„A dicsőség nem mértékadó számomra” – Madame Mitterrand

Az Elle című francia hetilap különtudósítója, Colombe Pringle elkísérte Francois Mitterrand francia köztársasági elnököt és feleségét Japánban tett hivatalos látogatásukra.

Tokióban, két program között interjút készített Danielle Mitterrand-nal. Ebből közlünk részleteket.

Danielle 38 éve Mitterrand felesége — írja a tudósító.

Szerénységével, kedvességével, kendőzetlen arcával sikerül elkerülni a köztársaság elnöknékre jellemző kényszerű mosolyt, tartózkodó modort. Elegáns szállodai szobájában fogad, két fárasztó „jelenés” között. Danielle ledobja cipőjét — „elvégre ez itt hagyomány, használjuk hát ki” — leül az ágyra és beszélgetni kezdünk.

— A háború alatt ön részt vett az ellenállásban, majd a szocialista párt aktivistája volt. Ma kiáll az emberi jogok védelméért Salvadorban, édesanya, sőt nagymama. De május 10-e óta ön a köztársasági elnök felesége. Milyen hatással van ez önre?
— Igen… de mégsem. Én nem így ítélem ezt meg. „Az elnök felesége” vagyok ugyan, de csak mások számára. Én magam nem érzem magam elnöknének. Francois tiszteletben tartja a másik ember személyiségét. S ennek én vagyok az elsőszámú haszonélvezője.

— És hogyan bírja itt, Tokióban azt, hogy bárhova megy, a rendőrség szabaddá teszi ön előtt az utat? Ez aztán az igazi privilégium, nemde?
— Igen… Kértem ugyan engedélyt arra, hogy kétórás gyalogsétát tehessek Tokióban, de a rendészet nem engedélyezte… Biztonsági okokból. Megértem őket, de ami engem illet… Néha eszembe jut egy merénylet lehetősége, de különösebben nem izgat. Nyugodt vagyok magamért és Francois-ért is. Olyan érzésem van, mintha oltalmaznának… Mikor látom, hogy negyven embert rendeltek ki védelmemre, azt kérdem magamtól: hát mit is képviselek én? Miféle hatalmam van, hogy ekkora szolgálatra volna szükségem?…

— Azt mondta: mit is képviselek én? Erről hogyan vélekedik?
—Én személy szerint, mint Francois felesége egy kicsit hazámat is képviselem, de Francois-t választották meg, nem pedig engem! Ha neki más felesége lett volna, őt éppúgy megválasztották volna köztársasági elnöknek, és egy másik asszony volna az elnökné.

— A Mitterrand-kiállításon láttam a férjének egy könyvét, melyhez ön is hozzájárult.
— A könyvkötésre gondol? Igen. 1945-ben, az első kisbabám halála után kétségbeesett voltam. Egyik nap megálltam egy kirakat előtt. Valami egészen másra gondoltam, de a kiállított könyvek olyan csábítóak voltak, hogy lekötötték a figyelmemet. Elkezdtem könyvkötő tanfolyamra járni. Elsajátítottam a szakmát, amely ugyan nem kifizetődő, nem is látványos, de valódi szakma, amely az idő és a szellem szoros egységét követeli meg. Nem olyan, mint a horgolás vagy a kötés, hogy közben másra is lehet gondolni. A könyvkötésnél két-három órára van szükség a tulajdonképpeni művelet előtt ahhoz, hogy szép és értelmes darab készüljön el.

— Azt mondják, hogy a hatalom luxushoz szoktat. Vajon az ön magatartását is megváltoztatta?
— Nem, úgy gondolom, hogy nálam éppen az ellenkező hatást váltotta ki. Az értékmércéim saját magamra is vonatkoznak…

— Melyek ezek?
— Sem a hierarchia, sem a dicsőség nem mértékadó számomra. Néha kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy vannak igen magas beosztású emberek, akiket mélységesen megvetek. Mások viszont, akik látszólag nem fontosak, teljesen elbűvölnek…

— Ahogy bejöttem a szobába, láttam a nyitott szekrényt tele ruhákkal és cipőkkel. ön nem nagyon adott az öltözködésre, mielőtt a köztársasági elnök felesége lett?
— Ezek a ruhák nem a sajátjaim! Kölcsönbe kaptam, és mindenképpen visszaadom őket. Arról van szó, hogy eleget kell tennem szerepemnek, különösen Japánban, ahol fontos a francia divat. Elismerem persze, hogy a jólöltözöttség bizonyos magabiztosságot ad…

— Vajon tudatában van-e annak, hogy ön bekerült a történelembe?
— Nem. Én egyáltalán nem. Francois, ő igen. Én legfeljebb csak általa. Egyszer majd talán elmondják: volt egy felesége is. De az igazat megvallva, még a nagy emberek feleségeit is elfelejtik. Emlékeznek Jaurés-re, de magam sem tudom, volt-e egyáltalán egy Madame Jaurés …