»… Ha volna olyan állatorvos, aki egyben szülészettel is foglalkoznék, az elhullott állatokból származó bomlott szerves anyagokkal az anyák légióinál okozhatna gyermekágyi lázat!… A gyermekágyi láz tehát nem járvány, hanem felszívódásos megbetegedés. Oka nemcsak a hullaméreg lehet, hanem bárminő bomló szerves anyag, származzék akár embertől, akár állattól!…«

Az emelvényen zömök, izzótekintetű férfi áll, ő mondja ezeket a szavakat. Csak néhány másodpercre áll vele szemben a felvevőgép, aztán a darum felemelkedik és széles ívben mutatja körben a termet. A tömött padsorokat, amelyekben sötét ruhás, kitüntetésekkel díszített, komor és bizalmatlan tekintetű professzorok ülnek, majd a karzatot, ahonnan forró együttérzéssel és lelkesedéssel figyelik fiatal orvosok, medikusok és bábaképzősök az előadó beszédének utolsó szavait.

Az előadó: Semmelweis Ignác. Az orvostudomány történetében határkövét jelző szavai a bécsi orvoskongresszuson hangzottak el 1850-ben. És most, 1952-ben a Filmgyár gyarmatutcai műtermében Apáthy Imre mondja el ezeket a szavakat. Lelép a kongresszus szónoki emelvényéről s az odasiető Bán Frigyessel az új magyar film kétszeres Kossuth-díjas rendezőjével vált néhány szót. A játék kifogástalan. Pásztor István operatőr elégedett a képpel, a haragszobából is felhangzik a jelzés: »a hang jó volt« — a felvétel kész. Jöhet a következő. A Semmelweis Ignác életéről készülő film egyik legizgalmasabb része: hogyan fogadják a Habsburg-birodalom hivatalos orvosi körei a fiatal tudós megdöbbentő felfedezését.

Abban az időben, amikor Semmelweis Ignác, a fiatal orvos a bécsi szülészeti klinika tanársegéde lett, senki nem talált semmi rendkívülit abban, hogy a klinikákon szülő asszonyok közül igen nagy számban szedte áldozatait egy titokzatos betegség, a gyermekágyi láz. Így volt ez évszázadok óta, szerte Európában. Száz fiatal anya közül tízet, tizenkettőt, néha tizenötöt, vagy húsznál is többet vittek a gyermekágyból a hullakamrába. A vajúdó nők sikoltva tiltakoztak, amikor hozzátartozóik a klinikára szállították őket. Pedig a szegény asszonyoknak s az otthonukból kivert leányanyáknak nem volt más lehetőségük. Nem szülhettek otthon, nem hivathattak drága pénzért orvost a lakásukra.

Hányszor járt Semmelweis tehetetlen dühhel, borzalmas kétségbeeséssel a klinikai kórterem ágyai között. Itt is, ott is felütötte fejét a titokzatos láz. Hideg rázta, forróság emésztette az egy-két nappal azelőtt viruló egészségű fiatal anyák testét. És felhangzott a rettenetes csengettyűszó nap mint nap, éjjel és fényes délben, néha minden órában. A ministráns gyerek ment elől, az rázta a csengőt, utána a pap, karingben, stólával. Semmelweis ilyenkor fülét befogva rohant fel szobájába. Már megint, újból és újból a halotti szentség, az utolsó kenet.

A haldoklást kísérő csengettyűszónál jobban csak a professzorok kenetes szavaitól irtózott Semmelweis. »A gyermekágyi láz oka a genius epidemicus« — szajkózta a »tudomány« már évszázadok óta. »A járvány szelleme a földből, a levegőből és a világűrből jövő rejtélyes sugárzások okozzák a rettenetes betegséget. S ehhez még hozzájárul — mondták némelyek —, a szülő nő szeméremérzése, a leányanya bűnbánata.

Járvány? Semmelweis tudta, hogy nem lehet járványos az a betegség, amelyet egy vékony fal megállít, amely nem pusztít kint a városban, az egyetemi klinikán kívül, sőt a szomszédos termekben sem, ahol nem orvostanhallgatók, hanem bábaképzősök tanulnak. Rádöbbent, hogy a gyermekágyi láz okát nem a világűrből, sőt talán egyenesen a magasságos mennyekből jövő »sugárzásokban« kell keresni, hanem itt a földön, éppen a bécsi szülészeti klinika falai között.

A Semmelweis című új magyar film forgatókönyve Dallos Sándor munkája — megrendítően szépen ábrázolja a nagy tudós életpályáját. Semmelweis Ignác egy budai fűszerkereskedő fia volt. Ezt talán még megbocsátották volna neki a császári udvar fényében sütkérező előkelő professzorok — de azt már soha, hogy az orvosi pályát egész életében szent hivatásnak tekintette. Sem azt, hogy csak a tudománynak s az emberi becsületnek volt tekintélye előtte, sem azt, hogy egyetlen célja volt: az anyák és gyermekek megmentése.

Amikor megtalálta a gyermekágyi láz okát (abban a hullaméregben, vagy más bomló szerves anyagban, amelyet maguk a boncoló orvosok és orvostanhallgatók vittek a szülőanyák testébe) s felfedezte a megelőzés módiját is, a vizsgálatok előtti klórmeszes kézmosást — egyszeribe rázúdult a rangjukat, állásukat, áltudományuk tekintélyét féltő maradi és reakciós orvosok minden dühe. A film különös érdeme, hogy Semmelweis emberi nagyságával és néhány haladó orvosbarátjának becsületes és rokonszenves alakjával szemben élethűen és meggyőzően vonultatja fel az ellenséges tábor képviselőit is. Azokat, akik pénzért és rangért eladták a tudományt, a becsületet, az anyák millióinak életét. Azokat, akiknek utódai, szellemi leszármazottai ma is anyákat és gyermekeket gyilkolnak, csak — az idők változásával — megváltozott körülményeik között, új gazdák szolgálatában. 

Semmelweis életéről készült már film Magyarországon a 30-as években. S nemrégiben láthatta a magyar közönség a német filmgyártás Semmelweis című filmjét is. Az anyák megmentőjéről készült új film azonban sokkal több mint egy régi téma változata, új feldolgozása. Az író, Dallos Sándor, Bán Frigyes rendező, a színészek és a gyártás egész kollektívája olyan művet hozott létre, amely méltóan állítja elénk a nagy embert. A hazájához hű tudóst, a ’48-as eszmék hívét és harcosát, aki hatalmas eredményeivel Magyarország nemzetközi tudományos tekintélyét öregbítette —, a bécsi forradalom részvevőjét, aki haláláig azért küzdött, hogy tanai eljussanak minden ország orvosaihoz és óriási lépéssel vitte előbbre az orvostudományt, a haladás ügyét az egész világon.

Néhány nap még s filmgyártásunk új -alkotását, a »Semmelweis«-t bemutatják Karlovy-Viary-ban, a Nemzetközi Filmfesztiválon. S néhány hónap múlva, az évad őszi kezdetén filmszínházaink műsorára kerül.

Osvát Katalin

Nők Lapja 1952/28. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Semmelweis Ignác portréja / Getty Images