Kérdés: Anyám bármikor szívesen látja a kislányunkat, és Klári, aki most kilencéves, imád ott lenni. Anyám családi házban lakik, nem egészen nyolcvan kilométernyire tőlünk, két éve, apám halála óta egyedül, de hála Istennek, jó szomszédok, barátok és barátnők között. Amikor Klári ott van, kertészkednek, sütnek-főznek, szomszédolnak, lejárnak a Körös-partra, moziba mennek, fagylaltoznak, bicikliznek. Meséket olvasnak esténként, és remekül tudnak beszélgetni. És éppen ez az, ami a férjemet (aki egyébként soha nem szerette az anyámat, de különösen rosszba sem voltak) idegesíti. Azt mondja, hogy a nagymamáéknál teljesen „félreviszik” Klárit, hogy a világ már nem olyan, mint ahogy ott az öregek gondolják, és mit keres egy kilencéves kislány a hetven-nyolcvan  éves nénikék és bácsikák (anyám és szomszédai) között. Jó, menjen a gyerek a nagyihoz, ha annyira akar, de csak két hétre, aztán valami értelmesebbel töltse ki a nyarat (például: zenetanulás, nyelvi táborok). Klári erről hallani sem akar, és már most zokog, ha ez szóba kerül. Ő legszívesebben velünk együtt a nagymamánál szeretne lenni. Erre volna is lehetőség a mi szabadságunk ideje alatt, és tulajdonképpen a férjem is élvezi az ottani nyugalmat (imád horgászni), de elvi okokból mégis helyteleníti, hogy így szervezzük a nyarat. Én meg, talán gyengeségből, szívesen engednék a gyereknek (és tudom, hogy anyámnak is így jó). A gyereknek mi lenne jobb? Nem csak a nyáron, hanem a jövőjére is gondolva?

Válasz: A gyereknek biztos, hogy a nagymamánál lenne jobb. Nemcsak azért, mert ott jobban érzi magát, hanem hogy úgy mondjam, „fejlődése” szempontjából is. Az intenzív emberi kapcsolatok, az ezek nyújtotta érzelmi biztonság alapozzák meg a gyerek további fejlődését, orientálják őt a világban, múltban és jövőben, ezek a kapcsolatok szélesítik látókörét. Nem az a fontos, hogy „mit tanul” a nagymamától és szomszédaitól – bár biztos, hogy sok mindent tanul a kertben, a konyhában, a szomszédban, a Körös-parton, a napköziben és esti beszélgetések óráiban, ami sokkal fontosabb, mint amennyit egy nyelvi táborban tanulna – ezzel nem akarom kicsinyíteni a nyelvtudás fontosságát -, de a legfontosabb mégiscsak az, hogy milyen maradandó hangulatokat él át, milyen életekbe, sorsokba, otthonokba pillanthat be. Ez a nem szóbeli, nem intellektuális tanulás hihetetlenül gazdagítja egy felnövekvő gyerek érzelem- és kedélyvilágát, és nagyon sok olyasmit vesz fel magába öntudatlanul, amit csak az elkövetkezendő években fog igazán feldolgozni és megérteni. Jó dolog – és valóban „fejlesztő” -több oldalról, sok oldalról megnézni a világot.

Persze: a családi béke érdekében kompromisszumot is ajánlhatunk. A nyár elején – bármilyen logikátlanul hangzik – két hét nyelvi tábor. És aztán: irány a nagymamához!

Nem tartanám jónak, ha – bár ez volna a logikus – Klári előbb pihenne a nagymamánál, s aztán menne nyelvi táborba. Nyomasztó árnyként rontaná el a nagymamánál töltött napokat, heteket, hogy majd menni kell. Így viszont iskola után még valami másfajta „kötelességteljesítés”, és aztán: az egész nyár szabad, és úgy ahogy Klári szeretné, és ahogy tulajdonképpen az egész családnak is jó.

Nők Lapja 1997/25. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images