– Csak jön és már megy is?
– Csak jövök és már megyek is.

– Nem túl fárasztónk ezek a hét végi utazások?
– Az biztos, hogy nem a pihenésé a főszerep. Pénteken érkeztem, részt vettem egy vacsorán, ma felvesszük a jelenetemet a műsorban és holnap, vasárnap utazom is vissza. Legfeljebb útban a repülőtér felé megállók és nézelődök egy kicsit. Ilyenkor egyébként nem is hiányzik a csatangolás. Ha egyszer dolgozom, szeretem, ha csak a munkámra koncentrálhatok.

– És a pihenésre mikor koncentrál? Hiszen szinte egyfolytában dolgozik.
– Bizony, elég szoros a tempó. Három-négy hetenként készülünk el egy-egy újabb epizóddal, ez azt jelenti, hogy legfeljebb évi egy hónap vakációt engedélyezhetek magamnak, amit rendszerint Norvégiában töltök a feleségemmel.

– Tehát csaknem két évtizede, hétről hétre ugyanezt az időbeosztást követi, ugyanazt a munkatempót veszi fel, ugyanazokkal a munkatársakkal, ugyanazt a feladatot oldja meg.
– Ez persze túlzás. Nagyjából igaz, de mellette ezer más dolog is van az életemben. Nem lettem teljesen hűtlen a színpadhoz sem, és az elmúlt években rendezek is.

– …?
– Igen, a Derrick epizódjai közül is rendeztem néhányat, sőt a forgatókönyveken is szoktam időnként módosítani. Előfordul, hogy vitatkozunk is rajta, Herbert Reinecker barátommal, az íróval. Néha változtatok egy kicsit a figurán. Az én rendezésemben Derrick megcsillogtathatja humorérzékét, mert az is van neki, ha jámbor tekintetéből ez nem is derül ki igazán.

– Tényleg nagyon jámbor. Meg komótos persze, elegáns, rendben van a választéka, meg egy kicsit…, hogy is mondjam, szóval nem olyan felügyelős. Ön szerint miért sikeres mégis?
– Nehéz megmondani. Ez a sorozat annak idején igazi újdonságnak számított, nemcsak Németországban, de az egész világon. Talán az amerikai filmek dömpingjével is magyarázható a Derrick folyamatos sikere. A tengerentúli sorozatok tulajdonképpen modern westernek, ahol lovak helyett autóval folyik az üldözés. Ugyanazok a sztereotípiák érvényesülnek, mindenki tudja, mikor dördül majd el az első lövés. A Derrick ehhez képest valami más. Talán a franciák Maigretjéhez lehet leginkább hasonlítani. Itt már a pszichológia is szerepet kap, fontosak a lélektani tényezők. Ez egy másfajta kaland és a nézők, úgy látszik, vevők rá.

– Egyfolytában a tévésorozatról beszélünk, pedig lehetséges, hogy az ön számára a színház a fontosabb?
– Nem fontosabb, fontos. Egy kis vidéki színházban kezdtem a pályát, mindenfelé játszottam, bebarangoltam egész Németországot, rengeteg élményre és barátra tettem szert. Aztán egyre nagyobb színházakba kerültem: Göttingenbe, később Bonnba, majd Münchenbe, de amióta a sorozat ennyire lefoglal, szabadúszó lettem. Azért időnként turnézom is, és a zürichi Bernhard Színházban időről időre rendezőként is közreműködöm. Szóval a színpadon is sikerem volt. És jöttek a filmek, közel kétszáz tévéjátékban játszottam főszerepet, úgyhogy már a Derrick előtt is ismert voltam. De ezzel együtt egyáltalán nem bántam meg, hogy elvállaltam a sorozatot.

– Anyagilag?
– Anyagilag főleg nem.

– Emlékszik még arra a pillanatra, 1973. július 30-án, amikor először pillantotta meg magát Derrick szerepében?
– De mennyire! Rendkívül kritikus voltam, túlságosan is az. Itt másként kellett volna mondani, ott erőltetett az a mozdulat, amott azt a közelit rosszul vágták be. Csak ez járt a fejemben. De hát minden munkám után ugyanígy vagyok. Az ember rengeteg energiát beleöl valamibe és valahogy mindig többet vár. Ez csak természetes. Furcsa is lenne, ha ott ülnék és el lennék magamtól ragadtatva. De évekkel később már kimondottan tetszett.

– Hányadik epizódnál tartanak most?
– Nemrégiben forgattuk le a 223.-at.

– Szép lassan összenő Derrickkel…
– Tudom, és nem zavar, hogy sokan Derrickkel azonosítanak. Egyébként nincs túl nagy különbség köztem és a Derrick közt. Amikor annak idején megkaptam a szerepet, számomra nem rajzolódott ki teljesen élesen Derrick karaktere. így hát „kölcsönadtam” néhány vonást a saját személyiségemből.

– Ön is olyan békés, nyugodt ember, mint a felügyelő?
– Igen, azt hiszem.

– Mi az, ami kihozza a sodrából?
– Felbőszít, ha valaki hanyagul végzi a munkáját, de nehezen viselem el azokat az embereket is, akik semmiféle toleranciát nem tanúsítanak a környezetükkel szemben. De alapjában, azt hiszem, valóban békés természetem van.

– Ezek szerint könnyű önnel élni. Szerencsés ember a felesége.
– Nekem van szerencsém a feleségemmel! Ursulával több évtizede élünk együtt, ő is színésznő volt annak idején, a színházban ismerkedtünk meg. Amikor aztán komolyan úgy nézett ki, hogy együtt maradunk, ö feladta a karrierjét és kiszállt a szakmából. Ez igen nagy áldozat volt a részéről, ezzel tisztában vagyok és nagyra értékelem. Ha nem teszi meg, valószínűleg nem maradt volna évtizedeken keresztül ilyen szép és harmonikus a kapcsolatunk. Véleményem szerint, ha egy házaspár ugyanabban a szakmában dolgozik, az előbb-utóbb konfliktusokhoz vezet. Mi mindketten nagyon vigyázunk erre a kapcsolatra. Nekem ez már a harmadik házasságom. Az előzőből három gyermekem van, Karin, Ralph és Gary. A lányom egy vállalat kereskedelmi igazgatója, az egyik fiam docens egy műszaki főiskolán, a harmadik építész. Őket nem fertőztem meg a színészettel, inkább a reál dolgokhoz vonzódnak, egyébként én magam is külkereskedőnek tanultam.

– A filmtörténet krimifejezete és az ön élete azonban másként alakult. Mit jelent az ön számára ez a hallatlan népszerűség?
– Semmit. Komolyan.

– Nem játszott még el a gondolattal, hogy miközben ön épp a vacsoránál ül a feleségével, valahol a föld távoli pontján egy másik házaspár éppen önt, azaz Derricket nézi vacsora közben a televízióban?
– Valóban van abban valami hátborzongató, hogy az ember munkáját az Északi-sarktól DélAfrikáig ismerik. Mielőtt idejöttem, rutinvizsgálaton voltam a háziorvosomnál. Ő újságolta lelkesen, hogy Srí Lankán, ahol nyaralt, Derrick ment angolul a televízióban. Különösen külföldön meglepő ez a lelkes ováció, amivel fogadnak. Amikor a ghanai stewardess arca felragyog, vagy olasz autogramvadászok rohamoznak meg. A hűvös norvégok háromezer négyszögöles birtokkal ajándékoztak meg Hamaroyban. Az ilyesfajta lelkesedés felkavar és nagyon jólesik.

– De van a népszerűségnek egy másik oldala is. Igaz a szomorú történet egy fiatal, harmincéves nőről, aki a Tiberisbe folytotta magát, mert reménytelenül szerelmes volt önbe?
– Igen, sajnos. Ez egy szomorú história. Nagyon lesújtott, amikor meghallottam, mi történt. Persze, ez egy szélsőséges eset, de utána hetekig nem tértem magamhoz. Komolyan gondolkodni kezdtem, van-e egyáltalán értelme annak, amit csinálok, ha ilyen hatást vált ki az emberekből. Sajnos sokan, főleg a hölgyek közül olyat vetítenek bele ebbe a figurába, ami az ő életükből hiányzik. Ezért rajonganak már-már hisztérikusan Derrickért. De azt hiszem, ezen mi nemigen tudunk segíteni. Ezt tisztáztam magamban annak idején és csak így tudtam újrakezdeni a forgatást.

– Amit időről időre abba akar hagyni. Miért röppennek fel rendszeresen olyan hírek, hogy a Derrick véget ér?
– Mert időről időre valóban abba akarom hagyni. Legalábbis többször felmerült már. Persze aztán mindig folytattam. Úgy érzem, egy-két év még van ebben a sorozatban. Nemrégiben megszavaztatták a nézőket, hogy folytatódjon-e a sorozat és 93 százalékuk mellette voksolt. Úgyhogy, nem hagyhatom abba.

– Legutóbb mikor és miért akarta abbahagyni?
– Most nemrégen. Apró vitáink voltak a forgatókönyvvel kapcsolatban. De amíg a közönség igényli ezt a sorozatot, addig menni fog. Emlékszem, amikor Olaszországban kétségessé vált, hogy megveszik a további folytatásokat, az emberek kivonultak az utcára, pontosabban a követség elé és a nagykövet felesége ott tüntetett az első sorban.

– Fiatal korában is ilyen hódító volt?
– Igen. Mindig is érdekeltek a nők, és szerencsére ők is érdeklődtek irántam.

– Már többször járt Magyarországon. Milyennek tartja a magyar nőket?
– Nőiesnek és bájosnak. És főleg kedvesnek.

– Ön már nagyon sok interjút adott. Van olyan kérdés, amit én sem tettem fel, de szívesen válaszolna rá?
– Kérdés? Nem hiszem, de itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam, nagyon hálás vagyok a magyar közönségnek, hogy ilyen sokáig, ilyen kitartóan, hűségesen kísérte végig a sorozatot. Köszönöm. 

A felügyelő visszavonul a Sztárleltár stúdiójába. Helyeslőén bólogat, mosolyog, miközben „visszanézi” önmagát a monitoron. A műsort – melynek házigazdája Ernyey Béla – november 21-én, szombaton, 22.55-kor a TV1-en láthatjuk.

Vass Virág

Nők Lapja 1992/47. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Patrick PIEL/Gamma-Rapho via Getty Images