Piaf filmen…

Edit Piaf 1963-ban, 48 éves korában meghalt, de a „kis fekete verebet”, a legünnepeltebb francia sanzonénekesnőt ma is minden idők legnagyobb előadóművészének tartják. Most új film készül Piairól, a Kabaré alkotói viszik vászonra életét. Brigitte Ariel személyesíti meg a legendás sanzonénekesnőt. Piaf pici, törékeny nő volt, hangja erőteljes, eredetisége, őszintesége, érzelemgazdagsága egyetlen elődjével-utódjával sem hasonlítható össze. Amikor a színpadon összeesett és kórházba szállították, állapotáról naponta közleményt kellett kiadni.

A „Piaf — a korai évek” című film a születéstől — 1915-ben Belleville szegénynegyedében jött a világra, anyja prostituált volt, apja alkoholista — a harmincas évekig, átütő sikeréig szól. „Regényes gyermekkor”, nyilvánosházban élt, majd utcai énekes: szerelmek, házasságok követik egymást…

A filmben a Piaf-dalok eredeti lemezekről szólnak, néhányat Betty Mars ad elő — aki karrierjét annak köszönheti, hogy hangja megtévesztésig hasonlít az eredetihez.

…és Piaf a színpadon

A legjobb női színházi alakítást Ausztriában a Kainz-díjjal jutalmazzák. A magasabb elismerést idén Maria Bell kapta. A bécsi kritikusok felsőfokon írnak a 33 éves svájci színésznő varázslatos játékáról.

A Wiener Schauspielhaus-ban mutatták be német nyelven először Pam Gems „Piaf” című darabját, a főszerepet Maria Belire osztották. A színésznő vakbélgyulladást kapott, a nyolcadik előadás után operálni kellett. De sikere olyan kirobbanó volt, hogy a színház nem akarta nélküle továbbjátszani a darabot. Felgyógyulása után ismét telt házakat vonzott.

A svájci színésznő Trogen közelében, Appenzell kantonban, a hadiárvák nemzetközi telepén született. Apja volt a gyermekváros igazgatója. Négy lányát az „árvácskákkal” együtt taníttatta. Maria kamaszlány korában határozta el, hogy színész lesz. Szülei csak azt kérték tőle, hogy először tanuljon egy „rendes” szakmát. A tanítónői oklevél megszerzése után a zürichi színiakadémia növendéke lett. Még két szemesztere hiányzott, amikor a svájci televízió szerepet ajánlott fel neki. A színinövendék válaszút elé került: ha elfogadja a szerepet, nem diplomázhat (később azonban mégis kiadták a bizonyítványát.) A zürichi Theater am Neumarkthoz szerződött. Jó kezdet után hamarosan ráébredt: baj van, megrekedt. . „Találj magadra. Dolgozz. Tanulj tovább” — biztatta Jacques Lecoq, a párizsi Mimika, Mozgás és Színház Intézet vezetője. A nagy siker arról tanúskodik, hogy Maria Bell megfogadta a tanácsot.

Piaf alakításában a svájci színésznő arra törekedett, hogy a színpadon megvalósítsa a nagy sanzonénekesnő művészi hitvallását: „Amikor egy dalt éneklek, az én magam vagyok”.

A bochumi „bárdok”

Hétvégi művészparádé: Harry Belafonte, Miriam Makeba, Mikisz Teodorakisz, Maria Farantouri, Udo Lindenberg, Katja Ebstein, Erika Pluhar — több mint száz híres zeneszerző, előadóművész, énekes vett részt a „Krefeldi felhívás” kezdeményezői által szervezett, a „Művészek a békéért” elnevezésű nagyszabású rendezvényen Bochumban. Ilyen előadást még nem szerveztek az NSZK-ban. „Ne legyen atomrakéta Európában!” — követelték szavakkal és dalokkal a 150 ezres közönség előtt. A Krefeldi felhívást eddig 3 millióan írták alá, Bochumban korunk „bárdjai” is hozzájárultak ahhoz, hogy a zene rajongói békeharcosokká váljanak.

„A béke nem lesz egyszerűen magától, valamit tenni kell érte” — hangsúlyozzák. Esther Bejerano az auschwitzi megsemmisítő tábor „női zenekarában” játszott, a koncentrációs táborba érkezőket és a halálba indulókat kellett „zenével kísérniük”. A borzalmakat túlélő — ma már idős nő — s egy palesztin asszony együtt énekel Bochumban…

70 millió lemez

Charles Aznavour, az örmény származású francia sanzonénekes, színész, zeneszerző Genfben él — már amikor nem turnézik. Ausztráliából érkezett, Los Angelesbe tart, majd a skandináv országokban lép fel.

Az 57 éves művésznek majd négy évtizedes pályafutása során 70 millió lemezét adták el. E kis embert világszerte ünnepük, Franciaországban páratlan a népszerűsége. A „Ne lőjj a zongoristára”, a „Bádogdob” és más filmekben nyújtott alakításával kiváló színészi képességeiről adott számot. „Nem akarom, hogy a párizsi munkás szerepkörébe skatulyázzanak be — vallja Aznavour —, nagyon kevés ember tudja ezt hitelesen játszani. Gabin értett hozzá, minden szerepében valamit hozzá tudott tenni. A színész legyen sokoldalú, különben unalmas a közönség és önmaga számára.” Nemrégiben az NSZK-ban Thomas Mann Varázshegyének filmváltozatában egy örmény szabót alakít.

Aznavour dalai gyakran szomorúak, fájdalmasak, drámaiak. „A boldog embereknek nincs mit elmondaniok” — idézi a francia mondást, s a dalköltőnek természetesen sztorira van szüksége. A szomorúság pedig a boldogságnál mélyebb érzés. A kritikusok a szerelmi sanzon specialistájának tartják. „Elfelejtették, hogy karrierem kezdetén — a szving és a beat korszakában — hangom érdesebb, rekedtebb volt. Témáim jelentős részét a mindennapi életből veszem: egy nő, aki nehezen tűri. hogy elhízik; egy évforduló, amikor minden összekuszálódik; a süketnéma szerelmes lesz . .. Amikor első dalaimat szereztem, a rádió elzárkózott közlésüktől. Túl szabadszájúnak tartották, pedig csak őszinték voltak.”

Már 1940-ben dalokat írt és komponált Mistinguette-nek, Chevaliernek és Piainak. Később Piaf és mások biztatására elhatározta, hogy szerzeményeit maga adja elő. „Abban az időben sokkal nehezebb volt nevet szerezni. Ma például a fiatal énekes, ha egy jó dallal startol és ügyes menedzsere van, szerepel a tévében és máris befutott. Negyven év alatt 70 millió lemezemet adták el, Julio Iglesias lemezeiből négy év alatt fogyott ugyanenynyi… Amikor én kezdtem, a show-biznisz inkább műhelymunka volt, s én ma is jobb szeretem magam barkácsolni a műsort. Számomra az igazi, a nagy szerelem — az előadás.”

Öt év után

Öt esztendővel ezelőtt halt meg Elvis Presley. Memphisben ma is minden az egykori rock and roll király emléke körül forog. A város részben belőle él. Az Elvis múzeum — „zarándokhely”. Fél évtizeddel ezelőtt fehér villáját még testőrök védték a rajongók elől, ma a tárt kapukban sorban állnak, s belépődíj ellenében bárki megtekintheti Elvis hajdani magánbirodalmát.

Húsz évig, haláláig lakott e házban. A falakat fényképek, plakátok borítják, mindegyikről az ő képe tekint a látogatóra. A „megfigyelőközpont” is érintetlen, a rock-király monitoron szemlélte, hogy a különböző szobákban mit csinálnak a vendégei.

A múzeum menedzsere évi 10 millió márkának megfelelő összegű bevételre számít a Stern című lap szerint. A látogatók megszemlélhetik az énekes személyes tárgyait, civil és színpadi ruháit, katonai és esküvői öltözeteit, és természetesen az előadóművész gitárját, hangszereit. Meghallgathatják régi gospel- és country-felvételeit és persze a későbbieket is.

Elvis Presley, az egykori teherautósofőr karrierjére jellemző, hogy ma is 100 millió márka értékben fogynak el lemezei. De emlékét nem mindenki tartja tiszteletben, nemrég érkezett a hír: a memphisi emlékmúzeumba betörtek és egymillió dollár értékű ékszert vittek el.

A szupersztárról új életrajz jelent meg. Michael Watts azt a Presley-t akarja bemutatni, aki a többiek. Tomy Steele, Cliff Richard, a Beatles számára megnyitotta az utat.

Összeállította: Sz. É.

Nők Lapja 1982/45. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Gaston Paris/Roger Viollet via Getty Images