Királylány a feleségem! – IV. Károly unokája

Szőke, sudár, mosolygós királylányt vezetett oltár elé egy svéd gróf december 5-én a Mátyás-templomban. A menyasszony múlt századi fátylat és történelmi nevet viselt, ami már önmagában is elegendő egy kiadós népünnepélyhez. Ám ha az utolsó magyar király, IV. Károly unokája, Ferenc József dédunokája, Ausztria főhercegnője mondja ki a boldogító igent a Szent Háromság téren, akkor ahhoz egy ország lelkes asszisztálása szükséges. És lőn. Mindenki ott volt – legalábbis úgy tűnt -, azon a borús szombat délelőttön, amikor kicsi hazánk apraja-nagyja ott zsúfolódott a kordonok és a képernyők előtt. A fotósok létra tetején táncoltak, tovalebegtek a tömeg feje fölött, és „bitte”, „please” segélykiáltásokkal próbálták a jegyespár tekintetét a kamerák kereszttüzébe terelni.

Az ostrom már pénteken a Gellért Szállóban elkezdődött, ahol dr. Walburga von Habsburg és Archibald Douglas gróf először nézett farkasszemet a világsajtóval és a gratulációra felsorakozott kékvérű vendégek szűnni nem akaró áradatával. A hetedhét országra szóló lagzi valójában tizenöt országra szólt, ugyanis Ausztrián, Magyarországon és Svédországon kívül Cseh és Szlovák Köztársaságból, Horvátországból, Romániából, az Ománi Szultánságból, Németországból, Franciaországból, Belgiumból, Lichsteinből, Svájcból, Andorából, Dél-Afrikából és az USA-ból érkeztek vendégek. A Habsburg és Douglas családokon kívül megjelent Erzsébet bajor hercegnő, a lichsteini hercegek és hercegnők, Hessen Moritz herceg, Sachsen Meinigen Frigyes herceg és Beatrice hercegnő, valamint a portugál királyi ház feje, Braganza hercege, aki egyik pillanatról a másikra a sajtókordon mögött találta magát, egy lelkes, luxemburgi kolléga invitálására. Braganza hercege kérdésemre elmondta, hogy már többször járt Budapesten és mindannyiszor elbűvölte a magyar nép életkedve és vendégszeretete. Őfelsége közvetlen volt és önfeledt, pezsgőt is hozott, az órák óta várakozó tikkadt firkászok nagy-nagy örömére. Alig távozott, György főherceg, a menyasszony öccse tűnt fel a kordon mögött. Jókedvűen, ám kissé fáradtan pislogott, kitartóan mosolygó családja felé, kik ez idő tájt úgy a száznyolcvanadik vendég gratulációját fogadhatták. A kiskorú habsburgok narancslére vadásztak, és fülig érő szájjal pózoltak a fotósoknak. Az ajándékasztal egyre zsúfoltabb lett, a vendégek pedig egyre éhesebbek, így a péntek esti fogadás menüjének – pisztráng Vincellérné módra, sült libamáj és Gundel-palacsinta – garantáltan lelkes közönsége volt.

Szombaton a helyzet változatlan. Tömeg van. Meg vendégsereg. Felhők és felhőtlen jókedv a Mátyás-templom előtt. Valami mégis változott, fotósok kordonja helyett kis cserkészek és huszárok állnak sorfalat. Gyönyörű virágok (szám szerint négyezer) díszítik a templomot, a menyasszony oldalán piros-fehér kardvirágok, Habsburg-színekben. A másik oldal kék-fehérben, a Douglas család színeiben pompázik. Walburga a tegnapi korallpiros csodaruhát, Erika Schwaiger, a házi varrónő menyasszonyi ruhakölteményére cserélte fel. Az egyébként klasszikus eleganciát követő, decensen öltözködő főhercegnőnek meglepően jól áll ez a fehér, selymes, fátylas, fürtös nőiesség.

„Összeillő pár” – ábrándozott a tömeg, és valóban a 33 esztendős Walburga és a 43 éves Archibald szemmel láthatóan remekül megértik egymást. Műveltek, képzettek, munkájukért élő emberek, és főleg százszázalékosan európaiak. A főhercegnő a Nemzetközi Páneurópai Unió, a legrégebbi európai egységmozgalom elnökhelyettese. Talán emlékeznek még rá, hogy 1989-ben szimbolikusan ő vágta át a világrendszereket szétválasztó vasfüggönyt. Archibald gróf szőke királylánya művelt, aktív, igazi mai nő, aki újságíróként és az Európai Parlament tanácsadójaként járja a világot, ahelyett, hogy a rózsalugasban szenderegve várná az ő hercegét.

Esküvői vacsora a Gundelben

A jegyespár szűk családi körben – a nyilvánosság, tehát a sajtó teljes kizárásával – fogyasztotta el esküvői vacsoráját. Ezért Varga Rózsát, a Gundel étterem reklámmenedzserét kértük meg, hogy tájékoztassa olvasóinkat a szigorúan zártkörű eseményről. A következőket tudtuk meg tőle: ötven személyre terítettek, és a menyasszony kérésére a díszítésnél hangsúlyt kapott a nemzeti színezet. Vagyis az asztalon és a vázákban vörös, valamint fehér rózsák illatoztak, zöld levelek között. Az ötfogásos vacsorát, Ferenc József 1867-es koronázási vacsorájának tizenöt fogásos menüjéből választotta ki és állította össze Láng György, az étterem tulajdonosa, akit vendégei az asztalukhoz is meghívtak. Meleg előételnek lazactörzseket tálaltak Chardonney mártással, majd Schönbrunn saláta következett, főételnek pedig bélszínfiié, Financiaremódra. Ebbe beleadtak mindent, ami – gut und tauer – jó és drága: szarvasgombát, libamájat, borjúmirigyet, kakastaréjt apró darabokra vágva. Köretnek káposztalevélbe csomagolt magyar vadrizst adtak hozzá, s 3 apró, eperszem nagyságú bébikarottát – sárgarépát – amit tanyán termesztenek, kizárólag a Gundel számára. A vörösboros mártást vajastésztából sütött füles-fedeles tálkában helyezték a vendégek tányérjára. Az est fénypontja volt az ötemeletes esküvői torta felvágása. A fehér-arany színekben pompázó, brüsszeli csipkemintás, puncstortát bársony díszmagyarba öltözött ifjak hozták be, hatalmas tálcán. A tetején trónoló menyasszonyfigurára nem koronát helyeztek, hanem kalapot – ehhez a menyasszony ragaszkodott a vőlegény pedig marcipáncilindert viselt. A kávét az Andrássy-teremben szolgálták fel, csokoládémázas Trüffel-kockákkal, amelyeken a jegyespár nevének kezdőbetűi – W és A – díszelegtek. A hangulat meghitt volt és családias. A vendégek dicsérték az ételeket: a vőlegény mamájának különösen a bélszín ízlett, a portugál uralkodóházat képviselő Braganza hercege pedig a környezet eleganciáját méltatta elismerően.

V. Zs.