Szakasztott apja, csak fiatalabb kiadásban, a költőóriás, Faludy György fia. Közel az ötvenhez, megírta élete első könyvét regénybe illő gyerekkoráról.
Tizennyolc hónapos volt, amikor a szülei elhagyták az országot, 1956-ban. Pár hónappal később kalandos úton jutott ki hozzájuk Londonba. Ezért írta angolul, Andrew Faludy néven a könyvét, amelyet Bart Dániel kitűnő fordításában olvashatunk?
Emigrációban nőttem fel, csak otthon beszéltünk magyarul, de baráti körben a szüleim gyakran váltottak németre, vagy egy tucat más nyelvre, főleg ha azt akarták, hogy én ne értsem. Végül teljesen elfelejtettem az anyanyelvemet, és csak később tanultam meg újra. így anyanyelvi szinten az angolt beszélem, de franciául is jobban tudok, mint magyarul.
,,Apámat nem láttátok?” – kérdezi könyvének címében. Haragudott rá, hogy nem olyan, mint a többi apa?
Inkább furcsának találtam, hogy állandóan beletemetkezik az írásba. Egy gyereknek érthetetlen, hogy az írónak írni kell. Felnőtt fejjel már nem csodálkoztam rajta.
Féltékeny volt arra a világra, amelyet az író-apa teremtett maga köré?
Arra nem voltam féltékeny, csak szerettem volna én is abban a világban élni. Remélem, most megtettem felé az első lépést. Gyerekkoromban nem lehetett. Anyám halála után apám is eltűnt: vándorolt a világban, sehol sem találta a helyét. Ezért tettem fel a kérdést, mert nem nagyon láttam akkoriban. Miközben hiányzott.
Jobban, mint az édesanyja?
Nyolc és fél éves voltam, amikor anyám meghalt. Kevés emlékem maradt róla. Sokat szenvedett, hátralévő ideje legnagyobb részét alvással töltötte, szemmel láthatóan fogyott ki belőle az élet. Egyébként újságíró volt, a Nők Lapjánál, Szegő Zsuzsa néven írt cikkeket, meséket. Néhány írását megtaláltam az apámnál, sajnos, elvesztek a vándorlások közben.
Az édesapja mit szólt a könyvéhez?
Nevetett rajta. Tetszett neki. Főként a magyarországi emlékeim és a pokolbéli hippinapjaim.
Nekem tudja, melyik tetszett a legjobban? A Hintaló-etető Vállalat.
Nekem is. Sőt, Apuci is nagyon élvezte. Mindketten imádtuk keresztapámat, Wesselényi Miklós bárót és a feleségét, Fedor Ágnest. Utoljára 1977-ben láttam a keresztapámat, az Operaházban. Nem bírtam odamenni hozzá, mert nem a feleségével jelent meg, hanem a szeretőjével. Egészen belepirultam, annyira érzékenyen érintett, hogy nyilvánosan mutatkoznak.
Ahhoz mit szól, hogy a papája újranősült, és kilencvenegy évesen egy nála hatvannégy évvel fiatalabb nőt vett feleségül?
Nem lepett meg, és nem háborított fel. Megértem, hiszen a választottja kedves lány, és nekem az a fontos, hogy apám jól érezze magát. Ne maradjon egyedül! Nekem ott van a családom. Tanya, a gyönyörű kis feleségem és a két gyerekem. Alexander tizenkilenc éves, kicsit hasonlít rám, csak nem annyira vad, hanem komoly, és művészettörténeti cikkeket ír. Emily, a szépség, tizenöt éves, és festőművésznek készül. Egyikből sem lesz író.
Magából még lehet!
Egy önéletrajzzal még senki nem lesz író, ez világos. A kötetemnek sem lesz folytatása, de az írást nem hagyom abba. Ezen a nyáron befejezem a következő könyvemet, ,,A megváltó”-t, amely egészen más. Páneurópai novelláskötet. A feleségem is kérdezte, amikor ideutaztam, hogy akkor most magyar író vagyok, mert magyarul adják ki az önéletrajzomat? Nem vagyok se magyar író, se angol író. Én egy újfajta európai író vagyok, vagyis az szeretnék lenni.
Egyelőre azonban angol nyelvet és irodalmat tanít Portsmouth-ban!
Szívesen abbahagynám. Nem azért, mintha nem szeretném, imádom a gyerekeket, de megakadályoz az írásban. Mindennap kellene írnom, de csak a nyári szünetben érek rá.
Egyáltalán ki biztatta az írásra? Az édesapja?
Néhány éve két tanár kollégámnak elmeséltem egy történetet. Addig unszoltak, hogy írjam meg, amíg engedtem a kérésüknek. Nélkülük talán sosem lett volna merszem az íráshoz.
Még csak azt árulja el, hogy miért köti hátra a haját időnként? Nem akar hasonlítani az apjára?
Pár éve bérletet akartam váltani az egyik metróállomáson, és odalépett hozzám egy idős ember. Pénzt kért, kenyérre. Amíg az erszényemet kerestem, jobban megnézett, és azt mondta: „Maga nagyon hasonlít a Szűz Máriához!” Ezt eddig még nem hallottam, azóta kezdtem hátrakötni a hajamat.
Attól sem tart, hogy a kis Faludyt összehasonlítják majd a nagy Faludyval?
Sok mindent örököltem tőle: iróniát és egy kis fantáziát is, de nem annyit, mint az övé. Ezzel tisztában vagyok. Imádom a műveit, azt, hogy ő az én apám. Hogy mekkora költő, azt eldönti az idő. Szerintem a legnagyobbak között van a helye.
Vadas Zsuzsa
Nők Lapja 2002/32. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Faludy György (Fortepan / Szalay Zoltán)
