Léteznek moziideálok, akik perelnek az idővel, a halandósággal. Vannak arcok, amelyek választ adnak a megválaszolhatatlannak hitt kérdésekre, és azt sugallják, hogy a lelki finomság, a szépség és a jóság nem divatjamúlt fogalmak. Ilyen kivételes arc Gérard Philipé, a francia színészkirályé. Miskin herceg és Modigliani, Fabrizio Del Dongo és Julién Sorel, Cid és Hamburg herceg, Tulipános Fanfan és Till Eulenspiegel született benne újjá testben és lélekben.

Szerepeit a sors bőkezűen mérte, míg az idő kegyetlenül szűken. Harminchét életévet engedélyezett neki, ám harminchét fényes évet.

Cannes-ban látta meg a napvilágot, hetven évvel ezelőtt, egy viharos éjszakán. Szeretett Provence-ában alussza immár örök álmát, a ramatuelle-i temetőben. Sírját harminchárom év után is mindig friss virágok borítják. A szeretet virágai, az emlékezésé, amelynek fénye ott ragyog az utódok szemében. Huszonnyolc film, tizenhat színházi előadás, nemzetközi találkozók Moszkvától Tokióig, ezek Gérard Philipe színésszé válásának útjelzői. És az út kezdetén egy napsütötte, mediterrán táj, olajfaligetek és levendulamezők, virágos kertek és a tenger. A Gőte d’Azur szépsége, az egyházi kollégiumban töltött évek fegyelme, a grasse-i Park Hotel luxusa, amelynek igazgatásával apját bízták meg. A szabad zónában a kis Gérard bátyja oldalán szemlélte a „nagy felvonulást”: luxusautókat, napbarnított testű hölgyeket szőrmékkel, gyémántokkal felékszerezve, urakat fehér szmokingban. De ott voltak a művészek, írók, festők, rendezők is, akik Párizsból emigráltak. Gérard-ról csupán legjobb barátnője és cinkosa, édesanyja tudta, miféle vágyak és vonzalmak élnek a szívében. Burleszkszámokat improvizált, La Fontaine-meséket adott elő – a képzelet, az átváltozás titkos világában élt, míg apja szigora a jogi pályára irányította. De szerencsére a család baráti körében akadt egy rendező, Marc Allégret, aki felfigyelt rá. Ügyvédi tanulmányait megszakította, beiratkozott a nizzai színészkurzusra. A filmezést statisztálással, epizódszerepekkel kezdte, 1942-ben tette meg első lépéseit a színpadon, a nizzai színházban, az Egyszerű leányzó című darabban. A nézőtéren ott ült Alain Resnais, aki az előadás után csak ennyit mondott: „Magából még nagy színész válik!”

A párizsi Színiakadémián Georges Le Roy személyében igazi mesterre lelt. Camus gyermekarcú, rebellis hősének méltó tolmácsolójaként alakította a Caligula címszerepét. E siker nyomában érte élete első komoly megméretése a kamerák előtt: Miskin hercegé, Dosztojevszkij Félkegyelműjében. Huszonnégy évesen, hosszas habozás után vállalta el egy tizenöt és fél esztendős kamasz szerepét A test ördögében. A háború árnyékában a film főként a katolikus sajtó részéről botrányt keltett: a támadók a morál, a haza, a katolikus erények nevében léptek fel, a film betiltása érdekében.

Romantikus hősszerepeinek sorát a Pármai kolostor nyitja. Gérard nem riad vissza a testi kockázatoktól sem, Stendhal örökifjú hőséhez, Fabrizio Del Dongóhoz híven kötélen ereszkedett le a 18 méter magas Farnese-toronyból. Filmes pályafutásának újabb nagy kihívása a fiatal Faust szerepe. A civil életben félénk, zárkózott színész és a híres rendező, René Clair első találkozása kudarcot vall. Ám amint elkezdődnek a felvételek, Clair meggyőződhet Gérard kivételes szakmai erényéről, átengedi neki néhány jelenet beállítását. Ez az időszak egy másik meghatározó szakmai és emberi kapcsolat kezdete a neves színészpedagógus-rendezővel Jean Vilarral.

Amikor egy tavaszi estén, 1948-ban Vilar felkeresi a fiatal színészt, és felkínálja neki Cid szerepét, visszautasításra lel. Corneille és a klasszikusok iránti tiszteleténél erősebb Gérardban a félelem, hogy nem tud megfelelni a kihívásnak. Három évvel később az avignoni fesztivál közönsége nagy várakozással néz a kivételes találkozás elé: szeretett moziideáljuk, Gérard Philipe csatlakozik Jean Vilar társulatához, és Cid jelmezét ölti magára a Pápák palotájában. 1951. július 15-én felcsendülnek a fanfárok. Az ősi város falai történelmi pillanat tanúi. Gérard Philipe Cidje történelmet ír a francia színházban. A bemutató napján, hajnali kettőkor még egy utolsó jelmezes próbát tartanak. A mozgás hevében a színpadról lelépve, Gérard két méter mélyre zuhan. Másnap sebesülten, fájdalomcsillapítókkal játssza végig az előadást. A Ciddel avatja fel minden idők egyik legnagyobb francia társulata, az Országos Népszínház párizsi otthonát, a Chaillot palotát. Gérard Philipe ennek a társulatnak a zászlóvivője, alapköve, közkatonája. Ragaszkodik hozzá, hogy neve a plakátokon ábécésorrendben szerepeljen. Philipe és Vilar találkozása egy francia klasszikusokon, világkörüli turnékon átívelő gyönyörű kaland: Lorenzaccio, II. Richard, Homburg hercege, a Királyasszony lovagja – színészi megméretésének nagy pillanatai.

Még az avignoni Cid-bemutatkozás másnapján Gérard csatlakozik Grasse-ban egy kalandfilm stábjához. Tulipános Fanfanként kardcsattogás és lovasvágta, gondtalan ifjúság és gyöngéd szerelem várja. A királylány a feleségem-ben bájos szemtelenségén túl fizikai bátorságával is elkápráztatja a közönséget. A film átütő sikere nem várt népszerűséggel övezi mindenütt a világon, Pekingtől New Yorkig, Québec-től Budapestig. Tokióban a Tavasz Szamurájának nevezik el. Természetesen nem érzéketlen a siker iránt, de intelligenciája és arányérzéke megóvja attól, hogy behódoljon a filmiparnak, és a továbbiakban kalandfilmekre specializálja magát. így visszautasítja a felkérést a Három testőrre, és helyette régen dédelgetett álmát váltja valóra: Till Eulenspiegel legendáját adaptálja filmre. 1956 februárjában kezdődnek a felvételek embert próbáló helyszínen, mínusz harminc fokban, egy svédországi tó közelében. A kockázatos és költséges kaland nem váltja be a hozzáfűzött reményeket. De még mielőtt hozzálátna a Till Eulenspiegel legendájához, két olyan filmszerep várja, amely új, addig ismeretlen arcát villantja fel. Sartre forgatókönyve alapján készül a Vágyakozás. Mexikóba repül, partnere a szép Michele Morgan, akinek az oldalán egy részeg, lezüllött orvost alakít.

Gérard Philipe vallásos neveltetése ellenére ateista, baloldali érzelmű, a francia kommunista párt tagja, a békemozgalom harcosa. 1959-ben fogadja Fidel Castro, de a kormányfőknél jobban érdekli a népek életmódja, gondolkodása. Soha nem fél kockára tenni sztárpresztízsét.

Utolsó, megrendítő találkozását a mozival egy BuNuel film őrzi, az El Paóban nő a láz. A színész, akit a Cid, a Tulipános Fanfan mítosza kísér végig a pályán, egy közepes kaliberű, gyenge jellemű férfit formál meg, immár a halál árnyékában. Beesett arca ezúttal az igazi szenvedés maszkja. Az orvosok eleinte trópusi betegségre gyanakszanak. Egyedül Anne, a felesége tudja az igazat: halálos betegségben, májrákban szenved. A mexikói forgatás befejeztével a nyarat ramatuelle-i birtokán tölti a családjával. Ősszel Londonba utazik, Hamletet szeretné játszani Laurence Olivier rendezésében. De erre már nem kerülhetett sor: 1959. november 25-én a párizsi tömeg színészkirályát gyászolja. Gérard Philipe Cid jelmezében tette meg az utolsó útját. A ramatuelle-i temetőben. Az emlékezés virágai harminchárom év után sem hervadtak el. Ahogy a költő, Paul Éluard fogalmaz:

„Úgy kellett, hogy egy arc válasz legyen végre minden, minden névre.”

Sz. R.

Nők Lapja 1992/49. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Gérard Philipe a fiatal Faust professzor szerepében (John Kobal Foundation/Getty Images)