A régi felvételeken annyira fiatal és „élő” Varga József, hogy szinte hihetetlen: már huszonegy éve nincs közöttünk. Pályája együtt indult a hazai televíziózással, amelynek egyik alapítója, első bemondója és oszlopa volt csaknem negyedszázadon át, egészen a haláláig.

Anyáink ilyen férjet kívántak lányaiknak

Mi maradt belőle? Néhány, ma már tévétörténelmi archív felvétel. Régi fotók. Úgy ül az őskori stúdióban, akár egy született angol úr a klubjában. Hosszú ujjal között az elmaradhatatlan cigaretta, külseje választékos.

Volt benne valami, ami vele együtt tűnt el a képernyőről. A nem izmokban mérhető férfiasság hitele, tartása, sármja. Rádiós évei fegyelemre szoktatták, komolysága olykor bánatos kifejezést kölcsönzött arisztokratikusan hosszúkás arcának, ezért Savanyú Jóskának is hívták a kollégák. Nem sértő szándékkal, hiszen egyformán szerették a Szabadság téri székházon kívül és belül. A bemondók atyja egyébként szívesen tréfálkozott. A lányokkal- Takács Marikával, Tamási Esztivel felváltva olvasott meséket a gyerekeknek, dalra fakadt a szilveszteri műsorokban, nevelte, bátorította a fiatal bemondókat, és fanyar humorát még a Mikroszkóp Színpadon is megcsillogtatta.

A tévé volt élete nagy szerelme

Nem tudom, hogyan érezné magát a mai sokcsatornás, sztárkultuszos tévévilágban. Valószínűleg rosszul. Habár maga is sztár volt, ha ezt akkor így nem is lehetett kimondani. Egy felszámyaló korszak elhivatott és eredeti személyisége. Zsákszámra írták hozzá a leveleket, lépten-nyomon megszólították az utcán, és az anyák olyan férjet kívántak lányaiknak, mint a „mi Józsikánk”. Az egész országé volt, és gyakorlatilag senkié, mert a tévének élt. A tévé volt élete nagy szerelme, nyilván emiatt ment tönkre az első házassága is. A második is hasonló sorsra jutott Földi Teri színésznővel.

Kevés személyes nyomot hagyott maga után – szinte semmit. Akik jól ismerték és közel álltak hozzá, vagy elmentek már örökre, vagy semmit sem tudtak a családjáról. Nem sikerült föllelnem az első házasságából származó két fiát, Tibort és Dénesi, viszont rátaláltam arra, aki ma is kijár hozzá a temetőbe. Ajtai Magdira, az élettársára és utolsó, nagy szerelmére. A Jóskánál tizenöt évvel fiatalabb Magdi már nyugdíjas, de még mindig ott dolgozik, ahol megismerkedtek a hetvenes évek elején: a televízióban.

Egy asztalnál ültünk…

– Szerelem volt első látásra?
– Hónapokig ebédeltünk együtt, amíg eljutottunk az első randevúig. Fel sem fogtam, hogy komolyra is fordulhat a dolog. Harmincéves lehettem, mögöttem egy elrontott házassággal, nem hiányzott újabb csalódás. Sosem felejtem el, hogy amikor a randevú után fölszálltam a trolira, egy idős bácsi rám nézett és azt kérdezte: „ Ugye, nagyon boldog?” Valószínűleg látszott rajtam, hogy mit érzek belül, a boldogság kiülhetett az arcomra. És ez tartott, amíg Józsi élt. Ma is azt mondom, ha a Jóisten ezt a hat évet szánta nekem egész életemre, akkor is hálás vagyok érte. Még most is, huszonegy évvel a halála után, egész nap boldog vagyok, ha vele álmodom. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy tartozom valakihez. Akár hiszed, akár nem, két nappal azelőtt álmodtam Józsikával, hogy felhívtál telefonon. Még arra is emlékszem, hogy világos nadrág és ing volt rajta.

– Milyen volt valójában, mint élettárs és magánember?
– Megbízható. Következetes. Amit elhatározott, végig is vitte. Gyakran maga írta a Mikroszkóp Színpadon előadott szövegét is. Esténként odakucorodtam a lábához, és nemcsak felolvasta amit írt, hanem velem is megbeszélte. Mások tanácsait is ugyanígy elfogadta. Imádták a Híradó szerkesztőségében.

– Szenvedélyek?
-A horgászás volt a mindene. Sosem hittem volna, hogy képes leszek órákig üldögélni mozdulatlanul a vízparton. Mellette ezt is élveztem. Varrni is szeretett. Leült a varrógéphez, és mindenfélét összeügyeskedett: szerszámtartót az autóba, tasakokat a horgászfelszereléseknek, magának pizsamát, vagy átalakította a ruháimat. Nagyon pedáns volt. És gourmand. Ha jót akart enni, mindig ő főzött. Nagyon szerette az orosz céklalevest, talán akkor kedvelte meg, amikor Moszkvában dolgozott, mint a rádió tudósítója. A kifogott halból is ő varázsolt rácpontyot, sült fogast mandulabundában, meg ilyeneket. Egyébként nem volt válogatós, szerette a tunkolós, szaftos húsokat, ezekkel én vártam vacsorára. Olyan jó beszélni róla. Hosszú évekig naponta kijártam hozzá a temetőbe, mert úgy éreztem, mindenütt fölösleges vagyok, csak ott nem.

A szíve felmondta a szolgálatot

Borzasztó rövid ideig élt: ötvenkét évet. 1981 januárja volt, este még szerepelt a tévében, és hazafelé hirtelen rosszul lett a kocsiban. Magdi szemét elfutja a könny, amikor arra a szörnyű estére emlékezik:

– Kiszállt az autóból, feljött a liften a kilencedik emeletre, és amikor kinyitottam az ajtót, bezuhant. Először azt hittem, viccel. Szeretett kitalálni ilyen „ijesztgetés” játékokat. Sajnos, ezúttal nem tréfálkozott. Ahogy tudtam, betámogattam a lakásba, és hívtam a mentőket. Rettenetes fájdalmai voltak és pontosan tudta, hogy infarktusa van. A véletlen úgy hozta, hogy a kiküldött mentős fiatal volt és tapasztalatlan, adott egy injekciót, amitől leállt a szívműködés. Ekkor hívták a rohammentőt, de olyan sokára jött a nagy hóesés miatt, hogy ők kezdték az újraélesztést. Emiatt hat bordája tört el. Végül befutott a rohamkocsi, azonnal rárakták a lélegeztető!, de kétszer is lerobbantak útközben.

– Ha akkor minden simán megy, ma is élhetne?
– Ki tudja. A kórházban még kétszer állt be nála a klinikai halál, és az orvos szerint minden elektromos élesztésnél elhal egy része a szívnek. Májusban operálták, és akkor derült ki az is, hogy számos kis infarktust hordott ki lábon. Abban az időben még élőből mentek az adások, és azok rendesen felnyomják az adrenalinszintet. Otthon is órákba telt, amíg kiheverte az izgalmakat. Hiába volt rutinja, megviselték a napi élő, egyenes adások. Végül jött az utolsó, nagy infarktus, és a műtét sem segíthetett. 1981 júniusában temették. Rengeteg ember jött el, az egész ország gyászolta. És máig sem felejtették el. Ha arra jár egy-egy régi rajongója, virágot tesz a sírjára.

Magdi nem ment férjhez. Ha nagyon egyedül érzi magát, felteszi azt a lemezt, amelyen Jóska énekli Takács Marikával: „Vágyom egy nő után.” A dal egy szilveszteri műsorban hangzott el, és hozzá szólt. Számára még mindig olyan, mint egy szerelmi vallomás, csak most már a síron túlról.

Vadas Zsuzsa

Nők Lapja 2002/37. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Fortepan / Kotnyek Antal