Kérdés: Minden baj oka az, hogy elsős lett a kislányunk. Iskolaéretten, hétévesen kezdte az évet. Én már az első hónap után úgy éreztem, rosszul választottunk iskolát. Egész napos (iskolaotthonos) osztályba került, mert ebben az iskolában mindhárom első osztály ilyen. Bár mi már a beiratkozásnál kértük (mint mások is), hogy napközis osztályba járhasson, mert délben el tudnám hozni, hiszen itthon vagyok a kisebb testvérével, 7 óra 45 perckor kezdődik az iskola és 16 óráig tart. 1/2 5-re érünk haza, s nem játszhat tovább, mint 5-ig, mert akkor még éjfélkor is tanulna. Ugyanis még itthon is gyakorolni kell az írást, a számolást, az olvasást, amit másnap a tanító néni szigorúan számon kér. Az iskolában is csak tanulnak! (Szerintem egy egész napos osztályban eleve kellene, hogy jusson idő a játékra, pihenésre.) Nagyon fáradtan jön haza, a szünetben sem szabad szaladgálni, ha valaki mégis ezt tenné, fekete pontot kap. Egyébként is egész nap, délelőtt és délután folyamatosan pontozzák őket, de pontozzák még a színházlátogatásnál is, s aki a székén fészkelődik, máris megkapja a fekete pontot. Esténként fél 9-ig tanulunk, és szerintünk ez abnormális dolog. A tanító néni szerint viszont ennek így kell lennie, így lesznek példás magatartásúak. Sokszor reggel a becsöngetés előtt a tanító néni már diktálja a nagyon nehéz és hosszú mondatokat, mert rosszak voltak, kiabáltak a gyerekek. Mi már eldöntöttük, hogy másik iskolába visszük a gyereket. De helyes ez? Vagy még várnunk kellene? De hiszen a második osztály is egész napos! És ha igen, akkor várjuk most már ki az év végét, s csak szeptembertől írassuk át? A gyerek egyre sápadtabb, s bár mindent teljesít, jól tanul, egyre rosszabb állapotban van, reggel izzadton ébred, a szeme karikás.

Válasz: Ne várjanak egy percet se! Vigyék át a gyereket másik, gyerek- és emberszabású iskolába most, azonnal! Akkor legalább nem kell nyáron szorongania, hogy miféle ismeretlen helyre fog kerülni, s szeptemberben már olyan helyen kezd, ahol valamennyire megismerte a tanító nénit, a gyerekeket és a helyi szokásokat.

Egy kis elsősnek valójában két-három, később három-négy óránál többet nem szabadna eltöltenie az iskolában, s az iskolában töltött idő után az otthoni tanulás nem lehetne több, mint 15-20 perc. Ami ezen felül van, az rontja a gyerek egészségét testi és lelki értelemben egyaránt. Ebben az életkorban a gyerekeknek még több órát kellene eltölteniük naponta szaladgálással, intenzív mozgásos játékkal a szabad levegőn, hogy a fejlődőben lévő központi idegrendszert kellő mennyiségű oxigénhez juttassák. (Agyuk úgyszólván felnőttagy, míg tüdőlebenyeik felszíne ötször kisebb a felnőtténél!)

Megdöbbentő – sőt mondhatnám: törvénytelen -, hogy egy iskola úgy indít három párhuzamos első osztályt, hogy nem kínál választási lehetőséget a szülőknek. (A pedagógián időnként pusztító divatok söpörnek végig, melyek éppen azáltal válnak pusztítóvá, hogy divattá lesznek minden megfontolás, meggondolás, a helyi körülményekhez való alkalmazás és a szülők kívánságainak figyelembevétele nélkül: Az iskola szolgáltatás; használói a gyerekek és a szüleik, természetes tehát, hogy az ő igényeikhez kell a szolgáltatásnak alkalmazkodnia. De még túl mélyen gyökerezik a közfelfogásban a hatóságiskola emléke, valamiféle hatalmi szervé, amelyik az állam kinyújtott csápjaként hatol be a családok életébe, és próbálja azt szervezni és átszervezni, kénye-kedve szerint. Remélem, hogy az ilyen iskolák működése hamarosan lehetetlenné válik.)

Az egész napos osztályról ma már tudjuk, hogy neurotizál. Még akkor is, ha levegőzés, játék, pihenés tagolja. Az pedig, hogy egy egész napos osztályban a pedagógusok azt mondják, hogy még otthon is kell gyakorolni, tanulni, meg kell, hogy döbbentsen szakszerűtlenségével. (Sem a napközi, sem az egész napos iskola után nem volna szabad otthon az iskolával foglalkozni.)

És azt is megkérdezhetnénk, vajon miért pontozzák az elsősöket? És ha már pontozzák, miért fekete ponttal? Az első osztályban nincs osztályzat vagy osztályzatszerű értékelés. A fekete pontról tudjuk, hogy hosszú távon nem segít, csak ront a gyerekek állapotán, magatartásán, tanulmányi eredményein.

Ennyi szakszerűtlenség láttán már természetesnek kellene tartanunk, hogy a tanító néni tanulással, feladattal – diktálással – büntet, mert a gyerekek rosszak voltak, kiabáltak.

Reméljük, már meg is találták azt az iskolát, ahová átvitték kislányukat, ahonnan délben hazahozhatják, s otthon nem kell, hogy tanuljanak vele!

Nők Lapja 1997/21. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images