovassági versenyt hirdettek, ahová főként arisztokraták és huszártisztek neveztek be. Nagyapám gondolt egyet, ő is jelentkezett a versenyre kedvenc lovával, „akit” a gazdája ebből az alkalomból átengedett lovászának. Az urak lenéző mosollyal vették tudomásul „riválisuk” indulását, meglepetés csak akkor ért mindenkit, amikor nagyapám futott be elsőként a célba. Azt is ő mesélte nekünk, hogy miként történhetett ez. Hát csak úgy, hogy induláskor belesúgta a hűséges állat fülébe: „Mindent bele, padkám, Kelemen Boriskáért!” így vágtattak nagyokat kurjongatva a cél felé.

A versenydíj ezer aranykorona volt, amiből nagyapám egy nagy házat vett az Erzsébet utcában. Illő módon kiöltözött, és annak rendje és módja szerint feleségül kérte Boriskáját. A nagygazdának már nem lehetett kifogása jövendő veje ellen.

A házasságukból nyolc élő gyerek született, akik később ugyancsak kibővítették a családot – amint hogy a kép is tanúsítja. A kis pályás, ott a jobb szélén én vagyok, elől a hegedűt tartó, matrózruhás fiú a bátyám.

Nagyapa ötven évig szerette az ő kis ,,Barikáját”, ahogy nagyanyámat nevezte, aztán egyedül maradt, feleségét előbb ragadta el a halál. Férfiereje teljében a vasútnál dolgozott, onnan ment nyugdíjba is. Legidősebb fia, ifjabb Csonka Vendel Dombóvár egyik legmódosabb adófizető polgára, majd az 50-es években legnagyobb kulákja lett, mert mint kiváló iparos, kereskedő és gazdálkodó dolgozott, és gyarapította (volna) vagyonát. Rákosi börtönbe záratta, vagyonát elkobozták, szinte földönfutóvá lett a családja. Hiába volt Dobi István az ifjúkori barátja, sőt komája is, az ország akkori elnöke nem tudott, vagy nem is akart segíteni rajta.

Ma már a nyolc gyerekből sajnos egy sem él, csak mi, unokák őrizzük emléküket. S hálásan gondolunk a derék paripára, hisz valójában neki köszönhetjük szilaj nagyapánkat és szelíd lelkű nagyanyánkat is.

Sólyom Lászlóné Csonka Aranka

Budapest

Kedves Olvasóink, köszönöm a bizalmukat, hogy rendre küldik féltett, régi fényképeiket. Ha akad még érdekes és érdemes fotográfia, s mellé, hozzá tartozó történet, kérem, küldjék el. A fotókra vigyázok, másolás után visszajuttatom Önökhöz. Megjelenés esetén 500 forint honoráriumot fizetünk. A borítékra kérem, írják rá: Családi fotográfiák.

Nők Lapja 1992/19. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images