A tündéreknek nincs koruk – Rökk-mozaik

„Iskolás lányok búcsúztatták ma reggel Rökk Marikát. Rökk Marika ma reggel negyed nyolckor visszautazott Berlinbe. A Nyugati pályaudvaron egy sereg matrózruhás iskolás lány jelent meg; virágot nyújtottak át neki és ünnepelték.”

Az egyik iskolás lány, a harmincas évek elején én voltam. Rajongtam a tündén primadonnáért. Ő pedig kedvesen így tréfálkozott, mikor a fenti kis hír megjelent az újságban:

– Csuda nagy sztárok lettetek!

Rökk Marika akkor, még csak húszévesen, már valóban „csuda nagy sztár” volt.

– Hogy is kezdődött a különleges karrier?

– Nyolcéves koromban Hévízen nyaraltunk, ahol minden délután táncra perdültem a zenepavilon mellett. Anélkül, hogy valaha láttam volna ilyesmit, keringőztem, csárdásoztam. A közönség tapsolt, a szüleim zavarban voltak. Egy mélyhangú hölgy azonban erélyesen rájuk szólt: „Ennek a gyereknek a színpad lesz a kenyere. Nagy tehetség, okvetlenül taníttassák táncolni!

(A hölgy – Jászai Mari! – tanácsa és jóslata bevált. Balett, akrobatika, dzsessz, sztepp – Marika mindent megtanult, és már közben is állandóan föllépett.)

– Tizenkét éves koromban Párizsban a híres Hoffmann lányok szólótáncosnője lettem. Mikor New Yorkba szerződtünk, négy évvel idősebbnek kellett hazudnom magam, mert tizenhat évesnél fiatalabb artista nem szerepelhetett Amerikában. A Broadway-n „A kis piruettkirálynő’’-ként hirdettek. Négy év múlva Ziegfeld kínált heti 700 dollárt, de nem hosszabbították meg a tartózkodási engedélyemet. Következett hát Hamburg, London, Antwerpen, Monte-Carlo, Cannes.

(Tizenegy éves volt, mikor egy hazaruccanás alkalmával Budapesten mint színésznőt is felfedezték. Zenés vígjátékokban és operettekben – olyan partnerekkel, mint Törzs Jenő, Jávor Pál, a Góth házas pár, Gombaszögi Ella – új lírai-groteszk színekkel frissítette fel a primadonnasablont. Mikor pedig „A cirkusz csillaga”-ként még profi lovas- és trapézmutatványokkal is kitűnt, a Színházi Élet ilyen címmel írt róla cikket: „Portré egy húszéves bakfisról, akibe egész Pest szerelmes.”

Aztán Berlin is beleszeretett. Az UFA-filmek kedvence meghódította a nemzetközi moziközönséget. Ám a háború után a fényes pályafutásnak majdnem végét vette egy orvtámadás.)

– Mivel akarták örökre elgáncsolni Rökk Marikát?

– Egy amerikai német zugíró egyrészt azzal gyanúsított, hogy kislányomnak nem a férjem, Georg Jacoby filmrendező az apja, hanem valamelyik náci hatalmasság, másrészt egyenesen megvádolt – bár sohasem politizáltam -, hogy kémnő voltam! Hogy miközben lemezről énekeltem a rádióban, egyidejűleg Portugáliában kémkedtem, mint „temperamentumos cigánylány ”. A rágalmazót, akinek nyilván szenzációhajhászásra kellett egy híres színésznő neve, bepereltem és a pert meg is nyertem. Tisztázódott, hogy semmiféle náci bűn nincs a rovásomon.

(Itthon bezzeg felrótták neki, hogy nem fordított hátat a Harmadik Birodalomnak. De hát ő a terror borzalmaival nem találkozott, s bizony még Lilli Palmer, az angol nyelvterületen naggyá lett színésznő is megvallotta később, hogy valószínűleg Németországban maradt volna, ha el nem üldözik.

A magát magyarnak valló Rökk Marikának rosszulesett, hogy régi hazájába sosem hívták szerepelni, miközben Európa-szerte zavartalanul folytathatta diadalútját filmen és színpadon.

Akcentussal, persze. Mert „UFAbébi” korszaka óta, mikor még csak a saját szerepét tudta németül bemagolni, a többiekéből mit sem értett, már teljesen otthonos a németben, kiejtése azonban enyhén „itthonos ” maradt. Igaz, ezt a német közönség annyira kedveli, hogy még a lányától is számon kéri.

„Az én Gabykám ” , akiről Rökk Marika önéletrajzának legkedvesebb fejezete szól, Gaby Jacoby maga is színésznő Bécsben.)

– Könnyen megbirkózott édesanyja hírnevével?

– Fájt neki, hogy arra biztatták, lépjen egészen az én nyomdokaimba. Nem akart másolat lenni. Én is azt mondtam: dolgozd ki a saját stílusodat! Így lett belőle kitűnő „Makrancos hölgy”, meg a „My fair Lady”-ben Eliza.

(Vasakaratát édesanyjától örökölte. Egyébként viszont a feltűnő külső hasonlóság mögött majdnem mindenben különböznek.)

– Én közlékeny vagyok, Gaby zárkózott. Én gyöngédségre vágyom, ő hűvösebb, tartózkodó, hölgyes. De ő az én mindenem, és nem úgy látszik, ő is nagyon szeret engem.

(Ez a szeretet lett mentsvár a mély gyászban is. Mikor Rökk Marika elvesztette második férjét, a színész-rendező Fred Rault, akivel tizenhét boldog évet éltek le együtt.)

– Fred csodálatos társ volt, és nemcsak a szerelemben. Mint rendezőm és menedzserem, minden gondot levett a vállamról. Mikor 1985-ben meghalt, elsüllyedt számomra a világ.

(Azt szerényen elhallgatta, hogy pályáját odahagyva mindvégig maga ápolta súlyosan beteg férjét. Nem küldte kórházba, hanem csupán éjszakára fogadva ápolónőt, hónapokig egyedül gondozta tolószékhez kötött magatehetetlen férjét, noha az már meg sem ismerte. De talán öntudatlanságában is érezte, hogy mellette van, akiről ő maga mondta valamikor: „Marika szinte túlságosan jószívű.” )

– Freddykém nélkül üres és értelmetlen lett az életem. Bezárkóztam a házamba és többé hallani sem akartam a színpadról. A lányom azonban szívósan addig mesterkedett, míg lassan, nagyon lassan mégiscsak kedvet csinált egy darabhoz. Neki köszönhetem, hogy kikerültem a válságból. Újból ment a munka. Az én trallalám mögött a legnehezebb munka rejlik. Mindig 150 százalékos erőbedobással dolgoztam.

– A magasra állított mérce nem zavarta-e a kollégákat? Milyen volt a kapcsolata velük?

– Biztos, hogy egyetlen partnerem sem szeretett belém a közös munka folyamán. Túlságosan hajcsár voltam nekik. Mert mindig azt akartam, hogy a jó még jobb legyen, és ha valami nem sikerült, vadul felfortyantam. De hát mi, Skorpiók ilyenek vagyunk. Viszont rosszindulat nincs bennünk, sem irigység. Miért is volnék irigy? A jóistentől olyan sokat kaptam!

(De hogy az isteni szikra a csoda gyerekkor elmúltával nem húny ki, már a saját érdeme. A maga erőfeszítésével jutott el odáig, hogy „a ” Rökk legyen. Hogy tárgyilagosságot is megengedhessen magának.)

– Vannak nálam jobb énekesnők, jobb színésznők, sőt jobb táncos nők is. De mind együtt: csak én vagyok. A Rökk!

(A kemény öndresszúrát a csúcsra érve sem hagyta abba.)

– Bennünk, öreg cirkuszlovakban még megvan a fegyelem. Sok fiatal már csak inkasszálni akar.

(Természetesen ő is mindig jól megfizettette a maga „nehéz trallaláját. De ha csakis evégett táncolta volna véresre a lábát, már rég pihenhetne a babérjain. Gyönyörű villájában, amelyet azért építtetett éppen Badenben, mert ott találta meg újra gyerekkora Városligetének jázmin- és orgonaillatát, gondtalanul élvezhetné a nyugalmát.)

– Miért vállal hát új megerőltetéseket?

– Az örömért, amelyet akkor érzek, mikor örömet szerzek a közönségnek. Ez a hivatásom.

(A hivatás… Fanyalgók szerint a színpadon csak a tragikus hősnek lehet hivatása, mert lelki megtisztulásban részesíti a nézőt. Holott a könnyű műfaj komédiása sem föltétlenül mihaszna tinglitanglista. Lehet ő is elhivatott, aki szintén fölemeli a lelkeket. Az öröm, a derű által.

Ezt a derűt bűvöli elénk most, ismét magyar színpadon, Kálmán Imre jubileumát ünnepelve a Marica grófnő rászabott szerepében, Rökk Marika. Csillog, repül, sziporkázik a hetvenkilencedik születésnapján is! Mai közönségét ugyanúgy ragadja magával, mint a régvolt előadásokat.)

– Varázsán nem fog az idő. Mi a titka?

– Sokat alszom, tornázom, sétálok. Húst alig eszem, inkább halat, az állítólag széppé és csalafintává tesz. Nem dohányzom, nem iszom alkoholt.

Mikor Badenbe, régi emlékek alapján, „barackot ” vittem neki, a díszdoboz kibontásakor csalódott volt.

– Pálinka? Azt hittem, lekvár.

Most, itthon felcsillanva veszi át a lekvárját.

– Ezt már szeretem.

Az idős hölgyek megpróbálják követni étkezési javaslatait. Ki is húzzák magukat és tornáznak, hogy győzedelmeskedjenek a koruk felett. Mindez javukra válik.

Ám Rökk Marika utánozhatatlan titka: a tündéreknek nincs is koruk…

Tóth Eszter